2019. szeptember 18., szerda

Sodorjon az ár - Befejező része, és egyben az Epilógus!

Sziasztok!

Hát, szó mi szó: elérkeztünk ide is. A Sodorjon az ár végéhez. Megvallom, amikor neki kezdtem, nem hittem volna, hogy sikerül majd úgy befejeznem, ahogyan azt nagyjából terveztem, mert féltem, hogy idővel félbe hagyom. De örülök, hogy nem így lett.
Tudom, és tisztában is vagyok vele, hogy maradtak hézagok a történetben, amiket igyekszek majd kiküszöbölni, s át is írni, míg a Sodorjon sorozat le nem záródik. De erről, majd úgyis írni fogok, ha megleszek vele.
S bár, Dani és Alex története itt befejeződik, azonban még sincs nekik végük. Ugyanis a sorozat második és a harmadik részében is felbukkannak majd. Csak éppenséggel, azokban már nem ők lesznek a középpontban.
Eme történet galambocskáim nem is kérdéses, hogy a szívemhez nőttek. Sok gondolat, álomkép az enyémeket tükrözi. Örülök, hogy nagyjából az ő életükbe is sikerült belecsempészni ezeket, és hogy végül mind a ketten azt kapták meg, ami kijárt nekik és amire vágytak.
A sorozat második részében, mint már egy párszor említettem, Mia és Mark lesznek a középpontban.
Az ő történetüket nagyban befolyásolja majd, az a kis információ morzsa amit már ebben is feltüntettem. A titkok, és Mark New York-i utazása. De majd úgyis megtudjátok, hogy miként... hamarosan.
Addig is, itt a záró rész.
Örülök, és köszönöm is, hogy velem tartottatok. Remélem, hogy a későbbiekben is így tesztek! :)

Dóry



Dani szemszög



15. + Epilógus

-          Megmondtam már, hogy látni se akarlak többé! Mit nem lehet ezen megérteni? – hallatszik be a konyhába, a bejárat felől, barátnőm ideges hangja.

-          Én meg megmondtam, hogy nem érdekel! – dörrenni is vissza Mark, akinek az arcát bár nem látom, de sejtem, hogy mosolyogva néz barátnőmre.

-          Ajjjj! Utállak! – csörtet be a konyhába a feldúlt Mia, mögötte pedig a jókedvű Mark.
-          Nektek is, Helló! – köszönök rájuk.

-          Elegem van! – csattan fel, Mia és már itt is hagy minket a konyhában, ügyelve arra, hogy közben ne érjen hozzá a magas, jóképű barna hajú férfihez, akibe szemlátomást azon az estén a Human’sban bele is zúgott.

-          Szia, Dani! – köszön vissza, Mark miután nem látjuk már Mia-t. – Hogy, lehet valaki ennyire… ennyire…

-          Makacs? – segítem ki.

-          Igen, és mégis gyönyörű? – sóhajt fel, és leül a konyhapult egyik bárszékére.

-          Mi előre szóltunk, hogy pipa lesz, ha megtudja, mivel foglalkozol, és hogy mi célból is környékezted meg őt elsőként – mutatok rá a tényre, miszerint anno Alex kérésére került barátnőm közelébe, nem számolva rá, hogy az érdeklődése, sokkal komolyabbra fordul majd, pillanatok alatt.

    Másfél hónap telt el azóta, hogy én tudomást szereztem a fiúk valódi foglalkozásáról. Mia, pedig nem sokkal utánam rá, amikor hazaértünk New York-ból. Nem is volt számomra kérdés, hogy mennyire ki fogja borítani a tény, hogy a bátyja éveken át titkolózott előtte, mint a foglalkozásáról, mint a szüleik valódi halálának okáról. És, ha ez még nem is lett volna elég, a legnagyobb csalódása. Mark-ban esett. Még a mai napig sem tudja elhinni, hogy a férfi érdeklődését elsősorban a bátyjának köszönheti. Ő szentül hitte, hogy Mark lehet az álmai férfija. De amikor megtudta az igazat róla, még az álmaiban is csalódni kezdett. Azóta a nap óta, rettentően sokat változott, és még makacsabb lett, mint volt. Az egyedüli személy a házban, akivel hajlandó is foglalkozni, az csak én vagyok. Bár, szóba áll Alex-al, mégis még él benne az a keserű düh, a titkokról, és amely miatt nem tudja eldönteni, hogy bízhat-e abban az érzésben, amelyet Mark iránt érez.

   Pedig próbálok neki segíteni ebben a kérdésben, de a hit érzete azon a napon megtört benne.

-          De ennyi ideig, mégis hogy tud haragudni rám? – kérdezi keserűséggel a hangjában.
-          Szerintem nem is igazán rád haragszik – fejtem ki neki az iménti gondolataim folytatását. – Hanem, Alex-ra. Ő volt számára az a személy, akire mindig felnézett. Aki számára a Hős volt. Mindig is előtérbe helyezte a bátyját, ahogyan ő is őt. Ezt tudja. Viszont mégis, fájdalmat okozott neki azzal, Alex, hogy titkolózott és, hogy miatta ismerkedtetek meg egymással.

-          Ezt értem. De, már nem egyszer mondtam neki, hogy azon az estén ott a klubban, amikor megpillantottam őt és közel kerültünk egymáshoz, nem érdekelt, hogy kinek a húga. Mert csak azt a nőt láttam, akit magamnak akarok.

-          Tudom – mosolyodom el. – Látni rajtad, hogy teljesen bele vagy esve.

-          Nem tudom tagadni, és nem is akarom – néz komolyan a szemembe. – Senki mást nem akarok, csak őt. Csak, azt nem tudom, hogy mitévő legyek, ha ennyire távolságtartóan bánik velem.

-          Megpróbálok vele beszélni és jobb belátásra bírni őt, azonban nem ígérhetek semmit – ígérem, és pont ebben a pillanatban csatlakozik hozzánk is, a frissen lezuhanyozott, szívdöglesztő, álmaim férfija.

-          Sziasztok! – köszön belépve – Kit akarsz jobb belátásra bírni? – kérdezi, miután vállon veregeti a barátját, majd hozzám lépve, nyom egy csókot az ajkaimra.

-          A húgodat – felelem, és közben elhessegetem a kezeit az éppen összedarabolt alma szeletek felől.

-          Áhhh – kapcsol azonnal, és nem is kérdez többet erről.

   Szegénykémet, napok óta ostorozom arról, hogy Mia, milyen makacs, és mennyire lehetetlen, hogy inkább szenvedteti saját magát és Markot is, minthogy végre túllépne azon, amin kellene és élhetnék ő is boldogan az életüket egymással, mint ahogyan mi is tesszük.

   A sok fájdalmas és borzalmas események után, a szerelmünk a másik az iránt, csak még erősebb lett. Alex-ban mind megtaláltam azt, amire valaha is vágytam. Odaadást, tiszteletet, becsületet, őszinteséget, és szerelmet. Igaz van, hogy kiborít a túlzott féltésével, amikor Mark-kal egy-egy bevetésre megy és két-három napra távol vagyunk egymástól. De mégis boldog vagyok, mert szeret, ahogyan én is őt. Minden alkalmat megragadunk, amit csak lehet, hogy együtt legyünk, persze nem hanyagolva el Miáékat, sem pedig a hétköznapi életünket, és a nővéreméket sem.

   Nem is volt kérdés, hogy amint lehetett, bemutattam őt a családomnak. Azonban nem számítottam arra, hogy Alex egy hirtelen felindulásból, csakhogy engem meg lepjen és, hogy örömet szerezzen vele nekem, ide repítette őket a múlthónapban. Boldogabbá, azt hiszem, nem is tehetett volna, mint amikor őket idehozatta. Örültem, hogy annyi eltelt idő után, viszont láthatom, és ölelhetem őket.

  Nővérem, Suzy bár mindig is gyönyörű lánytestvér volt nekem, de várandósan még annál is szebben festett. Jó volt őt, megint várandósan szépnek látni. S mint reményeink meghallgattattak minket, kislány növekedett odabent. akinek a nevemből adódóan, az Ella nevet választották. Örömmámorban úsztatva ezáltal is engem. Sógorom, nem hazudtolva magát, játékosan űzött belőlem gúnyt, amikor csak lehetősége volt rá, vagy éppen ott csipkelődött ahol tudott. De, én sem maradtam ezúttal se adós számára. Így szerettük mi egymást. Mint, két rosszcsont.

   A két fiúk változására, azonban nem voltam felkészülve. Nem csak, hogy megnőttek, de ahogyan az várható is volt, egyre csak jóképűvé cseperedtek, és az egymás iránti testvéri kötelékük is eggyé kovácsolódott.

   Boldogan gondolva vissza rájuk, simítom a tenyereimet a még lapos hasamra, ahol bizony, egy új élet növekedik. Az én és Alex kisbabája, akiről csak Mia és, Suzy tud. Alex-nak ma este terveztem elmondani. Azért is készültem neki a kedvenc ételeivel és a gyümölcsös salátával. Izgalommal telve, várom már a pillanatot, amikor közlöm majd vele a kapcsolatunkat újabb szintre növelő hírt. Melynek tudom, hogy nagyon fog örülni. Nincs is bennem félsz afelől, hogy netalán rosszul fogadná, ugyanis tudom jól, hogy vágyik már rá. Ahogyan én is…

   Estére, ahogyan azt terveztem is, kettesben maradtunk Alex-al a házban. Mia átment egy csoporttársához tanulni, Mark pedig visszament New York-ba, egy újabb munka miatt.

   Utoljára a gyümölcssalátát hagyva, készültem arra, hogy átnyújtom neki a kis fehér cipellőt, szépen becsomagolva, amelynek a kibontásával nyerhet majd tudomást arról, hogy apa lesz.

   Azonban arra nem számítottam, hogy ő is meglepetéssel és ajándékkal készült, ezért sem tudtam elrejteni a meglepett döbbenetemet, amikor megragadva az egyik kezemet, a tenyerembe helyez egy kis piros szív alakút bársony dobozkát. Csak nem egy jegygyűrű? – jut is elsőként ez a gondolat az eszembe, nem számolva rá. Persze, ha az van benne, nem kérdés, hogy igent fogok mondani. De, őszintén szólva, nem is vártam volna, hogy ma este eljegyzésre is sor kerülhet.

-          Hát, ez? – kérdezem kíváncsian, de ő idegesen arra késztet, hogy nyissam ki.

   Kinyitva a dobozkát, egy fából faragott szív alakú medált pillantok meg, melybe az „Enyém vagy!” Felirat van faragva.

-          Ez te készítetted? – nézek fel rá, sejtvén, hogy ez miatt az ajándék miatt, szerezte azokat a sebeket a tenyerén a napokban.

-          Tetszik? – kérdezi vissza, izgatottan és még mindig idegesen félve attól, hogy esetleg másként éreznék az ajándéka iránt.

-          Hogy tetszik e? Ez gyönyörű! – veszem ki a medált, mely egy apró szemű aranyláncra lett felfűzve. – El sem tudom mondani, hogy mennyire gyönyörű. Köszönöm – hajolok felé, és csókolom meg köszönetem, és szerelmem jeléül.

   Ez az ajándék sokkal szebb, és sokkal több jelentőséget biztosít számomra, mintha a dobozkában egy jegygyűrű lett volna. Mert ezt ő készítette nekem.

-          HUhhh – sóhajt fel megkönnyebbülten. – Örülök, hogy tetszik! – mondja átvéve tőlem a láncot, csakhogy a nyakamba tegye.

-          Köszönöm – simítom meg a medált.

-          De, van még itt valami a számodra – mondja, majd belenyúlva a zsebébe, egy újabb piros szív alakú bársonydobozkát tart felém, de ezt már nem helyezi a kezembe, mert ő maga pattintja fel a fedelét, és tárja elém, a csakugyan szív alakú aranyjegygyűrűt, melyet apró ezüst gyémántok öveznek körbe. – Dani, szeretlek! Az életemet veled, szeretném leélni. Nem is tudnám elképzelni mással az életemet, csak veled. Nem is akarnék mást, csak is téged, és szeretném, ha te is ugyanígy vélekednél. Hozzám jössz? – teszi fel a kérdést, melyre azonnal rávágom azt a választ, amelyben bízik.

-          Igen, én is mindezt szeretném, veled! Csak is veled! – bólintóm boldogan.

   Mielőtt átadhatnám az ajándékát, engedem, hogy felhúzza a bal kezem gyűrűsujjára a gyűrűt, melyet egy szenvedélyes, szerelmes csók követ.

-          Szeretlek! – suttogja a vallomást.

-          Én is szeretlek! – viszonozom. – Azonban, nekem is van valamim a számodra – mondom, és hajolok is le magam mellé, ahová az ő ajándékát tettem. – Bontsd ki! – utasítom.

   Nem is kérdezvén meg, hogy mi lehet benne, bontani is kezdi, és míg ő egyre közelebb az ajándékhoz, én izgatottan az ajkaimba harapva figyelem a reakcióját. Amikor a sötét kék tekintete végre megpillantja a két kis fehér cipőcskét, az arcán, a várt boldog hitetlenkedés, majd a szerelmes öröm mutatkozik ki.

-          Babánk lesz? – kérdezi, csillogó tekintetét az enyémekbe fúrva.

-          Igen – bólintóm mosolyogva és vele örülve. – Kisbabánk lesz.

-          Annyira, de annyira szeretlek! – teszi le az asztalra a kis cipőcskéket, csakhogy aztán visszahajolva hozzám, csókjával is bizonyítja ismét a szerelmét, és örömét is egyben.

   Megkönnyebbülést érzek, hogy most már együtt örülhetünk a kisbabánk hírének. Ennél boldogabb még életemben nem voltam. Mindent megkaptam, amit valaha is kívántam, vagy kívánhattam is volna az élettől. Olyan családot magam körül, akit szerethetek, és akik viszont szeretnek. Olyan barátokat, akik a barátságnál is többet jelentenek számomra. És olyan férfit, akivel boldogan tervezhetem a közös jövőnket, és akivel megalapíthatom azt a saját kis külön családot, melyről mindig is csak álmodtam.

   Most már nem csak azért érzem magam szerencsésnek, mert enyém a világ legdögösebb és minden tekintetében véve, tökéletes férfija, hanem mert mindazon a rossz után, amin keresztül mentem, végre révbe érhettem, a szeretett férfi oldalán, ki nem csak a szerelmével, de egy kis babával is megajándékozott.

   Boldog és szerelmes vagyok, és tudom, és érzem is, hogy ez egy életre szól, bárhová és bárhogy is, „Sodorjon az ár” minket….

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése