Sodorjon az ár

Sziasztok!

Tádám! Ahogy tegnap ígértem, úgy ma meg is hoztam nektek a teljes fejezetet. :)
Remélem, hogy élvezni fogjátok, mert én élveztem. Főleg a vége felé. ;)
Ha van véleményetek, szívesen olvasnám. De ha csak kattintotok egy Jöhet a folytatás -ra annak is örülnék.
Csak, hogy tudjam olvassátok és várjátok a folytatást. :$

Ebben is olvasható Dani húzódzkodása, de... majd megtudjátok ha elolvassátok, hogy mi az amit nem írtam ki, csak pontoztam... :D 
És, itt már felbukkan a _Sodorjon a vágy_ c. történet férfifőszereplője is, aki persze a további részekben is felbukkan majd. Pontosabban már a következő fejezetben is találkozhattok majd vele! ;)
A következő rész kivételesen Alex szemszögéből lesz olvasható, így előre is elnézést kérek, ha egy picivel többet kellene rá várni, de sietek vele, ahogyan csak tudok. ;)

Köszönöm, ha elolvassátok és ha értékelitek is! :)

Dora Sullivan

Dani szemszög

4.

  Csókoltak már gyengéden, csókoltak már tapadásszerűen. Csókoltak már enyhe vágykeltően, s taszítóan is, de így… még soha, ahogyan most ő csókol… Olyan szenvedéllyel, olyan éhesen, dühvel vegyítve, hogy ne tudjak mást, csak még többet követelni, tőle egyes egyedül. Amint ez a tudat az elmémbe kúszik, úgy hőkölök is hátra tőle, de mielőtt menten összecsuklanék, ő az erős karjaival szorosan megtart.

-          Ez… ez… - rázom meg a hevesen – hogy kitisztuljon valamennyire a tudatom. – Nem történhet meg még egyszer! – jelentem ki néhány másodpercnyi lélegzetvétel után, mélyen a sötét szemeibe nézve, majd kiszabadítva magam az öleléséből, gyorsan fel futok mellette az emeletre, ahol a szobámba érve, az ajtót becsukva, a hátamat neki is vetem.

  Ujjaimmal az ajkamat érintem meg, és az imént átéltektől újra – és újra megremegek. Hihetetlen volt ez a csók. Ajkaim menten folytatást kívánnak, és a felébredő vágyam is. De a tudat, hogy a szomszéd szobában pedig barátnőm fekszik, szörnyű bűntudat kelt bennem.

  Viszont lassan ez az érzés, és az elfojtott vágyaim is kezdenek megfojtani. Valamit illene már kitalálnom, mert így ez nem mehet tovább. Nem hiszem, hogy az előttünk lévő két hetet, míg Alex elmegy, kifogom e tudni bírni így. Elég egy pillantás, és a testem és lelkem egyaránt elkezd miatta pezsegni. Pedig nem kellene így éreznem magam. Ám, lényem minden egyes porcikája vágyakozik iránta, és akarva – akaratlanul is, de újabban minden figyelmemet és gondolatomat magára vonja, és a felkúszó tudat, miszerint, hogy érezteti velem, hogy ő is vágyik rám, csak még inkább gyötörni kezd.

-          Miért nem tudok rá immúnis lenni? Miért kell ennyire vágynunk a másikra? – kérdezem a csendtől magam körül, tudván, hogy úgysem kapok rá választ.

  Két hét még messze van, és ennyi ideig őt elkerülni, lehetetlenségnek tűnik. Nem így, hogy egy fedél alatt lakunk, sőt nem úgy hogy csak alig két szoba választ el minket.

   Egész éjszaka álmatlanul forgolódtam az ágyamon, amit lassan már rekordként is könyvelhetek el azóta, hogy megismerkedtem Alex-al.

   Az első találkozásunkkor még könnyedén hittem abban, hogy csak egy rövidke fellángolás az, amit akkor éreztem, amikor a kezünk egymáshoz ért. De amikor egyik nap követte a másikat és a közelemben tudhattam őt, mind tudatlanul is a fellángolásból erős vágyfokozat lett. Egy – egy sima akár véletlennek is hathatott az elején, lágy érintések, a kíváncsiskodó és türelmesen végighallgató tekintet, sokat latban is nyomott nálam.

   Észre se vettem, de lassan kezdtem beleszeretni. Ami nagyon, de nagyon nem jó ÓMEN! – rám nézve biztosan nem. – Nem szerethetek bele! Sőt, semmiféle hasonló gondolatot nem is szabadna megejtenem, még magamban sem! – szorítom az arcomra a kezeimet.

   Ezt a pillanatot választva ki, barátnőm hangosan becsörtet a szobámba, mind két kezében, egy – egy gőzölgő, de annál finom illatot árasztó bögrével.

  Sejtettem, hogy nem szimpla kedvességből vetemedett ilyesmire, hanem inkább arra következtettem, hogy a tegnapi „randim” részleteiről vélt minél többet megtudni.

-          Jó reggelt! – nyomja a kezembe a bögrémet, amikor felülve az ágyon helyet adok neki. – Mindent el kell mondanod, amit tegnap történt. Minden egyes részletre kíváncsi vagyok! – jelenti ki.

-          Neked is jó reggelt! – dünnyögöm fáradtam az orrom alatt, majd mivel tudom jól, hogy addig úgy sem szabadulnék, mindent részletesen elmesélek az Ethan-nel való vacsorám pillanatairól.

  Visszatekintve, keserűen láttam be magamban, hogy csak magamat álltattam azzal, hogy Ethan képes lehet feledtetni velem az Alex iránti érzelmeimről. Amíg egy fedél alatt vagyok vele, biztosan nem fogom tudni magam túl tenni rajta. A tegnapi csók után meg végképp nem.

  Istenem! Az a csók! Életemben nem volt még olyan mindent elsöprő csókom, mint az, amit tőle kaptam! – eme gondolatra, újfent bizseregni kezdenek az ajkaim, amelyekbe nyögve bele is harapok.

-          A csudába! Pedig annyira helyes, és szimpatikus srác – sóhajt fel mellettem barátnőm kissé csalódottan, amikor a történet végére érek.

-          Hát, igen – értek vele egyet. – Csak az hibádzik, hogy úgy nem érdekeljük a másikat! Igaz, úgy nem is lehet, ha közben más az, aki tulajdonképpen érdekli is. – Mint ahogyan engem a te bátyád! – de ezt már magamban motyogtam.

-          Azért sajnálom – simítja a kezét az enyémre. – De tudod mit? Ma bulizunk egy jót!

-          A Human’s-ben? – kérdezek rá reménykedően, mert az az egyetlen hely, ahol szeretek bulizni. Sehol máshol, csak ott.

-          Naná, hogy ott! – vigyorogja. – Megyek, megkérdezem Alex-et is, hogy nem tart e velünk – mondja felpattanva mellőlem, majd kitáncol a szobámból.

-          Oké – egyezek bele, magamban azonban abban bízok, hogy a férfi nem fog igent mondani.

  Mintha ha valaki odafentről meghallgatta volna imáimat és intézkedni kezdett az ügyemben, mert Alex titokzatos elfoglaltságra hivatkozva visszautasította húga meghívását. Hatalmas kő esett le a szívemről, mert tudtam, hogy nem tudnám magam elengedni úgy, ha ő is ott van. Másrészről viszont, felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mi lehet az a halaszthatatlan dolog, amit elakar intézni. Pedig semmi közöm nincs hozzá, tudom jól. De az a fenemód zöldszemű szörnyeteg nem hagyott nyugodni. Mert mi van ha, valami nővel találkozik? Akitől megkaphatja azt, amit én nem adtam meg? Ennek tulajdonképpen örülnöm is kellene, hogy mást keres, de nem tudok. Fájdalmas érzés kerít magába, ha arra gondolok, mással lehet. Mást csókolhat.

-          Hogy a fene enné meg! – morogtam magam elé, és egy kicsit erősen csaptam be magam után a szobám ajtaját, mint kellett szerettem volna.

-          Hát veled meg mi történt, így hirtelen? – kérdezi döbbentem Mia, amikor ő is kilép a szobájából.

-          Semmi – semmi – vágom rá gyorsan – Csak kis híján átestem a küszöbön, és az ajtó kilincsébe kapaszkodtam meg – kamuzom gyorsan.

-          Oh – néz rám furcsán, mint aki nem veszi be azt a maszlagot, amit nyomtam, de szerencsémre nem is firtatja tovább, amit vélhetőleg annak tudhatok be, hogy minél hamarabb elakar indulni a Human’s-be. – Akkor mehetünk?

-          Persze – felelem, majd egymás mellett sétálunk le a lépcsőn.

   Alex már rég elment itthonról, így mi is indulásra készen állva várjuk a taxit.

   Barátnőmre nézve, igazán kitett most is magáért. Egy szűk, térdig érő tűzpiros váll nélküli ruhát visel. Hosszú fekete haját oldal tűzte, míg a kék szemeit fekete és sötétkék festékkel emelte ki, amelyet megtoldott az újonnan beszerzett vérvörös rúzsával. A szokottnál is csábítóbb külsőt varázsolt ma magára, amivel talán, Chris-nek akar gyötrő pillanatokat okozni, miután a héten visszamondta a mozit.

  Én se fogtam vissza magam, mert rajtam meg egy sötétkék térdéig érő fél oldalt hasított ruhát vettem fel, amelynek ráadásul a hátán is mély a kivágása. Mogyoróbarna szemeimet füstős fekete sminkkel emeltem ki, és barátnőmhöz hasonlóan kipróbáltam a vérvörös rúzsát. A lábaimon pedig most is a keresztpántos szandált viseltem. Igaz holnapra lehetséges, hogy megfogom bánni, amiért ezt vettem fel, de nem érdekelt.

  Hosszas diskurálásom közepette futott be a taxink is, így amint kiértünk a házból és be is ültünk, már Mia mondta is a célirányunkat.

-          Chris jön akkor, vagy már ott van? – kérdeztem Miá-tól.

-          Nem tudom – vonja meg a vállát.

-          Még is meddig akarod még vele ezt a se veled se nélküled kapcsolatot?

-          Már semeddig – mondja a szemeimbe nézve.

  Szemei most beletörődéssel tekintenek rám.

-          Felhívott délután, és megmondtam neki, hogy vége. 

  Szavai nem kicsit lepnek meg, de hogyha őszinte akarok lenni, már épp ideje volt ennek.

-          Tudom, hogy azt gondolod, ideje volt már. Csak tudod, jó volt vele. Kedveltem, de ez a csak szex, semmi más, nekem már nem fekszik. Nem mondom azt, hogy maholnap szeretnék férjhez menni. Inkább azt, hogy valami mást szeretnék. Szeretnék valakihez odabújni éjszakánként. Szeretnék moziba járni is és a többi.

-          Nem bántásból kérdezem, de honnan jött ez a pártfordulat? – kérdezek közbe kíváncsian, mert eddig mindig csak azt hallottam tőle, hogy ő nem vágyik komoly kapcsolatra. Ő még szeretné kiélvezni az életet.

-          Igazság szerint, már egy ideje ez az észrevétel foglalkoztat. Azt fedeztem fel az utóbbi időben magamban, hogy irigykedve és vágyakozva nézem a párokat. Aztán meg mindig eszembe jutnak a szüleim és a nagyszüleim is, akik mennyire megértették egymást, mennyire szerették egymást. És ezt az érzést szeretném én is megtapasztalni.

-          Tudom, miről beszélsz – bólintóm megértésemről biztosítva őt. – Én a magam részéről, már régóta erre vágyom. Csak még előtte a megfelelő férfit is meg kéne tudni, találni.

-          Ez így van! – ért velem egyet. – Tudod mit?

-          Mit?

-          Engedjük el ma magunkat, és ha a sors is úgy gondolja, ma mind a ketten találkozni fogunk, és meg ismerjük majd az álmaink pasiját!

-          Hűha! – nevetek fel.

-          Ne csináld már! – fogja meg a kezem, kihúzva magával a taxiból – amely közben meg is állt a Human’s előtt -. Csak higgy benne! Én hiszek ebben! – hajtja magabiztosan, és mintha az előbbi Chris iránti keserűségét el is feledte volna.

-          Meglátom, mit tehetek! – hagytam ennyiben és kifizettem a sofőrt.

   Egymásba karöltve sétálunk a bejárathoz, ahol már a magas, termetes kreol bőrű Travis barátságosan köszönt minket, hogy aztán be is engedhessen minket. Belépve a klubba, most is rengeteg ember látványa fogad minket. Akadnak köztük csak oldalvást a falaknál iszogatók és csókolózó párok, akadnak, asztalnál ülök is, de a többsége a hely közepén táncol.

   Mi mielőtt belevetnénk magunkat a táncoló tömeg közé, a pulthoz furakszunk némi kísérőért, és hogy köszönthessük Nela-t és Kevint-t.

-          Végre itt vannak az én gyönyörűségeim! – köszönt minket két – két arc puszival, áthajolva a pulton Kevin-, míg Nela csak fél kézzel int, mert a másikkal az italainkat tölti is ki.

-          Egészségetekre! – mondja és már tovább is áll, a soron következő rendelőhöz.

-          Most mintha másként viselkedne – jegyzi meg Mia. – Mi történt?

-          James – húzza el válasz gyanánt Kevin a száját.

-          Nem hiszem el, hogy még mindig nem tette ki a szűrét! – rázom meg a fejem morcosan. – Miért hagyja, hogy az a szemét így kihasználja?

-          Szereti őt, és ameddig így érez iránta, aligha fogja kidobni – vonja meg a vállát a férfi.

-          Sajnálom. Mi most viszont húzzunk bele és táncoljunk – mondja Mia és én pedig eleget téve a kérésének, barátságosan rámosolygok Kevinre, majd követem a barátnőmet be a tömeg közepére.

  Egyik szám követi a másikat, mi meg egymást szemmel tartva mozdulunk és rázzuk magunkat rá. A ránk tapadó kezeket egymást követően toltunk el magunktól. Soha nem bírtuk, ha a közvetlen szemkontaktus nélkül akartak velünk táncot kezdeményezni, így mind addig egyikünk se akadt férfi nemű táncpartnere, amíg pihenés gyanánt, nem közelítettük meg újra a pultot.

   Mia –t egy Mark nevű, magas izmost testű, barna hajú férfi kérte fel táncolni pár perccel a szusszanásnyi időnk alatt. Azt el kellett ismernem, hogy szívdöglesztő a pasi, de nálam mégis Alex élvez elsőbbséget.

   Alex. Vajon tényleg egy másik nővel van? Vele tölti az estét, és az éjszakát? – teszem fel magamban a kérdéseket akaratlanul is gyötörve magamat. – De ácsi! Nem azért jöttem én most ide, hogy rá gondoljak, hanem azért, hogy magamra gondoljak és, hogy jól érezzem magam! – figyelmeztetem magam.

-          Szia! Brien vagyok – jelenik meg mellettem egy szőke hajú, magas termetű fiatal férfi.

   Világoskék szemei semmi közvetlen erőszakos nyomulást nem tükröznek, csak szimpla érdeklődést, így arra gondoltam, hogy nem koptatom le.

-          Én meg Dani – vallom meg neki én is a nevemet.

-          Nincs kedved táncolni? – kérdezi, amire én szó nélkül igent is mondok, mert a kezemet az övébe helyezve hagyom, hogy vezessen.

   Jó táncos, azt nem tagadom. És piros pontot érdemel azért, mert nem kezdett tapizásba, még a szenvedélyes – erotikus füstős számok során sem, de még így is tudtam, hogy ennél tovább úgy sem fogunk menni.

-          Köszönöm – suttogja búcsúzóul, amikor egy újabb kör pihenésre a pulthoz sétálok.

-          Na, nem jött össze a szépfiúval? – vonja fel kérdőn az egyik szemöldökét Kevin, amikor egy újabb pohár tequilát tol elém.

-          Nem – vonom meg a vállam.

   Nem sajnáltam, hogy így lett. Viszont azt értékeltem a fiúban, hogy nem feszegette a határait, és nem kezdett el nyomulni. Hogy valójában ilyen természetű e, vagy csak észrevette, hogy nem vonzódom hozzá, nem tudhatom, de mindenesetre, nem bántam meg, hogy táncoltam vele.

  A szemeimmel barátnőmet kerestem, aki mintha észrevette volna, hogy őt keresem, mert rövidesen a tekintetünk össze is akadt. Láttam, hogy élvezi a férfi társaságát, ezért az italommal a kezemben emeltem gratulációként magam elé, mire ő ott hagyva a partnerét, odajött hozzám.

-          Nem kellett volna otthagynod a pasast, aki mellesleg még most is rajtad legelteti a tekintetét – intek a háta mögé.

-          Eszméletlenül odáig és vissza vagyok tőle. Olyan nedves lettem tőle, hogy az már félelmetes – suttogja izgatottan a fülembe.

-          Azta – vigyorodok el szélesen. – Csak nem lehetséges, hogy megtaláltad álmaid férfiját?

-          Ha ő álmaim férfija, akkor esküszöm, hogy megtanulok főzni! – legyezgeti magát álmodozva.

-          Na, arra befizetnék – nevetem. – Menj vissza Álmaid férfijához, én meg szerintem haza megyek.

-          Mi? Ne már? – néz rám döbbenten. – Mi történt azzal a szőkével?

-          Csak táncoltunk, és semmi több. Rendes volt, de nem keltett fel bennem semmit.

-          Ohh, de a te…

-          Majd talán máskor. Menj csak nyugodtan. Viszont ajánlom neki, hogy vigyázzon rád, mert ha nem, azt nem teszi zsebre! – nézek szigorúan a férfira, aki még mindig a barátnőmet tünteti ki figyelemmel. – Ne várasd tovább! Otthon majd mindent el kell mesélned – egy pillanatra gondolkozóba esem. – Azért persze a piszkos részleteket megtarthatod magadnak.

-          Rendben van. Azért vigyázz magadra a haza úton – ölel meg.

-          De te is! Bármi baj van, hívj!

-          Mindenképp!

   Rövidesen azután, hogy visszasétál Mark-hoz, én rendezem is a számlánkat Kevinnél, aztán taxit hívva elköszönök tőle is, majd ki megyek a klub elé.

   Amint kiérek, a hűs levegő frissítő hatásként van rám. Jól esően szívom be a levegőt,

-          Már mész is? – hallom meg Travis-t amikor a dohányzásra kijelölt helyről, vissza sétál a bejárathoz.

-          Igen – mosolygok rá.

-          És Miát, hol hagytad? – néz körbe.

-          Ő úgy tűnik, rá lelt álmai férfijára – felelem mosolyogva.

-          He? – döbben meg.

-          Úgy jöttünk el ide, hogy hátha ma találkozunk majd azzal a férfival, akivel letudnánk és le is fogjuk élni az életünket – ecsetelem neki röviden.

-          Áh, vagy úgy. Ezek szerint akkor, neki sikerült. És neked?

-          Nekem nem – vonom meg a vállamat. – Az én hercegem még várat magára.

-          Vagy már ott van az orrod előtt, csak még te nem vetted észre – koppint az orromra. – De már itt is van a taxid, ha te rendelted – int a hátam mögé.

-          Az enyém lesz – nézek vissza rá. – Szép estét továbbra is Trav!

-          Vigyázz magadra kislány! – ölel meg.

   Elköszönve tőle is, beülök a taxiba.

-          A Dél- Keleti partra legyen szíves! – mondom meg az útirányt a sofőrnek, aki egy bólintás kíséretében, el is indul.

   A gondolataim újra Alex-ra terelődnek, és már nem is próbálom meg magamat leszidni ezért, mert tudom, hogy felesleges volna, hiszen ha nincs, aki elterelje róla a figyelmemet, akkor így is – úgyis, csak körülötte fognak járni a gondolataim.

   Mit kellene csinálnom? – teszem fel magamban a kérdést tanácstalanul. – Mondjam el Miának, hogy mit érzek a bátyja iránt?

  Nem! Szóba sem hozhatok előtte ilyesmit! – figyelmeztetem magam. – Azzal csak a barátságunkban okoznék kárt. Viszont, ha meg magamban tartom, attól magam fogok kikészülni. Ha csak…. Ha csak nem adom meg magamat a vágyaimnak.

  Nem! Erre még gondolni sem gondolhatok! Mert azzal csak ugyanazt érném el, hogy ha még titokban is tartanánk a dolgot, hogy megszegném a barátnőmnek tett ígéretemet, és egyben saját magamnak is!

  Továbbra is tanácstalanul őrlődök azon, hogy mit tehetnék. De nem jutok előre. Nem találom a helyes kiutat. Még az is megfordult a fejemben, hogy amíg Alex nálunk tartózkodik, hazautazhatnék nővéremékhez, és csak azután jönnék vissza, ha már ő elment. E gondolat részleteit kezdem el kidolgozni fejben, amikor a sofőr jelez, hogy megérkeztünk. Kifizetem és meg is köszönöm a fuvart, majd elköszönve tőle, lecsatolom magamról a szandált.

  Elégedett sóhaj hagyja el az ajkaimat, amikor megérzem a meleg puha homokszemcséket a meztelen talpaim alatt. Élvezem a kellemes langyos szelet, ami körül ölel, miközben a házhoz sétálok. Élvezem a tenger halk morajlását, és a hullámzását melyre gyönyörűen vetődik a parton fekvő házaira csatlakoztatót színváltós dísz fényszórók világítása.

   A házhoz érve, leseprem a homokot a talpamra és csak azután lépek be az ajtón. Néma csend fogan, de a folyosó lámpája viszont azt az érzetet sejteti, hogy Alex itthon van.

   A szívem ütemesebb ritmusba kezd arra a gondolatra, hogyha összetalálkoznék vele még azelőtt, hogy feljutnék a szobámba, semmi esélyem sem volna elmenekülnöm előle és a kitörni készülő vágyaink elől.

  Félve és izgalommal teli közelítem meg elsőként a konyhát, bár már magam sem tudván azt, hogy miben is reménykedek jelen pillanatban.

  Idegességemben kiveszek egy üveg bort, amit felbontva ki is töltök magamnak egy fél pohárnyit. Aprókat kortyolva a finoman kellemes borból, próbálok lehiggadni és rájönni arra, hogy mitévő legyek, amikor hirtelen, gondolataim főszereplője jelenik meg az ajtóban.

-          A francba… - nyögök fel, és akaratlanul is túlságosan is erősen harapom be az ajkamat. – Au! – szisszenek fel idegeskedésem miatt, amivel nem is tudok sokáig foglalkozni, mert Alex egyre csak közeledik hozzám, és a tekintete az ajkaimat fixírozza, mígnem alig egy karnyújtásnyira meg áll velem szemben.

-          Hogyhogy itthon vagy? – kérdi, le sem véve a szemeit a számról, de én csak megvonom a vállam választ gyanánt, miközben azt próbálom eldönteni, hogy most megragadjam e és csókoljam meg, vagy kerüljem ki, és rohanjak a szobámba.

  A maradék cseppnyi józan észre hallgatva az utóbbi lehetőséget választva, leteszem a boros poharat a mosogatóba, majd amilyen gyorsan csak tudok, eliszkolva mellőle felrohanok az emeletre, azonban a szobámat már nem érem el, mert Alex utolér és megragadva a derekamat maga felé fordít, és mielőtt tiltakozhatnék, a száját az enyémre tapasztja.

   Csókja erős, forró és birtokló.

   Próbálom kiszabadítani magam az öleléséből azzal, hogy az egyik karomat a mellkasának feszítem, mire abbahagyja a csókot, de tüzes sötét szemeivel rabul ejt.

   Az ajkam ég és duzzadt a csókjától, és újabb és újabb csókokat kíván.

-          Ne! Nem tehetjük! Nem akarom ezt! – lihegem tiltakozásszerűen, de a tulajdontestem és kezeim meghazudtolván szavaimat, egyre csak hozzásimul.

-          Csitt! – hajol vissza és újra megcsókol, a derekamat ölelő kezét a fenekemre csúsztatván a levegőbe emel, mire én a lábaimat ösztönösen a dereka köré vonom.

   A csókot, meg nem szakítva, löki be a szobám ajtaját, majd velem együtt sétál az ágyamhoz, amelyre ledöntve csúsztatja az egyik kezét a ruhám aljához, csúsztatva is fel azt. A másikkal pedig a tarkómat tartja meg. Amint a ruhám alatti keze az alsóneműmhöz ér, mindketten egyszerre nyögünk bele a csókba.

-          Már nedves a bugyid – suttogja vágyakozva és ujjaival befurakszik a csipkés anyag alá.

  Nem tudom visszafogni magam az érzéstől, amit az ujjai váltanak ki belőlem, miközben a puncimat dörzsöli, hol lágy – hol pedig erőteljesebb mozdulatokkal. Ezáltal újabb és újabb nyögések hagyják el számat.

-          Ez az édes! Ne fogd vissza magad! – kérlel a szemeimbe nézve.

  Most, már ha akarnám, se tudnám visszafogni magam, mert határozottan élvezem, ahogyan a testem reagál az érintésére.  

-          Nem! Nem bírom tovább! – nyögöm a lihegve, és megpróbálva elhúzni a nőiességemtől a kezét, de ő erre csak erősebben és gyorsabban dörzsöl, melytől pillanatokon belül el is veszítem a fejem és a kontrollt magam felől, mert a testem megremeg a kirobbanó orgazmustól, egy hangos kiáltás közepette.

  Percek telhettek el, mire sikerült lenyugodnom az imént átéltektől. Hihetetlen, amit az ujjaival és a tenyerével művelt, és halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi lesz, ha a testünk is eggyé válik. Egyet viszont tudok: csoda lesz, ha nem ér utol a vég, és életben maradok.

-          Hogy érzed magad? – kérdez, apró csókokkal borítva a szám szegletét.

-          Szavakkal el sem lehet mondani – vallom őszintén.

-          Ezt akartam hallani – vigyorog önelégülten, majd meg sem várva a reakciómat újra birtokba veszi az ajkaimat.

  Ám ezúttal én magam sem vagyok rest, a saját kezeimmel a pólója aljához nyúlok, amit egyre fentebb és fentebb gyűrők rajta, aminek a levevésében segít is, mert elszakadva tőlem kibújik belőlem, majd vissza is tér a csókunk fojtatásához.

  Míg én hol a hátát és kockás hasát barangolom be az ujjaimmal, amit igazán élvezek, ő pedig továbbra is csókolva szabadít meg a ruhámtól. Kétségtelen, hogy érintései remegést váltanak ki belőlem, így bele is nyögök a csókba.

-          Imádom a nyögéseidet – morogja fogva tartva a tekintetemet.

-          Én pedig azt, ahogyan a testemmel bánsz – lihegem végig húzva a körmeimet a hátán, amitől most az ő torkát hagyja el egy elfúló nyögés.

-          Annyira kívánlak, hogy az már beteges – vallja, és kissé erősebben markolja meg az egyik mellemet, ami még inkább felhergeli a bennem lévő tüzet. – Ezért most állíts le, mert nem hiszem, hogy később megálljt tudnék parancsolni magamnak!

  Vágytól sötétlő tekintete nem is hagy kétséget afelől, hogyha valóban nem állítanám le, utána, ha akarnék, se tudnék szabadulni. Én viszont az helyett, hogy megrémülnék ettől, csak még inkább akarom őt. Magamban. Válaszom gyanánt a hátáról az öve felé csúsztatom a kezemet, amit ügyetlenkedés nélkül sikerül is kicsatolnom.

-          Biztos vagy benne? – fogja le a kezeimet.

-          Igen – bólintok határozottan, és hagyja, hogy megszabadítsam a nadrágjától és vele együtt az alsójától is, és ő is lecsúsztassa rólam az enyémet.

-          Csinos darab, de most semmi szükségünk rá – morogja és lehajítsa az ágy mellé a ruhakupacokra, majd fölém helyezkedik.

   Pár percig fürkészi a tekintetével az enyémet, de aligha láthat belőle ki mást, mint amit az övé tükröz vissza. Vágytól fűt mind a kettőnké. Innen már nincs menekvés. Ő akar engem, és én is akarom őt. Itt most nincs helye a tiltakozásnak, sem pedig a tagadásnak.

-          Enyém vagy! – csókolja a kijelentését a nyakamba, és én csak sóhajtozom.

  Most a tiéd! – felelem, de csak magamban.

   Ajkaival egyre lejjebb halad, és hol az egyik mellbimbómat veszi a szája, hol pedig a másikat, amelyeket felváltva az ujjai közé morzsol is.

-          Jézusom! – sikkantok fel, amikor a fogai közé csippenti az időközben már eléggé kemény bimbóimat.

-          Mintha csak nem lettek volna teremtve – suttogja áhítattal, ezúttal apró puszikat lehelve a harapás nyomára.

  Továbbra sem tudok megszólalni csak felváltva sóhajtozni és nyögni.

-          Nem bírom tovább! Magamban akarlak érezni! Most! – csúsztatom a hátáról a fenekére a kezeimet és beléjük markolva is igazolom a szavaimat.

-          Én is ezt akarom édes. Ha nem kerülhetek beléd azonnal, itt robbanok fel! – morogja visszatérve az ajkaimhoz.

   Megcsókol ezúttal sokkal erőteljesebben, mint eddig, közben pedig szét nyitva a redőimet belém csúsztatja a farkát. Először csak a hegyét, majd apránként egyre mélyebbre csúszik.

-          Enyém vagy! – nyögi bele a csókba, ezt kísérve egy erőteljes lendülettel hatol belém.

-          Alex – sikítom a nevét, aminek hatására összekulcsolja a fejem fölött a kezeimet.

-          Itt vagyok édesem – leheli, egyre gyorsabban lökve magát belém. – Ne fogd vissza magad!

  Extázis forró hullám söpört rajtam végig, az egyszerre mámorító gyönyörrel és erőteljes lökéseitől. Hangosan nyögdécselek és, hogy még jobban fokozzam a szenvedélyét, vele együttesen mozdítom a csípőmet, és karmolászom a hátát.

  Ahogy egyre jobban fokozódik a tempó, és egyre közeledik a vég, úgy hatalmasodik el bennem az az érzés, amit korábban csak feltevődött bennem. Viszont amikor arra kér, hogy nézzek a szemeibe, elveszek a mély örvénylő sötétkék tekintetében és tudom, beleszerettem.

-          Most! – lihegi – Most élvezz velem! – utasít, de inkább hangzik kérésnek, amit én teljesítek is, mert már nem tudnám visszatartani magam, így egy újabb lökés követően egyszerre ér minket utol a gyönyör, és ordítunk fel a mámoros gyönyörtől.

    Mindketten remegünk és alig kapunk levegőt. Nem hiszem, hogy valaha is éreztem nagyobb kielégülést, mint ebben a pillanatban, amikor még a lüktető farka is még mindig ott volt bennem, kezei pedig elengedve az enyémeket, az arcomat fogják közzé.

-          Nyisd ki a szemed édes – kérlel, mire azonnal eleget is teszek neki. – Gyönyörű vagy!

  Ennyit mond csupán, és megcsókol, majd kihúzódik belőlem, de nem ereszt el, magához vonva fordul úgy, hogy én legyek felül, aztán pedig magunkra teríti a vékony takarót.

-          Most aludj! – suttogja, amikor látván rajtam, hogy a kimerültség szerét vette rajtam, mert már mozdulni is magamtól alig voltam képes.

-          Kiszívtad minden erőmet – motyogtam bele a mellkasába, és ahogy tellett még tőlem, még jobban hozzápréseltem magam.

-          Ezt örömmel hallom – hallom nevetését, amely zene füleimnek, majd hagyom, hogy lágy simogatásai közepette magával ragadjon az édes álom, minden mást későbbre hagyván.