2019. május 5., vasárnap

Sodorjon az ár 9. rész

Sziasztok!

Meg is hoztam a folytatást. Az előző rész elején a "három napos eltelt időt" javítottam, két hétre. Csak mert, ezt így korrektebb idő elteltének vélem, mint az első verziót. 

Ebben a részben, Dani a sarkára áll, és cselekedni fog a jövőét illetően. Hogy miképp, azt ha elolvassátok ezt a részt, megtudjátok majd. ;) 

Szép estét mindenkinek, és aki most fog vizsgázni, azoknak Sok Sikert Kívánnék! És, hozzáfűzném, hogy tudom min mennek majd keresztül, hiszen én is végig megyek rajta, holnap és azután és azután... Két szóval: Kitartást, nekünk!!!

Dóry





9.

   Talán órák telhettek el, vagy percek, azóta, hogy Markkal beszéltem. Nem tudom. De azóta is csak az ő szavai járnak a fejemben, és mindaz, amit elárult nekem arról, hogy ő és Alex kik is valójában, és, hogy mivel foglalkoznak.

   Még most is nehéz elfogadnom ezt. Alex mint FBI?! Azt meg kell hagyni, hogy elég jó lehet a titoktartásban, ha mindez igaz. Még Miának se sikerült rájönnie erre… Te jó ég, Mia! Tuti kifog borulni, ha megtudja az igazat, a két férfiról. Neki még rosszabb lesz, hisz az egyik férfi a bátyja, a hőse, a másik meg az, aki meglehetősen is nagyon kedvel. Gyűlöli a titkokat. és kétségtelen, hogy olyan hamar túl tud majd ezen jutni, mint azt bárki is gondolná.

   Nekem leginkább az, Alex-hez fűződő érzéseim és kapcsolatom aggaszt. Abban már biztos vagyok, hogy szeretem, és ő sem közömbös irántam. A kérdés már csak az, hogy lehet e nekünk közös jövőnk. Legszívesebben most mindent magam mögött hagynék, és utána mennék, amint Markból kiszedném a hol létét, de félek, hogy meggondolatlanul cselekednék. Hiszen csak úgy, nem állíthatok oda elé és kérhetném számon a tetteiért, és rólunk, mintha az olyan egyszerű és könnyű volna. Ennyire meggondolatlan még én sem vagyok. Viszont a tudat, hogy a biztonságom miatt nem adott magyarázatot a távozására, meglágyította a szívemet iránta. Csakhogy, előre aligha gondolhatnék és tervezhetnék kettőnkkel – fut át rajtam ez a gondolat, melytől a keserűség a szívemben csak még inkább befészkeli magát, és nem hajlandó ereszteni.

   Mégis milyen életünk lehetne együtt? – teszem fel magamnak a kérdést. – Aligha bírnám ki a tudatot, amikor ő odakint a nagyvilágban üldözi a rosszfiúkat, én meg itthon aggódhatnék miatta.
 
   Én nem ilyen kapcsolatra vágytam. Nem vágytam egy olyanra, amelyben a másik folyton-folyvást az életét kockáztatná másokért, még ha nemes és önzetlen cél vezérelné is. Viszont most… azt nem tudom, hogy akarnék e mást rajta kívül? Eltudnám e képzelni mással a jövőmet?

   Gondolataimból, a telefonom csörgése zavar meg, amiért még hálás is vagyok, mert legalább addig is elterelődik a figyelmem Alexről. A kijelzőre pillanatra, megkönnyebbült mosoly kerül az arcomra, mert a nővérem az. Nem is vagyok rest, azonnal fogadom is a hívását.

-          Háló! – köszön.

-          Háló! Mi újság veletek? Hogy vagytok? – árasztom is el gyorsan kérdésekkel.

-          Itt minden rendben van, mindenki jól van – feleli is. – Leo-nak is jól megy a suli, sikerült kijavítania a rossz jegyeket, így most mindenből szín ötösre áll. Ennek örömére, elengedtük a Római osztálykirándulásra, tudod, amiről volt szó korábban. Ben pedig megkapta Pán Péter szerepét a suliban, aminek most nagyon örül, és amit nagyon is vár már, hogy elkezdhesse tanulni.

-          Ó, hát ezek nagyon jó hírek. Örülök nekik, és gratulálok is – mondom örömmel.

-          Átadom nekik, mindenképp. Azonban van még egy nagyon nagy hírem is. Még csak Chris tudja, és most már te is. Neked akartam előbb elmondani utána.

-          Mondjad már, ne csigázz!

-          Kisbabánk lesz! – kiabálja bele a telefonba.

-          Ó te jó ég! Hát ez fantasztikus! Úgy örülök neki, és gratulálok is! – nevetem, és vele együtt kezdek el örülni. – Remélem ez már kislány lesz! – fűzöm még hozzá, tudván, hogy ők is szerettek volna még egy lányt.

-          Én is, én is!

-          Húsi, hogy fogadta a hírt? – kérdezem, miután ki örömködjük magunkat.

-          Először elképedve, de végül ő maga is örült neki. Csak tart attól, hogy lány lesz, annak ellenére is, hogy a két fiú után, lány lehetne a következő.

-          Azt eltudom képzelni. Elegek voltunk s vagyunk neki mi is, hátha akkor, még ha a nőuralom nőni fog?

-          Legalább egálban lennénk – feleli nevetve. – Veled mi van? Mesélj!

-          Ajaj, az jó hosszú lenne – sóhajtom.

-          Mi történt? Nem mondhatod azt, hogy nincs kedved róla most beszélni, mert nem foglak nyugton hagyni, azt tudod!

-          Igen, tudom – csóválom meg a fejem, majd mindenről beszámolok neki.

   Tudom, hogy amit vele megosztok, nem mondja el másnak. Ahogyan azt is tudom, hogy ő tudni fogja, hogy mi volna a helyes, amit most tehetnék. Benne bízom, és rá is hagyatkoztam egész életemben. Vele minden gondomat, bajomat megoszthattam mindig is. Ha tanácsra, vagy útmutatásra vágytam, tőle mindig megkaptam. Ha csak egy ölelést, vagy együttérzést tőle, azt szó nélkül megkaptam. Neki köszönhetem azt, aki ma vagyok. Így bár fájdalmas volt az elmúlt időszakról beszélni, mégis amikor a végére érek a történteknek, megkönnyebbülést érzek.

-          Amit elmeséltél, úgy tűnik, hogy Alex is többet akar tőled, csak valóban az a kérdés, hogy kettőtöknek lehet e közös jövőtök. Így, hogy ő ki tudja, hogy merre van, csak még nehezebb erre választ kapni, viszont minél tovább húzódik ez köztetek, annál többet fogtok csak szenvedni, ha csak nem tesztek valamit ennek érdekében – szólal meg egy idő után. – Örülnék, ha végre révbe érnél, és boldog lennél. Megérdemelnéd, azok után, amiken keresztül mentünk.

-          Tudom – mondom, miközben kifele bámulok a szobám ablakán, és a holdvilág által tükröződő hullámzó tengert szemlélem. – Akkor szerinted mit kellene tennem? Mit javasolsz?

-          Mit súg a szíved? – kérdi.

-          Ha ezt tudnám, akkor nem kérdeznék – nevetem keserűen. – Félek – vallom be, amit eddig csak kerülgettem a beszélgetésünk alatt.

-          Tudom. De ez csak azt mutatja, hogy Alex-al akarsz lenni.

-          Igen – értek vele egyet.

-          Akkor már tudod, hogy mit kell tenned!

-          Azt hiszem –felelem.

-          Remélem, sikerrel jársz, és sikerül mindent megoldanotok. Szorítok, hogy így legyen, és remélem, hogy hamarosan hazajössz és bemutatod őt is nekünk. Nagyon hiányzol nekünk.

-          Ahogyan ti is nekem! Öleld meg a srácokat, és csókolgasd is meg őket helyettem. Amint tudok, megyek. És Suzy, szeretlek! – köszönök el tőle.

-          Meglesz, és én is szeretlek! – köszön el ő is, majd bontja a vonalat.

   Elfordulva az ablaktól, előkeresem az egyik nagyobb táskámat, amelybe néhány darab ruhát pakolok be és a tisztálkodó szert, majd magam is átöltözöm. A táskámat a nappaliban a kanapé mellé helyezem úgy, hogy Mia ne láthassa meg, ha benézne vagy bemenne oda, majd a konyhába érve kitöltök magamnak egy pohár vörösbort, és várom, hogy visszaérjenek a randevújukról.

   Döntöttem. Kiszedem Markból Alex, hol létét, és a férfi után megyek, hogy kiderítsem, ő lehet - e az a férfi, akivel leélhetem majd az életemet.

   Egy óra elteltével végre meghallom az ajtónyílását, és ahogy gondoltam, barátnőm nem egyedül érkezett haza, hanem hazakísérte a ’testőre’ is. Ó, hogy fogja ennek a gondolatát is utálni! – látom előre magam előtt, de most nincs időm erre gondolni, sokkal inkább arra kell összpontosítanom, hogy Miát és Markot egy rövid időre eltávolítsam egymástól, csak amíg kiszedem a férfiból, hogy hol találom meg Alexet.

-          Óh, hát te? – torpan meg meglepetten barátnőm a konyhába belépvén, ahogyan mögötte Mark is.

-          Csak gondoltam el kortyolgatok egy pohár bort – emelem magam elé a még mindig addig a szintig teli poharat, amíg megtöltöttem. Egy árva kortyot se ittam belőle amióta kitöltöttem. Abban az egy órában mióta elhatározásra jutottam, és helyet foglaltam az asztalnál, a gondolataimba merültem újfent, és számtalan verziót játszottam le magamban, miként fogok cselekedni, ha újra Alex-al szembe találom majd magam.

-          De a poharad még mindig tele – néz bizonytalanul hol rám, hol a pohárra.

-          Nyugi, rendben leszek – igyekszem nyugtatni.

-          Biztos? – lép közelebb hozzám.

-          Mia – állítom meg. – Idő, míg túljutok ezen, de megleszek. Hisz ismersz? – nevetek fel, elkerülve, hogy fájdalmas csengésű legyen.

-          Aggódom érted, és nem akarom, hogy…

-          Mia – szakítom félbe. – Tudom, ahogyan azt is, hogy az élet megy tovább. Csak ne siettess. Hálás vagyok, amiért kitartasz mellettem, annak ellenére is, ami köztem és a bátyád között történt, de ha erőlteted a továbblépést, az attól csak rosszabb lesz – vallom meg neki az igazat, amit már másfél hete hordozok magamban, mióta igyekszik jobb kedvre deríteni, közben ostorozva magát, a bátyja miatt. – Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy hazautazom – persze ez nem igaz, de nem vagyok képes elmondani neki az igazat. Nem akarom magammal rántani, ha véletlenül nem úgy sülne el a dolog, ahogyan azt terveztem. Később mindent elfogok neki mondani, de nem most. Most egyedül kell cselekednem, ő pedig itt Markkal biztonságban lehet.

-          Dani, ne! Kérlek – ragadja meg a kezeimet félve. Összeszorul a torkom amint a tekintetem találkozik az övével. Látom a félelmet benne, miszerint, így válnak el az útjaink.

-          Csak egy kis időre megyek el, ígérem! – szorítom meg a kezeit, amelyet a szívem fölé helyezek is, biztosítva az ígéretemet. – Nem szabadulsz meg olyan könnyen tőlem, ne azt hidd! Már foglaltattam is jegyet, éjfélkor megy is a járatom így holnap délutánra otthon is leszek nővéremék.

-          Félek, hogy most ezt azért mondod, hogy megnyugodjak, és azután mégsem jössz vissza többé – mondja ki félelmét.

-          Tudom, és már csak ezért sem tennék ilyet veled. Én nem! – ölelem magamhoz szorosan. – Pár nap és újra itt leszek, majd meglásd! – simítom meg az arcát. – Te meg legalább így nyugodtan kiélvezheted azt, hogy Markkal lehess. De figyelmeztetlek! A szobám tabu! Ott nem csinálhatjátok! – suttogom a fülébe úgy, hogy az említett férfi ne hallja meg-

-          Ó te! – nevet fel barátnőm, és amikor elválunk egymástól, észreveszem, hogy az arca kezdi felvenni a paradicsom színét. – Én… mi… nem!

-          Ajánlom is – nevetek én is. – Minden rendben lesz! Nyugi! – mondom, és még egyszer búcsúzóul megölelem, majd megkérem Markot, hogy vigye ki táskámat a nappaliból.

     Amikor már kint vagyunk, és Mia bent marad a házban, Mark azon nyomban vallatni kezd. Tudtam, hogy rájön arra, csak elterelés volt Miánál a hazautazásom.

-          Áruld el nekem, hogy Alex hol van – kérem, határozottan nézve rá.

-          Megörültél? – rázza meg a fejét. – Alex kinyírna, ha elárulnám.

-          Már pedig ezt a kockázatot vállalnod kell, ha csak nem akarod, hogy most azonnal beköpjelek titeket Miánál – állok elő az egyetlen aduászommal, tudván, hogy még keresi a megfelelő alkalmat, hogy elmondhassa az igazat a barátnőmnek.

  Igaz, most ha valaki kívülről hallana minket, azt gondolhatná, hogy nem akarnám azt, hogy ők ketten Miával összejöjjenek. Pedig ez nem így van. Szeretném, ha végre barátnőm vágya is teljesülhetne, és összeillő párt alkotnak az előttem álló jóképű férfival, és bár tudom, hogy majd tepernie kell a barátnőm bocsánatáért, de azt is tudom, hogy ő a Miának való férfi. Ahogyan remélem, az enyém is, Alex. Viszont, hogy ezt kiderítsem, és, hogy megbizonyosodhassak ebben, abban csak ő maga, Mark tud nekem segíteni.

-          Dani, te most…

-          Sajnálom, de meg kell értened, hogy ez mennyire fontos nekem. A jövőm múlhat ezen, és ha minden igaz, vagy legalábbis ahogyan a szavaidból kivettem a múltkor, az övé is. Meg kell tudnom, hogy lehet e közös jövőnk. Máskülönben, nem fog menni a továbblépés – nézek rá kétségbeesetten. – Szeretem őt.

-          A francba! – túr bele a hajába idegesen. Majd néhány perc elteltével, elkéri a telefonomat, amelybe bepötyögi Alex pontos helyzetét. – Remélem, megéri!

-          Köszönöm! – ölelem meg hálásan. – Jövök neked eggyel! – suttogom a fülébe, majd átvéve tőle a táskát, felfelé indulok a parton, ahová a taxi pont abban a pillanatban érkezik, ahogyan én odaérek a megadott helyre.

   A reptéren a jegyvételnél szerencsére nem kellett sokat sorba állnom, ahogyan az ellenőrzésnél sem, mert pontban a felszállás előtt negyed órával sikerült odaérnem, így amint tudtam be is csekkoltam, majd helyet is foglaltam a gépen.

   A nyolc órás út alatt, amennyit csak tudtam, igyekeztem pihenni, és nyugtatni magam a felől, hogy helyesen cselekszem. Harmadik próbálkozás során, sikerül is taxit fogni magamnak, akinek azon nyomban be is mondom a Marktól kapott címet, ahogy beülök.

   Idegesen és feszengve ülök a hátsó ülésen, figyelmen kívül New York-ot és a sofőr kérdéseit, mert csak is az Alex-al való viszont látásra tudok gondolni. Vajon, mi fog történni, amikor szemtől – szemben fogunk majd állni? Miként fog majd reagálni? És én? Képes leszek bármi épkézláb mondatot kinyögni?

   Az idegességem egyre csak növekszik, amint megállunk a LUMA Hotel-nél, ahol állítólag most Alex tartózkodik.

-          Megérkeztünk kis asszony! – vonja magára ezúttal más sikeresen a figyelmemet a sofőr, majd amikor megmondja, hogy mennyibe került a szállítás, ki is fizetem, aztán elköszönve tőle, kiszállok a kocsiból.

   Egy pillanatra megtorpanok a hotel előtt, majd erőt véve magamon, belépek a hatalmas előtérbe. Szerencsére, Mark a szobaszámot is megadta, így egyenesen az utam a lifthez vezet, amelybe beszállva megnyomom a négyes gombot, amely az ajtó bezáródása után, indul is felfelé.

   Néhány perc elteltével meg is érkezem a negyedik szintre, így kilépve a liftből balra indulok el, és a szemeimmel az ötvenkettes szobaszámot viselő szobaajtót keresem. Meg is találom hamar, de mielőtt még bekopogtatnék, megtorpanok az ajtó előtt. - Jézusom! – temetem a tenyeremet az arcomba! – Jól meggondoltam én ezt?! Mégis mit művelek? – teszem fel magamnak a kérdést, de mielőtt válaszokat kereshetnék rá, kinyílik előttem az ajtó, és Alex meglepett sötétkék tekintetével találom szembe magam…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése