Meg is hoztam az első fejezetet! Remélem tűrhetőnek fogjátok vélni. Nem regény hosszúságú, de mivel ez az első rész, így az rövidebb. A folytatásokat pedig, hosszabb formában igyekszem majd nektek közvetíteni.
Köszönöm, ha elolvasod és véleményezed - az utóbbi nem kötelező, az első sem... de na, értitek?! :D -.
Dora Sullivan
 |
| Dani szemszöge |
1. fejezet
Új napra virradván, álmosan, kissé hánykolódva és nyögve ébredezem, ahogyan mostanában minden reggelen. Nem mintha, beteg lennék vagy valami hasonló bajjal küszködnék, kiváltképp, ha azt, hogy fel kell kelnem, és nem aludhatok tovább, annak neveznénk.
Kimászva a pihe-puha ágyból, még mindig az álmosságtól dörzsölve a szemeimet, bújok bele a skót-kockás mintázatú szobapapucsomba, csakhogy félkomásan elcsoszogjak a fürdőszobáig és elvégezzem a szükségleteimet, tudván, hogy Mia már réges - rég a konyha környékén van, és tanul, ahogyan arra az elmúlt időszakban rá is állt.
Arcmosás közben a tükörből már egy-két fokkal jobb színben lévő képmás néz vissza rám, és én ennyivel már meg is elégszem, majd csatlakozom a laptopján pötyögő, és közben a tőlem kapott macskás bögréjéből kávét kortyolgató barátnőmhöz.
- Jó reggelt! – köszönök rá hangosan, amelytől amint sejtettem, meg is ijed.
- Bazd meg! Minek kell folyton rám ijesztened? – mered rám bosszúsan – És még a kávémat is kilöttyintettem.
- Talán, ha néha napján reggelente nem úgy találnálak a konyhában, hogy a laptopod fölött görnyedsz, és liter számra vedeled magadba a kávét, akkor rájönnél magad is az okára – vetem oda, miközben sietősen lekapom a csurgatóról a saját bögrémet és kitöltöm a maradék kávé minden cseppjét, mielőtt még ő maga tenné meg ezt.
- Kabd be! – morogja, miközben felállva a székről letép egy kisebb darab papír kéztörlőt – amely az asztal közepére van állítva – és feltörli a ’csempére’ csurgott kávét.
- Tedd ki! – felelem neki vigyorogva, mire hozzám vágja a galacsinná gyűrt ’papírt’.
- Hülye! – forgatja meg a szemeit, de azért elneveti magát, majd miközben én elfogyasztom a kávémat, addig ő elöblíti a bögréjét, majd a laptopjával a kezében magamra hagy a konyhában.
Pár perccel később, ahogyan ő is tette, én is elmosom gyorsan a bögrémet, és mielőtt felöltőznék, megkérdezem tőle, hogy délután beugrik e majd hozzám Jackson’s büféjébe, ahol dolgozom. Amikor a válasza egy: ’De, megyek!’- lett, már a szobám küszöbén lépem át.
Ahogyan az tőlem megszokott volt, csak egy szimpla kék kopott farmert, és egy fekete háromnegyedes – most éppen -, Jack Daniels-es feliratú felsőre esett a választásom. Persze, halomra állnak a különböző mintájú és stílusú ruhák a Mia gardróbjában, amelyek közül bármit választhatnék, ha úgy tartaná kedvem, de mint általában mindig, sokkal kényelmesebben érzem magam a kicsit bő, és laza cuccokban. Viszont azért, olykor-olykor elfog a vágy a csábítóbb viseletekre is.
Mivel ma csak ketten leszünk Chloe-val, így felkészülve előre a hajtásra, a hajamat lófarokba kötöm, és a kicsúszott tincseket pedig csatokkal fogatom fel, hogy ne lógjon a szemembe, a tárcámat a farmerom zsebébe csúsztatom.
- Dani fél óra és nyolc lesz. Mit szöszmötölsz már ennyit? – kiabál fel Mia.
- Jövök már! – kiáltok vissza, és pillanatokon belül már ott is állok előtte a nappaliban, útra készen – Itt is vagyok! Akkor majd délután találkozunk! – köszönök el, majd a bejárati ajtóhoz lépek amit, amikor kinyitok, kénytelen vagyok vissza fordulni a hangjára.
- A telefonodat ne hagyd itthon! – nyomja a kezembe, mire én csak a szemeimet forgatom rá válaszul.
Ezután bízva abban, hogy nem fog újra utánam szólni kisétálok a küszöbön, de nem jutok egy lépésnél tovább, mert az utamat állja egy magas, széles vállú, fekete hajú férfi. Kinek az arcát jelen pillanatban eltakarja a hirtelen felindulásból, egy hangos sikkantás kíséretében nyakába ugró Mia. Az idegen nem is rest viszonozni az ölelését, így a barátnőm derekára kulcsolódó napbarnított kart tudom csak észrevételezni, amelyen szemmel láthatón a külső részén egy vágás hegedése látható. – Vajon mi, vagy ki okozhatta ennek a sérülését? S ki lehet ez a férfi? Csak nem, a bátyja? De hát őt csak holnaputánra várta Mia…
- Jaj, hadd mutassam be neked a legeslegjobb barátnőmet Dani-t! – Mia megragadván az oldalamon lógó jobb karomat húz közelebb magukhoz, ragad ki a rövid kis eszmecserémből. – Dani ő pedig itt az én bátyuskám, Alex – mutat be minket egymásnak, és ekkor vélem csak felismerni az idegent, akiről már oly sokat hallottam barátnőmtől.
Bár a magas termetével és széles vállaival igencsak kitűnő alkat lehet, már magában egyedül… de a napbarnított arcszínével és a markáns állával éles ellentétet alkotott sugárzóan – szinte sötét – kék szeme és lágy ívű, érzéki ajkával, minden nőnemű lény tekintetét magára vonhatja, minden kétség nélkül, s talán még a férfiakét is. S hazudnék, ha az enyémmel nem ezt műveltette volna. De tudván, hogy ő Mia bátyja, abszolút tabunak számít. Így hát, elhessegetve minden egyes apró álmodozó s vágy alapi érzelmeket, kedvesen rámosolygok, majd felé nyújtom a korábban húga által magával ragadott kezemet.
- Örülök, hogy végre személyesen is láthatlak. Mia már sokat mesélt rólad. És ha már Mia-nál tartunk, én most kettesben is hagynálak titeket, mert elkések – mondom gyorsan, amikor a kézfogásunk során, enyhe áramütést és furcsa bizsergést érzek. – Ti csak beszélgessetek csak, én meg majd jövök – elengedve a kezét, immáron barátnőmhöz intézve az utolsó szavakat, és mielőtt bármelyikük is bármit mondhatna, egy gyors intés kíséretében el indulok fölfelé a parton.
A délelőtt nagy részét a büfében töltöm el, és hogy eltereljem a figyelmemet az Alex-al történő kézfogásunkkor keletkezett áramütés szerűségről, még Tony-nak is besegítek a konyhában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése