Sodorjon az ár

Sziasztok!

Íme itt is van a folytatás, első része. Ugyanis két részesre terveztem ezt a fejezetet. Mivel, hogy a második része két szemszöges lesz. Ezt a részt Alex szemszögéből olvashatjátok, míg majd a második felét pedig mind a kettőjükéből., ami ez miatt hosszabb terjedelműbb is lesz. 
Igyekszek vele, ahogy tudok. ;)
Illetve egy aprócska kis információ, a fejezetben felbukkanó Suarez, keresztnevén Daniel, a Sodorjon c. sorozat harmadik történetének férfi főszereplője lesz. Akiről néhány információval előrébb lehettek majd a következő részben. ;)

Dóry

12/1.

   Pár órával később, amikor végleg sikerült kimerítenem Danit, óvatosan, hogy nehogy felébresszem, kimászok mellőle az ágyból, hogy azután a táskámhoz lépve elő vegyek egy boxert, nadrágot és egy felsőt és egy pár tiszta zoknit, amiket magamra is kapok gyorsan.

  Hallgatván a szuszogásait, és tudván, hogy most aludni fog egy ideig – legalábbis bízom benne -, előkeresem a kocsi kulcsot és a telefonomat, majd az ágy alá csúsztatott korábban fegyveremet is magamhoz véve, csendesen kilépek a házból.

   Mielőtt beszállnék a kocsiba, előtte még a fegyverrel a kezemben nézek körül a ház körül.

  Jobb félni, mint megijedni! – szokta mondani Suarez! – Inkább te légy az, aki meglepi őket, minthogy ők téged!

   Kis idő múlva, félig nyugodtabban közelítem meg a kocsimat, amibe be is ülök. Örülök, hogy nem találtam semmi arra utaló jelet, hogy járt volna valaki mostanság a közelben. De tudom, hogy akkor sem maradhatunk itt hozamosabb ideig. Nem most, hogy tudnak Daniról. Ha eddig nem is, de a tegnapi nap óta biztosan utána néztek Di Angelo emberei. Ennek hiszemében, mielőbb véget kell vennem ennek az üldözésnek, mert ha nem is magát Dani-t kapják el, valaki más a szerettei közül biztosan, csakhogy általuk kényszerítsék őt arra, hogy engem feldobjon. Tudom, hogy bármit mást megtenne, minthogy engem az ellenség karmai közé vessen. De azt is tudom, és nem is akarnám, hogy engem válasszon a családja helyett. Így teszem, amit tennem kell.

   Néhány km-re a háztól, leállítom a kocsit, és a főnököt hívom. Tudatom vele, hogy Dani a házban van. Továbbá közlöm vele a tervemet, hogy szándékozom bemenni az oroszlán barlangjába pár órán belül, addigra akiket tud, mozgósítson a segítségemre, illetve, hogy Danira vigyáznia kell. Benne és Mark-ban bízok ennyire csupán, hogy akik a legfontosabban a számomra, azokat ők védelmezzék.

   Pár órával később, közelebb találom magam az oroszlán barlangjához, és bár szeretnék bemenni és véget venni ennek az egész örült hajszának, tudatosítom magamban, hogy nem ronthatok ajtóstul a házba. Egyedül végképp nem. Most már nem mehetek a fejem után, hiszen gondolnom kell Danira. Akiről remélem, hogy még alszik és, nem ébredt fel.

   Bele sem merek gondolni, hogy mire gondolhatott, vagy gondolhat, ha nem talál engem maga mellett. Tudom, hogy nem így kellett volna magára hagynom, de aligha el engedett volna maga mellől, vagy mi több, hogy én egyáltalán ott tudtam volna hagyni úgy, hogy tudná, mit tervezek.

   Nem kétséges, hogy haragudni fog rám ezért, de inkább mielőbb véget vessek ennek az egésznek, miközben őt biztonságban tudhatom, vélhetőleg már Suarez mellett, minthogy még ennél is jobban kockára tegyem az életét.

   A főnök még időben értesítette a kollégákat, mert az én érkezésemet követően érkeztek a srácok is sorban egymás után a helyszínre, 2km-re Di Angelo raktár-épületétől, ahol a forrásaink szerint, jelenleg tartózkodnak.

-          Hello, Brigton! – köszön is az egyik legrégebbi kollégánk Charly, a hajához hasonló színben tündöklő kecskeszakállát megdörzsölgetvén. – Akkor most végre pontot teszünk arra a bizonyos „I” betűre? – kérdezi.

-          Igen. Ideje, hogy végre lekapcsoljuk ezeket a rohadékot, egyszer s mindenkorra! – nézek határozottan rá, közben újra biztosítva a fegyvereket magamon. – Amint mindenki elhelyezkedett, bemegyünk! – közlöm vele.

-          Adj egy félórát és indulhat a banzáj!

   Amíg a srácok Charly vezényletével felszerelkeznek, és elhelyezkednek az utasításoknak megfelelő helyre, én félre vonulok telefonálni.

   Elsőként Surez-t hívom, aki a harmadik csengésre fel is veszi a telefont.

-          Negyed óra és ott vagyok a háznál – szól bele. – Ott mi a helyzet?

-          Fél óra és bent leszünk – felelem.

-          Ott kellene nekem is lennem melletted – sóhajtja az orra alatt.

   Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülnék neki, ha ő is meg Mark is itt lennének, de a saját életemnél is jobban, előrébb élvezem a két szeretett nőnek a biztonságát az életemben.

-          Te most csak arra törekedj, hogy Daninak ne essen semmi baja! – utasítom, mintsem kérem. – Az ő élete, a te kezedben van! – tudatában vagyok annak, hogy ez nagy felelősséggel jár. De bízok benne, hogy képes rá vigyázni!

-          Tisztában vagyok vele. Ahogyan te is azzal, hogy az életem árán is, megvédem!

-          Amiért én hálás is vagyok és leszek is! Mindenesetre készülj fel arra, hogy pipa lesz, amiért téged talál ott helyettem, és hogy mindenáron azon lesz, hogy rávegyen téged arra, hogy gyere utánam, vagy, hogy mindketten! Azonban semmi esetre sem hozhatod őt ide.

-          Értem!

-          Ha velem bármi is történik, vagy ha a dolgok nem úgy sülnek el, ahogyan szeretnénk, ígérd meg nekem, hogy amilyen messzire csak tudod, el viszed őt és a családját, és a húgomat is!

-          Alex…

-          Ígérd meg, Daniel! Nem bánthatják őket! Ha engem el is kapnak, nekik élniük kell, biztonságban!

-          Ígérem! – fogadja meg, ami hallatán önkéntelenül is lehunyom a szemeimet.

-          Most le kell tennem!

-          A mihamarabbi viszont hallásra Alex! – köszön el, én pedig szó nélkül ki nyomom.

   Kell egy pár lélegzetnyi pillanat, míg képes leszek arra, hogy Markot is felhívjam. Vele még nehezebb volna beszélnem, és arra kérni őt, hogy vigyázzon Miara, mint Daniel-el.

  Markkal, sokkal régebbi ismeretségünk, és a barátságunk is. Sőt mi több, mindig is inkább testvéries volt köztünk a kapcsolat, mint bármi más. Egymást védtük, ha kellett. Egymást támogattuk, ha szükség volt rá. Egymásban bíztunk meg a legjobban.

   Nem is volt kérdéses, hogy kiakadt rám a tervem miatt most is, de fordított helyzetben én sem lettem volna elragadtatva, ha ő vetemedett volna erre, vagy valami hasonlóra. Viszont, az hogy nem csak a húgomat tudom biztonságban mellette, de őt magát is, még inkább helyesnek vélem a döntésemet.

   Elköszönve tőle, még mindig maradt néhány percem az akció kezdéséhez, így van időm nem csak a tervemet újra átfutni fejben, de Danira is gondolni.

   Az életem előtte sivár volt és magányos. Előtte csak jöttek és mentek a nők, bár nem kajtattam őket nesztelenül. Persze alkalomadtán nem bántam az egy éjszakás kalandokat, de ebbe az életformában, nem is fért volna bele egy hosszú kapcsolat, és bár vágytam rá, de egyik nővel sem éreztem azt, hogy értük feltudnám adni a munkám. Egészen a Danival való találkozásomig.

   Az első találkozásunk alkalmával az LA-i házunk ajtajában, azt hittem, hogy csak álmodok. Nem hittem abban, hogy lehetséges volna az ő léte. Angyali szépsége és mosolygós tekintete rögvest megdobogtatta a szívemet. Akármennyire is küszködtem ellene, és az iránta fellobbanó vágyaim ellen, mégsem tudtam távol tartani magamat tőle. Minden alkalmat igyekeztem megragadni, hogy a közelébe legyek, és megérintsem őt. Ha megérinthettem, elhittem, hogy valóságos, és nem csak a képzeletem szarakodik velem. Azután amikor elsőnek az enyém lett, azt kívántam bár örökké a karjaimban tudhatnám őt, és a magaménak érezhetném. Viszont amikor el kellett őt hagynom, nem csak őt törtem össze, de magamat is.

   Fájt, hogy fájdalmat okoztam neki. Gyűlöltem is magam érte, de nem tehettem mást. A vélhető legjobb döntést hoztam meg akkor is, még ha mind a ketten meg is szenvedtük ennek következményeit.

   De amikor megjelent a szálloda szobám ajtajában, végleg elvesztem, tudtam. Azzal, hogy utánam jött, és hogy a tegnapi üldözés során sem követelte, hogy vigyem őt vissza LA-be, visszavonhatatlanul és menthetetlenül, beleszerettem. A karjaimban tartani őt, volt életem legcsodálatosabb érzése, és ha ennek vége, és ha túl is élem, az életem hátralévő részében, szándékomban is áll őt a magaménak tartani. Ölelni. Csókolni. Szeretni.

-          Alex, készen állunk – szakít ki a gondolataimból, Charly és átnyújt egy füles készüléket nekem.

-          Rendben van! – bólintóm, és miután behelyezem a füles készüléket a fülembe, a fegyveremet újra a kezembe véve indulok el mellette a raktár irányába. – Akkor hadd szóljon! – jelentem ki úgy, hogy mindenki más is körülöttem - aki a fülesünkön keresztül veszi az adást -, is hallja.