Egy hónap telt el azóta, hogy Luca visszament Rómába. Ezalatt az egy hónap alatt, sok minden átértékelődött bennem.
A múltamról, és a jelenemről egyaránt.
Charly, a múlté. Luca pedig, akár akartam, akár nem, a jelenem lett.
Szenvedélyes, tüzes és határozott. Birtokló, figyelmes és odaadó. Kedves, szeretetreméltó és fafejű.
Mind az megvan benne, ami Charly-ban nem volt. És ezt fájt beismerni.
Fájt, mert én szerettem Charly-t. Azt akartam, hogy a férjem legyen, majd a leendő gyermekeim apja.
De ma már ez nincs így, és soha nem is lesz.
Olyat tett, amit nem tudok, és nem is akarok megbocsájtani neki.
Az éppen hogy csak összeragasztott szívemet, nem állt szándékomban egy keserű és fájdalmas csalódás után, még egyszer odaadni valaki másnak.
Nem tudnék még egy csalódást elviselni. Ezért nem akartam, közel engedni magamhoz Luca-t. Pedig néha, elfogott a vágy, hogy engedjek neki.
De, látva őt egy másik nő mellett ?!
Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Hazudnék ha azt mondanám: nem esik rosszul, ő lesz egy másik nő oldalán és felettébb boldognak látni. De ha jobban belegondolok, sejtettem, hogy ez lesz belőle.
Hiszen én löktem el magamtól mindig, és én akartam, hogy keressen magának mást.
Csak ne fájna ez mégis annyira ...
- Thea, hé! - hallom meg a hátam mögül mély bársonyos hangját. - Úgy hiányoztál - lép a hátamhoz, és úgy húz a mellkasához közel.
Nem tudom elrejteni a testem remegését, miután megérzem magamon meleg erős karjait, de a szívem helyett, mégis az eszemre hallgatok, amely úgy gondolja, hogy hibát követnék el, ha engednék a vágyaimnak. Így kibújva az öleléséből, és rendezve az arcvonásaimat, fordulok felé.
- Mégis, hogy mondhatsz nekem ilyent? - kérdezem. - Hogy, mikor éppen egy ajtó választ el a barátnődtől?
- Hogy? - pislog rám először meglepetten, majd pillanatok alatt mosolyra húzódig az ajka - Ő, Helena az unokahúgom.
- Én ... uhhh. Nem tudtam - motyogom zavartan, és egyben elsüllyedve a szégyentől, gondolatban.
- Azt hitted, hogy ami kettőnk között történt, csak úgy, míg távol vagyok, összeszűrném a levet más valakivel? - kérdezi az arcomra csúsztatva a forró kérges tenyereit, úgy unszolva rá, hogy a tekintetünk egybeforrjon.
Látván, hogy nem felelek, ő egy keserű mosollyal az ajkán, rázza meg a fejét.
- Egész idő alatt, csak te jártál a fejemben, Thea! - jelenti ki. - Senki más. Csak te, akárcsak az ajkad íze - suttogja közel, és a fejével közelebb hajol hozzám, de én elfordítom a fejemet.
- Ne! - kérlelem.
- Miért ne, Thea? - kérdez vissza. - Miért tiltakozol még mindig ...
- Elég! - vágok a szavába, és közben hátrább távolodva tőle. - Kedvellek és talán még többet is érzek irántad, de nem akarom. Nem akarom ott folytatni, ahol abbahagytuk. Nekem ...
- Ne gyere nekem azzal, hogy még több időre van szükséged! - morogja megbántottsággal a hangjában. - Rengeteg időt adtam neked, Thea!
- Amit én egyáltalán nem kértem! - csattanok fel. - És kérlek, csak hagyj ... hagyj elmenni.
- Menj, ha menni akarsz! - int az ajtó felé. - Fuss! Futhatsz ameddig csak akarsz, de azt nem árt ha az eszedbe vésed, hogy bárhová is mész, én ott leszek! Mert szeretlek!
A szerelmi vallomása volt az utolsó csepp a könnyeim visszatartásában, így ezt hallva, nem tudtam sem ránézni, sem megszólalni, helyette azt tettem amire kért: hogy fussak.
És én futni kezdek ...
https://sodorjonazar.blogspot.com/
https://sodorjonazar.blogspot.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése