Meg is hoztam a folytatást. Az előző rész elején a "három napos eltelt időt" javítottam, két hétre. Csak mert, ezt így korrektebb idő elteltének vélem, mint az első verziót.
Ebben a részben, Dani a sarkára áll, és cselekedni fog a jövőét illetően. Hogy miképp, azt ha elolvassátok ezt a részt, megtudjátok majd. ;)
Szép estét mindenkinek, és aki most fog vizsgázni, azoknak Sok Sikert Kívánnék! És, hozzáfűzném, hogy tudom min mennek majd keresztül, hiszen én is végig megyek rajta, holnap és azután és azután... Két szóval: Kitartást, nekünk!!!
Dóry
9.
Talán órák telhettek el, vagy percek, azóta, hogy Markkal beszéltem. Nem
tudom. De azóta is csak az ő szavai járnak a fejemben, és mindaz, amit elárult
nekem arról, hogy ő és Alex kik is valójában, és, hogy mivel foglalkoznak.
Még most is nehéz elfogadnom ezt. Alex
mint FBI?! Azt meg kell hagyni, hogy elég jó lehet a titoktartásban, ha
mindez igaz. Még Miának se sikerült rájönnie erre… Te jó ég, Mia! Tuti kifog borulni, ha megtudja az igazat, a két
férfiról. Neki még rosszabb lesz, hisz az egyik férfi a bátyja, a hőse, a másik
meg az, aki meglehetősen is nagyon kedvel. Gyűlöli a titkokat. és kétségtelen,
hogy olyan hamar túl tud majd ezen jutni, mint azt bárki is gondolná.
Nekem leginkább az, Alex-hez fűződő érzéseim és kapcsolatom aggaszt.
Abban már biztos vagyok, hogy szeretem, és ő sem közömbös irántam. A kérdés már
csak az, hogy lehet e nekünk közös jövőnk. Legszívesebben most mindent magam
mögött hagynék, és utána mennék, amint Markból kiszedném a hol létét, de félek,
hogy meggondolatlanul cselekednék. Hiszen csak úgy, nem állíthatok oda elé és
kérhetném számon a tetteiért, és rólunk, mintha az olyan egyszerű és könnyű
volna. Ennyire meggondolatlan még én sem vagyok. Viszont a tudat, hogy a
biztonságom miatt nem adott magyarázatot a távozására, meglágyította a szívemet
iránta. Csakhogy, előre aligha
gondolhatnék és tervezhetnék kettőnkkel – fut át rajtam ez a gondolat,
melytől a keserűség a szívemben csak még inkább befészkeli magát, és nem
hajlandó ereszteni.
Mégis milyen életünk lehetne együtt? –
teszem fel magamnak a kérdést. – Aligha
bírnám ki a tudatot, amikor ő odakint a nagyvilágban üldözi a rosszfiúkat, én
meg itthon aggódhatnék miatta.
Én nem ilyen kapcsolatra vágytam. Nem vágytam egy olyanra, amelyben a
másik folyton-folyvást az életét kockáztatná másokért, még ha nemes és önzetlen
cél vezérelné is. Viszont most… azt nem tudom, hogy akarnék e mást rajta kívül?
Eltudnám e képzelni mással a jövőmet?
Gondolataimból, a telefonom csörgése zavar meg, amiért még hálás is
vagyok, mert legalább addig is elterelődik a figyelmem Alexről. A kijelzőre
pillanatra, megkönnyebbült mosoly kerül az arcomra, mert a nővérem az. Nem is
vagyok rest, azonnal fogadom is a hívását.
-
Háló!
– köszön.
-
Háló! Mi újság veletek? Hogy
vagytok? – árasztom is el gyorsan kérdésekkel.
-
Itt
minden rendben van, mindenki jól van – feleli is. – Leo-nak is jól megy a suli, sikerült
kijavítania a rossz jegyeket, így most mindenből szín ötösre áll. Ennek
örömére, elengedtük a Római osztálykirándulásra, tudod, amiről volt szó
korábban. Ben pedig megkapta Pán Péter szerepét a suliban, aminek most nagyon
örül, és amit nagyon is vár már, hogy elkezdhesse tanulni.
-
Ó, hát ezek nagyon jó hírek. Örülök
nekik, és gratulálok is – mondom örömmel.
-
Átadom
nekik, mindenképp. Azonban van még egy nagyon nagy hírem is. Még csak Chris
tudja, és most már te is. Neked akartam előbb elmondani utána.
-
Mondjad már, ne csigázz!
-
Kisbabánk
lesz! – kiabálja bele a telefonba.
-
Ó te jó ég! Hát ez fantasztikus!
Úgy örülök neki, és gratulálok is! – nevetem, és vele együtt kezdek el örülni.
– Remélem ez már kislány lesz! – fűzöm még hozzá, tudván, hogy ők is szerettek
volna még egy lányt.
-
Én
is, én is!
-
Húsi, hogy fogadta a hírt? –
kérdezem, miután ki örömködjük magunkat.
-
Először
elképedve, de végül ő maga is örült neki. Csak tart attól, hogy lány lesz,
annak ellenére is, hogy a két fiú után, lány lehetne a következő.
-
Azt eltudom képzelni. Elegek
voltunk s vagyunk neki mi is, hátha akkor, még ha a nőuralom nőni fog?
-
Legalább
egálban lennénk – feleli nevetve. – Veled mi van? Mesélj!
-
Ajaj, az jó hosszú lenne –
sóhajtom.
-
Mi
történt? Nem mondhatod azt, hogy nincs kedved róla most beszélni, mert nem
foglak nyugton hagyni, azt tudod!
-
Igen, tudom – csóválom meg a fejem,
majd mindenről beszámolok neki.
Tudom, hogy amit vele megosztok, nem mondja el másnak. Ahogyan azt is
tudom, hogy ő tudni fogja, hogy mi volna a helyes, amit most tehetnék. Benne
bízom, és rá is hagyatkoztam egész életemben. Vele minden gondomat, bajomat
megoszthattam mindig is. Ha tanácsra, vagy útmutatásra vágytam, tőle mindig
megkaptam. Ha csak egy ölelést, vagy együttérzést tőle, azt szó nélkül
megkaptam. Neki köszönhetem azt, aki ma vagyok. Így bár fájdalmas volt az
elmúlt időszakról beszélni, mégis amikor a végére érek a történteknek,
megkönnyebbülést érzek.
-
Amit
elmeséltél, úgy tűnik, hogy Alex is többet akar tőled, csak valóban az a kérdés,
hogy kettőtöknek lehet e közös jövőtök. Így, hogy ő ki tudja, hogy merre van,
csak még nehezebb erre választ kapni, viszont minél tovább húzódik ez köztetek,
annál többet fogtok csak szenvedni, ha csak nem tesztek valamit ennek érdekében
– szólal meg egy idő után. – Örülnék, ha
végre révbe érnél, és boldog lennél. Megérdemelnéd, azok után, amiken keresztül
mentünk.
-
Tudom – mondom, miközben kifele
bámulok a szobám ablakán, és a holdvilág által tükröződő hullámzó tengert
szemlélem. – Akkor szerinted mit kellene tennem? Mit javasolsz?
-
Mit
súg a szíved? – kérdi.
-
Ha ezt tudnám, akkor nem kérdeznék
– nevetem keserűen. – Félek – vallom be, amit eddig csak kerülgettem a
beszélgetésünk alatt.
-
Tudom.
De ez csak azt mutatja, hogy Alex-al akarsz lenni.
-
Igen – értek vele egyet.
-
Akkor
már tudod, hogy mit kell tenned!
-
Azt hiszem –felelem.
-
Remélem,
sikerrel jársz, és sikerül mindent megoldanotok. Szorítok, hogy így legyen, és
remélem, hogy hamarosan hazajössz és bemutatod őt is nekünk. Nagyon hiányzol
nekünk.
-
Ahogyan ti is nekem! Öleld meg a
srácokat, és csókolgasd is meg őket helyettem. Amint tudok, megyek. És Suzy,
szeretlek! – köszönök el tőle.
-
Meglesz,
és én is szeretlek! – köszön el ő is, majd bontja a
vonalat.
Elfordulva az ablaktól, előkeresem az egyik nagyobb táskámat, amelybe
néhány darab ruhát pakolok be és a tisztálkodó szert, majd magam is átöltözöm.
A táskámat a nappaliban a kanapé mellé helyezem úgy, hogy Mia ne láthassa meg,
ha benézne vagy bemenne oda, majd a konyhába érve kitöltök magamnak egy pohár vörösbort,
és várom, hogy visszaérjenek a randevújukról.
Döntöttem. Kiszedem Markból Alex, hol létét, és a férfi után megyek,
hogy kiderítsem, ő lehet - e az a férfi, akivel leélhetem majd az életemet.
Egy óra elteltével végre meghallom az ajtónyílását, és ahogy gondoltam,
barátnőm nem egyedül érkezett haza, hanem hazakísérte a ’testőre’ is. Ó, hogy fogja ennek a gondolatát is utálni! – látom
előre magam előtt, de most nincs időm erre gondolni, sokkal inkább arra kell
összpontosítanom, hogy Miát és Markot egy rövid időre eltávolítsam egymástól,
csak amíg kiszedem a férfiból, hogy hol találom meg Alexet.
-
Óh, hát te? – torpan meg
meglepetten barátnőm a konyhába belépvén, ahogyan mögötte Mark is.
-
Csak gondoltam el kortyolgatok egy
pohár bort – emelem magam elé a még mindig addig a szintig teli poharat, amíg
megtöltöttem. Egy árva kortyot se ittam belőle amióta kitöltöttem. Abban az egy
órában mióta elhatározásra jutottam, és helyet foglaltam az asztalnál, a
gondolataimba merültem újfent, és számtalan verziót játszottam le magamban,
miként fogok cselekedni, ha újra Alex-al szembe találom majd magam.
-
De a poharad még mindig tele – néz bizonytalanul
hol rám, hol a pohárra.
-
Nyugi, rendben leszek – igyekszem nyugtatni.
-
Biztos? – lép közelebb hozzám.
-
Mia – állítom meg. – Idő, míg túljutok
ezen, de megleszek. Hisz ismersz? – nevetek fel, elkerülve, hogy fájdalmas
csengésű legyen.
-
Aggódom érted, és nem akarom, hogy…
-
Mia – szakítom félbe. – Tudom,
ahogyan azt is, hogy az élet megy tovább. Csak ne siettess. Hálás vagyok,
amiért kitartasz mellettem, annak ellenére is, ami köztem és a bátyád között
történt, de ha erőlteted a továbblépést, az attól csak rosszabb lesz – vallom meg
neki az igazat, amit már másfél hete hordozok magamban, mióta igyekszik jobb
kedvre deríteni, közben ostorozva magát, a bátyja miatt. – Gondolkoztam, és
arra jutottam, hogy hazautazom – persze ez nem igaz, de nem vagyok képes
elmondani neki az igazat. Nem akarom magammal rántani, ha véletlenül nem úgy
sülne el a dolog, ahogyan azt terveztem. Később mindent elfogok neki mondani,
de nem most. Most egyedül kell cselekednem, ő pedig itt Markkal biztonságban
lehet.
-
Dani, ne! Kérlek – ragadja meg a
kezeimet félve. Összeszorul a torkom amint a tekintetem találkozik az övével.
Látom a félelmet benne, miszerint, így válnak el az útjaink.
-
Csak egy kis időre megyek el,
ígérem! – szorítom meg a kezeit, amelyet a szívem fölé helyezek is, biztosítva
az ígéretemet. – Nem szabadulsz meg olyan könnyen tőlem, ne azt hidd! Már
foglaltattam is jegyet, éjfélkor megy is a járatom így holnap délutánra otthon
is leszek nővéremék.
-
Félek, hogy most ezt azért mondod,
hogy megnyugodjak, és azután mégsem jössz vissza többé – mondja ki félelmét.
-
Tudom, és már csak ezért sem tennék
ilyet veled. Én nem! – ölelem magamhoz szorosan. – Pár nap és újra itt leszek,
majd meglásd! – simítom meg az arcát. – Te meg legalább így nyugodtan
kiélvezheted azt, hogy Markkal lehess. De figyelmeztetlek! A szobám tabu! Ott
nem csinálhatjátok! – suttogom a fülébe úgy, hogy az említett férfi ne hallja
meg-
-
Ó te! – nevet fel barátnőm, és
amikor elválunk egymástól, észreveszem, hogy az arca kezdi felvenni a
paradicsom színét. – Én… mi… nem!
-
Ajánlom is – nevetek én is. –
Minden rendben lesz! Nyugi! – mondom, és még egyszer búcsúzóul megölelem, majd
megkérem Markot, hogy vigye ki táskámat a nappaliból.
Amikor már kint vagyunk, és Mia bent marad a házban, Mark azon nyomban
vallatni kezd. Tudtam, hogy rájön arra, csak elterelés volt Miánál a
hazautazásom.
-
Áruld el nekem, hogy Alex hol van –
kérem, határozottan nézve rá.
-
Megörültél? – rázza meg a fejét. –
Alex kinyírna, ha elárulnám.
-
Már pedig ezt a kockázatot
vállalnod kell, ha csak nem akarod, hogy most azonnal beköpjelek titeket Miánál
– állok elő az egyetlen aduászommal, tudván, hogy még keresi a megfelelő
alkalmat, hogy elmondhassa az igazat a barátnőmnek.
Igaz,
most ha valaki kívülről hallana minket, azt gondolhatná, hogy nem akarnám azt,
hogy ők ketten Miával összejöjjenek. Pedig ez nem így van. Szeretném, ha végre
barátnőm vágya is teljesülhetne, és összeillő párt alkotnak az előttem álló
jóképű férfival, és bár tudom, hogy majd tepernie kell a barátnőm bocsánatáért,
de azt is tudom, hogy ő a Miának való férfi. Ahogyan remélem, az enyém is,
Alex. Viszont, hogy ezt kiderítsem, és, hogy megbizonyosodhassak ebben, abban
csak ő maga, Mark tud nekem segíteni.
-
Dani, te most…
-
Sajnálom, de meg kell értened, hogy
ez mennyire fontos nekem. A jövőm múlhat ezen, és ha minden igaz, vagy
legalábbis ahogyan a szavaidból kivettem a múltkor, az övé is. Meg kell tudnom,
hogy lehet e közös jövőnk. Máskülönben, nem fog menni a továbblépés – nézek rá
kétségbeesetten. – Szeretem őt.
-
A francba! – túr bele a hajába
idegesen. Majd néhány perc elteltével, elkéri a telefonomat, amelybe bepötyögi
Alex pontos helyzetét. – Remélem, megéri!
-
Köszönöm! – ölelem meg hálásan. –
Jövök neked eggyel! – suttogom a fülébe, majd átvéve tőle a táskát, felfelé
indulok a parton, ahová a taxi pont abban a pillanatban érkezik, ahogyan én
odaérek a megadott helyre.
A
reptéren a jegyvételnél szerencsére nem kellett sokat sorba állnom, ahogyan az
ellenőrzésnél sem, mert pontban a felszállás előtt negyed órával sikerült
odaérnem, így amint tudtam be is csekkoltam, majd helyet is foglaltam a gépen.
A
nyolc órás út alatt, amennyit csak tudtam, igyekeztem pihenni, és nyugtatni
magam a felől, hogy helyesen cselekszem. Harmadik próbálkozás során, sikerül is
taxit fogni magamnak, akinek azon nyomban be is mondom a Marktól kapott címet,
ahogy beülök.
Idegesen
és feszengve ülök a hátsó ülésen, figyelmen kívül New York-ot és a sofőr
kérdéseit, mert csak is az Alex-al való viszont látásra tudok gondolni. Vajon,
mi fog történni, amikor szemtől – szemben fogunk majd állni? Miként fog majd
reagálni? És én? Képes leszek bármi épkézláb mondatot kinyögni?
Az idegességem egyre csak növekszik, amint megállunk a LUMA Hotel-nél,
ahol állítólag most Alex tartózkodik.
-
Megérkeztünk kis asszony! – vonja
magára ezúttal más sikeresen a figyelmemet a sofőr, majd amikor megmondja, hogy
mennyibe került a szállítás, ki is fizetem, aztán elköszönve tőle, kiszállok a
kocsiból.
Egy pillanatra megtorpanok a hotel előtt, majd erőt véve magamon,
belépek a hatalmas előtérbe. Szerencsére, Mark a szobaszámot is megadta, így
egyenesen az utam a lifthez vezet, amelybe beszállva megnyomom a négyes gombot,
amely az ajtó bezáródása után, indul is felfelé.
Néhány
perc elteltével meg is érkezem a negyedik szintre, így kilépve a liftből balra
indulok el, és a szemeimmel az ötvenkettes szobaszámot viselő szobaajtót
keresem. Meg is találom hamar, de mielőtt még bekopogtatnék, megtorpanok az
ajtó előtt. - Jézusom! – temetem a
tenyeremet az arcomba! – Jól meggondoltam
én ezt?! Mégis mit művelek? – teszem fel magamnak a kérdést, de mielőtt
válaszokat kereshetnék rá, kinyílik előttem az ajtó, és Alex meglepett sötétkék
tekintetével találom szembe magam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése