Sodorjon az ár

Sziasztok!

Íme itt is van a fejezet! Amit egy nappal korábban sikerült is meghoznom, mit gondoltam volna, hogy hozom majd! 
Tudom, gyorsnak fogjátok majd találni esetleg a cselekmények történését, gyorsaságát, de Alex szemszögéből csak hasonló jellegű fejezetekre lehet majd számítani. Danié az érzelgős, érzelmi szálú pillanatok, míg Alex-éból a férfi valódi oldalának, részének pillanatait, ismerhetitek meg.
Mark kilétére egy bizonyos részére itt láthattok betekintést, és a felbukkanásának is okára. Aminek persze sejthető is, hogy mi lesz az eredménye, de miképp én élveztem az ő kilétét, személyét - akárcsak a továbbiakban is, remélem, hogy hasonlóan fogtok ti is érezni vele.

A következő rész, már Dani szemszögéből lesz olvasható, de addig is itt van nektek az Alex szemszögéből írt rész. ;)

Dora Sullivan

Alex szemszög

5.

   Karom zsibbadására ébredek fel, de egyáltalán nem bánom ezt az érzést, mert egy gyönyörű nő fekszik rajtam. A másik szabad kezemmel, kisimítom barna fürtjeit az arcából, hogy gyönyörködhessek halvány, napbarnított arcában. Egy pillanatra elfog a kísértés, hogy felébresszem, csakhogy láthassam mogyoróbarna szemeit, de visszatartom magam, és simogatni kezdem a haját, majd csupasz hátát.

  Harmincnégy évem alatt, ez volt életem legszebb éjszakája. Soha nem akartam még ennyire senkit se a karjaim között érezni, mint őt. Hol ott tudom, talán nem lesz ennek folytatása. Ha rajta múlik biztosan nem, hiszen már eddig is ő volt az, aki tartotta köztünk a távolságot.

 Viszont, magam részéről is tudom, hogy Mia nem lesz elragadtatva, ha rájön erre, és hogyha a barátságuk lássa kárát, azt nem fogom tudni megbocsájtani magamnak, hiszen számomra mindig is a kishúgom biztonsága és boldogsága volt a legfontosabb, még a saját vágyaimnál is. Amelyeket azóta nem is tudtam kontroll alatt tartani, amióta szembe találtam magam Daniellával. Mintha ott abban a pillanatban megállt volna a tér és az idő is, és csak ő és én lettünk volna.

   Ez a világ egyik legnyálasabb gondolata, elmélete! – forgatom meg a szemeimet, de ez az igazság.  Attól a perctől fogva, akármennyire is igyekeztem nem foglalkozni vele, és csak úgy gondolni rá, mint Mia barátnője, nem ment. Más sem akartam, mint csókolni és az ágyamban őt. Ehelyett most az övében vagyunk. Ahonnan, ha rajtam múlna, soha ki nem másznék, és őt se engedném el.

  Megérzéseim azt sejtetik, hogy amikor a mellkasomon fekvő gyönyörű nő felébred, aligha értene egyet a vágyammal, tudván, hogy a húgom miatti bűntudatára hivatkozva, újra az elkerülésemen fog majd dolgozni. Amit azonban én most nem fogok neki hagyni. Nem is tudnám, hiszen már megízleltem őt, és kétségtelen, hogy eltudnám viselni azt, hogy nem érhetek hozzá.

  Amikor egy apró sóhaj hagyja el az ajkát, és én arra készülök, hogy megcsókoljam, az ágy mellől a telefonom csörgése állít meg. Szerencsére eléggé halk ahhoz, hogy Dani ne ébredjen fel rá, viszont még így is a legmesszibben fekvő melegebb éghajlatra küldöm gondolatban az illetőt. Amilyen óvatosan csak tudom, lefejtem magamról Danit, és kicsusszanok mellőle majd lehajolva a ruhakupacok alól kihorgászom a nadrágomat és belőle a még mindig csengő telefonomat.

   A kijelzőn a társam, Mark neve tűnik fel, így amilyen halkan csak lehet, magamra kapom a nadrágomat, majd a telefonnal a kezemben, kimegyek a szobából, át a sajátomba, ahol fogadom is a hívását is.

-          Mi a francot akarsz tőlem hajnali – itt a kijelzőre tekintek, az órát nézve – négykor?

-          Di Angelo, felbukkant a Human’s-ban az este – feleli, hozzám hasonlóan ő is mindenféle bevezető nélkül. Azonban elég volt a név említése és a hely említése ahhoz, hogy a szabadon maradt bal kezem ökölbe szoruljon.

-          Miát biztonságba vitted? – kérdezem nyomban.

-          Otthon van, bizonyára már régóta az igazak álmát alussza – mondja nyugtatóan.

-          Megnézem – mondom és így is teszek. – Valóban alszik – könnyebbülök meg egy pillanatra.

-          Én mondtam.

-          És te most merre vagy? És miért most szólsz, hogy itt van az a rohadék? – kérdezem, miközben visszatérek a szobámba.

-          A Ricker’s szálloda előtt a kocsimban. Nem rég értem ide, őt követtem eddig. Amint felbukkant, Miát nyomban hazavittem, és utána visszamentem a klubba, onnan pedig végig a nyomában voltam. És, hogy miért csak most szólok? Biztosra akartam menni, hogy nem veszítem szem előtt, és hogy a lányok biztonságban vannak otthon, veled. Nem mellesleg pedig, tudd, hogy szemet vetettem a húgodra, és nem fogok letenni arról, hogy udvaroljak neki, majd megszerezzem magamnak! – közli velem a tényeket.

-          Nem azzal bíztalak meg, hogy kikezdj a húgommal – morgom bele a készülékbe.

-          Nem fogok emiatt bocsánatot kérni, ha arra számítasz! Viszont bejön nekem és én is neki, szóval nincs mese! Nem mondok le róla! – hangja határozottan cseng, ami hallatán önkéntelenül is elmosolyodok, mert én már tudom azt, amit ő még nem.

-          Hát akkor kösd fel a gatyádat, mert ha a húgom rá jön, hogy ki is vagy valójában, akkor tuti, hogy úgy elfog hajtani, mint a huzat! – figyelmeztetem őt. – Nem mellesleg, ha megbántod, nem fog számítani, hogy a barátom vagy!

-          A húgodat csak bízd rám! – biztosít arról, hogy tudja, mit tervez vele. – De visszatérve Di Angelóra, jobb lenne mi előbb kideríteni, hogy mit tervez, és mit akar itt LA-ben, mielőtt megint szem elől veszítenénk.

-          Máris odamegyek, tartsd a frontot, a többit meg majd utána! – mondom és megszakítom a hívást.

   Hogy az a rohadt kurva életbe! Mi a terved Di Angelo?! Mi a francot akarsz LA-ben? – ehhez hasonló kérdések özönlik el a gondolataimat, miközben gyorsan letusolok, és felöltözök.

   A fegyveremet kiveszem a párnám alól, és a fehérnemű fiókból kivett másik Glock-kal a vállamra felhelyezett tokba csúsztatom, amit az ágyamra dobott fekete bőrdzsekimmel el is fedek, amikor belebújok.

   Mielőtt elhagynám a házat, először a húgomhoz nézek be, aztán Dani-hoz, aki időközben hasra fordulva aludt tovább. A derekára lecsúszott takarót felhúzom, hogy legalább a háta is be legyen takarva, és egy apró csókot lehelve a szét nyíló ajkaira, távozom a házból, amit előtte még biztosan leellenőrizek és be is zárok. Az utam ezután a ház mögött álló musthangomhoz vezet, amelybe beülve indítok is.

   Nem sokkal tíz perc alatt odaérek a Ricker’s-hez, ahol rögvest ki is szúrom, Mark fekete porchéját. Kiszállva a kocsiból, megközelítve az övé, minden figyelmeztetés nélkül nyitom ki a jobb oldal felőli ajtót és pattanok is be, felkészülve arra, hogy egy Hammerli tódul az arcomba, ami elől még épphogy sikerül hátra hajolnom.

-          Örülök, hogy a reflexeid még működnek – köszöntöm őt.

-          Ahogyan én is annak, hogy még mindig sikerül észrevétlenül közlekedned és nem puhultál el ez alatt a két hét alatt – mondja, vissza csúsztatva a fegyverét a derekára csatolt tokra.

-          Mi a helyzet? – kérdezem a Ricker’s bejáratát szemlélve.

-          Egy hétre foglaltatott szobát a 404-est. Három testőrrel érkezett, de még tovább hét érkezett – vázolja a látottakat és a megtudtakat. – Továbbá, két excort lányt is hívatott, gondolom, hogy kiélje rajtuk a szenvedélyét. De viszont megtudtam, hogy ma délután egyre vendéget vár, méghozzá egy bizonyos Rico Conzalest, akit itt LA-ben úgy tartanak számon, hogy a „Fogós”. Számos bűnlajstrom van a számláján, de gyilkosság is, ami előtt még élvezettel kínozza meg az áldozatait egy fogóval. Droggal és fegyverekkel kereskedik, de újabban fiatal lányokkal is kereskedik.

-          Rohadék szemétládák! – csattanok fel. Gyűlölöm az ilyen alakokat. Remélem, mihamarabb egy golyót repíthetek a fejébe, akárcsak Di Angelo fejébe is!

-          Gondolod, hogy a lányok miatt jöhetett Di Angelo? – fordul felém Mark.

-          Több mint valószínű – bólintóm. – Viszont valami másnak is kell lennie a háttérben, mert különben nem ennyi testőrrel jött volna.

-          Ebben igazad lehet – ért velem együtt. – És én sejtem is ezt a dolgot – nézz a szemeimbe jelentősen.

-          Engem akar – mondom ki. – A francba – csapok kesztyűtartó fölé. – Mielőbb el kell csalnom a városból.

-          Vagy épp itt tartani és becserkészni – javasolja.

-          Nem! – rázom meg a fejem. – Ez szóba sem jöhet! Nem hagyhatom, és nem is fogom hagyni, hogy felfigyeljen Miára és Danira!

-          Tudod, hogy megtudnánk őket védeni. És úgy volna a legkönnyebb elkapni…

-          Azt mondtam, hogy nem! – vágok a szavába. – Esélyt se akarok hagyni neki, hogy a közelükbe kerüljön ő vagy az emberei! Ezért mihamarabb, még ma elhúzom otthonról a csíkot és nyomot hagyva magam után, vissza megyek New York-ba.

-          Mégis hogyan akarod ez végig vinni? Csak úgy cakompakk elhúzód a csíkot? – kérdezi cinikus éllel a hangjában.

-          Bár tehetném! – sóhajtok fel bosszúsan.

-          Még a héten el kell hagynom LA-t! Nem hagyhatok neki esélyt arra, hogy felfigyeljen a lányokra.

-          Akkor veled megyek én is!

-          Nem! Neked kell vigyáznod rájuk! – nézek határozottan rá.

-          És mégis miként akarod magadra vonni a figyelmet? – húzza fel szemöldökét kérdőn.

-          Csak figyelj! – vágom rá, majd egy hirtelen mozdulattal kiszállok a kocsiból, és átsétálok a túloldalra, egyenesen be a szállodába, arra számítva, hogy lent az aulában is lesznek Di Angelo emberei közül is néhányan.

   Számításaim ezúttal sem hagynak cserben, mert rögvest kiszúrok két gorillát. Az egyiket a recepciónál, a másikat az aula utcára bámuló ablakánál. Tehát biztosan kifigyelhetett! – jegyeztem meg gondolatban, de nem kerítettem neki nagy figyelmet. Hiszen végül is a célom, hogy annak a féregnek odafent, a tudomására jusson, hogy itt vagyok.

   A recepcióhoz közeledve, a tekintetemet nem veszem le az ott álló szőke gorilláról. Gúnyos tekintettel méregetem őt, majd, mint akit egyáltalán nem zavar a jelenléte, csábosan a pult mögött álló csinos kis szőkére mosolygok.

-          Jó ’reggelt Uram! Köszöntöm a Ricker’s-ben! Miben segíthetek? – viszonozza a mosolyt.

-          Önnek is – nézek a blúzára tűzött névjegytáblájára – Monica! Egy szobát szeretnék.

-          Hogyne – mosolyog továbbra is. – Egy ágyast, vagy két ágyast? Jakuzzis, vagy zuhanyzós, vagy esetleg fürdőkádas kiszerelésűt? Mini bárral?

-          Két ágyast, zuhannyal és mini bárral – válaszolom.

-          Milyen névre foglalja?

-          Alexander Brighton névre, és ha lehetne egy kérésem, akkor a 404-es szobát szeretném – pillantok rá negédesen, közben felfigyelve a szőke nagydarab fickóra, aki szinte lyukat üt a pofámba a szemével és ugrásra készen áll, mióta elárultam a nevemet és kimondtam a főnöke szobaszámát.

-          Oh, sajnálom, de ez a szoba már foglalt – néz rám bocsánatkérően a nő. – Esetleg a 403-as szobát tudnám még közvetlenül ajánlani, vagy egy másikat.

-          Köszönöm, de sehol nem szállok meg, ahol nem kaphatom meg a 404-es szobát – nézek rá, tettetett megbántódással.

-          Kérem! Ez a szoba is ugyanazzal rendelkezik, mint amit ön szeretett volna – esdeklő a hangja.

-          Sajnálom, de másik szálloda után fogok nézni. Köszönöm a segítségét! További szép reggelt és napot! – köszönök el, és nem zavartatom magam azzal, hogy fennhéjazónak tűnhettem. Egyetlen célom az volt, magamra vonjam a szemétládák figyelmét.

  Tervem bevált, mert amint elérem a bejáratot, az üvegből láttam, hogy a szöszi testőr és a barna mellett még két barna nagydarab fickó ered a nyomomban. Laza, de sietős léptekben sétálok Mark-tól pár méterre álló kocsimhoz, amibe bepattanva indítok is, közben a társamat tárcsázva.

-          Indulj! A Déli partnál találkozunk úgy negyed óra múlva, addig lerázom a gorillákat! – Adom ki az utasítást, majd bontom is a vonalat.

   Ahogy vártam, mind a négyen két kocsival a nyomomban eredtek, de hamar sikerült leráznom őket a Nyugati partnál, mert amikor a Mark-nak mondott helyre érek, már nem látom, hogy követnének.

   Mark kocsija már ott áll a part jobb részénél, ő maga pedig a járműjének dőlve pillantom meg. Leparkolva, kiszállok magam is a kocsimból és oda sétálok hozzá.

-          Mi volt ez? – kérdezi.

-          Csak magamra vontam a figyelmet! – vonom meg a vállam.

-          Látom be is vált – jegyzi meg. – És ezután, mi a következő lépés?

-          Utazom New York-ba, de még előtte küldök néhány soros üzenetet Di Angelo-nak, majd hívom a főnököt a további instrukciók miatt.

-          Azt tudtam, hogy eszetlen köcsög vagy! Dehogy ennyire az már nekem is sok! – túr bele a hajába idegesen. Meglep a viselkedése, aminek hangot is adok.

-          Épp te mondod ezt nekem?

-          Igen én! – áll elém. – Honnan veszed, hogy nem tudhat máris Miaról?

-          Ha tudna, már rég megpróbálta volna elkapni, ezt te is tudod.

-          Mi van ha, csak úgy tesz, mintha nem tudna róla?

-          Akárhogy is, nem fogom! Vagyis nem fogjuk hagyni, hogy az ő, vagy Dani közelébe férkőzzön, és jusson – szorítom össze a fogaimat, amikor a két lány arca az elmémbe kúszik. – Neked kell figyelned rájuk, és védelmezni is őket! Ha tudom, hogy te vigyázol rájuk, nem lesz okom aggódni miattuk.

-          Tudod, hogy az életem árán is megfogom védeni őket, de magad sem rohanhatsz a falnak, minden kidolgozott manőver nélkül – próbál a józan ész felé terelni, rájőve arra, hogy a saját fejem után készülök menni.

-          Te csak ne félts engem! – biztatom – Most megyek és összepakolok! Délután utazom, neked viszont a partra kell költöznöd, hogy még közelebb legyél a lányokhoz. Rád bízom őket! Hamarosan jelentkezem! – biccentek egyet még köszönésképp, majd visszasétálva a musthanghoz beülök, és haza felé veszem az irányt.

   Mire hazaérek, már a nap is felkel, így meg sem lep, hogy a félkómás húgomat a konyhában találom és a reggeli adag kávéját kortyolgatja.

-          Jó reggelt! – köszön rám meglepetten. – Hát te?

-          Csak elmentem tankolni, mielőtt bemegyek a bankba – felelem, amikor hirtelen az emlékezetembe kúszik, hogy tegnap említettem neki, hogy ma oda tervezek menni.

-          Értem – bólint. – Kávét?

-          Köszi, az jó lenne – mondom, és már lépek is oda a kiöntőhöz, hogy tölthessek magamnak is a fekete folyadékból a mellette lévő csészébe.

-          És mi a terved mára? – kérdezi kíváncsian, miközben helyet foglalunk egymással.

   Nem felelek, csak nézem őt. Hihetetlen, hogy ilyen hamar elrepült az idő. Mintha tegnap lett volna, hogy a karjaimban volt csak képes elaludni. A szép aranyos kis fekete és kék szemű képmásomból, ma már kész gyönyörű fiatal nő lett. Aki továbbra is ugyanolyan kíváncsi és cserfes, mi több makacs mint az öszvér. Ha Mark komolyan gondolta azt, hogy udvarolni kezd neki, akkor bizony valóban, jobban teszi, ha felköti a gatyáját, mert a húgommal nem lesz könnyű dolga. Viszont, a barátomnál jobb társat nem is kívánhatnék Miának, akinek ha valóban nem közös a férfi, hát áldásom rájuk. Csak azt kívánom, hogy legyen boldog.

   Elfog a félsz, ha arra gondolok, hogy bármi baja eshet, de tudom, hogy Mark mellett biztonságban lesz ő is, akárcsak Dani. A nő, akinek sikerült felforgatnia a világomat. Nem számítottam arra, hogy amikor hazatérek, nem várt érzéseket fogok táplálni iránta. Nem gondoltam volna, hogy amit Mia korábbi barátnői szerettek volna tőlem, azt ennek az egyedülálló lánynak fogom odaadni. Bárcsak valóban az lehetnék, akinek mondtam magam! – sóhajtok fel keserűen.

-          Délután vissza kell mennem New York-ba, Mia! – nézek szomorúan a húgom szemeibe.

  Mielőtt azonban bármit is reagálhatna, Dani hangos kiáltása csendül fel mögöttünk…