Sodorjon az ár

Sziasztok!

Itt is a folytatás, bocs a vége miatt, de ez így volt megtervezve. A következő rész, újra Alex szemszögéből lesz olvasható, mert Dani képtelen lesz bármi fajta cselekvésre, vagy gondolatra is egy kis ideig... :'D

Dora Sullivan

Dani szemszög

6.

  

    Magamat csapnám be azzal, ha nem esett volna rosszul, hogy egyedül voltam a szobámban, amikor felébredtem. Másrészről, jobb is volt így, mert egy kis időre legalább elkerülhetem a kínos pillanatokat és feszengéseket. Fogalmam sincs, hogy miként tennék, ha Alex mellett ébredtem volna fel. Így viszont maradt időm és esélyem arra, hogy átgondoljam, a folytatást.

   Most már nem tudnék nemet mondani neki. Az éjszaka után biztosan nem. Még soha nem éreztem úgy magam a korábbi barátaimmal, mint ahogyan vele. Ő törődött azzal, hogy nekem is jó legyen, ne csak neki. Első helyen állt nála, hogy úgy feljuttasson a csúcsra, hogy aztán a nevemre se emlékezzek. Még most is érzem a lábaim között erős, és hatalmas férfiasságának okozta sajgást, és egyben hiányát is. Akárcsak az ajkai és ujjai érintése is magamon.

   Nem tudom, hogy mitévő legyek. Egyrészről, Mia miatt aggódom és félek, hogyha megtudja mi történt, elveszítem őt. Ugyanekkor gyűlölöm már magát a tudatot is, hogy hazudni és titkolózni kényszerüljek előtte. Másrészről pedig, az Alex-al töltött éjszaka, arra ébresztett rá, hogy nem fogok tudni úgy tenni mellette, előtte, mintha mi sem történt volna, vagy, hogy nem akarnék folytatást.

   Azonban félek, mert mi van ha, neki csak ennyi volt? Mi van ha, csak egy éjszakára kellettem neki? – erre a gondolatra, összeszorul a szívem.

   Pedig a tettei, érintései azt éreztették velem, hogy többet jelentett neki az éjszaka, mint holmi egy éjszakás numera.

   De ez még akkor sem jelenti azt, hogy a részéről lehet e folytatás! És magam részéről sem volna illendő, ha mégis abban reménykednék, hogy több alkalom legyen köztünk.

   Lehetetlen egy nőszemély vagyok! – szorítom a két kezem közé a fejemet, majd hogy kitisztítsam a fejemet, kimászom az ágyamból és a fürdőszobába igyekszem, ahol meg is nyitva a csapot, kellő meleg mérsékletűre állítva a vizet, állok be a zuhanykabinba. Néhány percig folytatom magamra a vizet, majd elzárva a csapot belecsavarom magam a törölközőbe, és visszacsoszogok a szobába.

   Gondolataim újra a tegnap éjszakára csusszannak vissza, mikor a feldúlt ágyamra tekintek, és az ágyam melletti ruhakupacra. A ruhámon és a bugyimon kívül az ő alsónadrágját találom ott, enyhe furcsa és érdeklődő kérdést kiváltva belőlem, hogy ezt miért nem vette fel, vagy vitte magával? De nem is akarván erre választ keresni, a ruhás szekrényemhez sétálok, ahonnan egy farmer rövidnadrágot és egy fehér toppot választok ki, hozzá pedig egy fehér csipkés fehérneműt emelek ki a fiókból, amiket rögvest magamra is kapok, miután lehajítom az ágyra a törölközőt. Amit amint felöltöztem, viszem is magammal a mosókonyhába le.

   Lefele lépkedve a lépcsőn hallom, hogy Mia is fenn van már, ő az egyedüli hármunk közül, aki csörömpölés közepette készíti fel a kávét. Mielőtt köszönnék és csatlakoznék is hozzá a törölközőt a mosókonyhába viszem, ahol bele is helyezem a mosógépbe és el is indítom a mosást, amikor feltűnik, hogy már van annyi benne, hogy ki lehessen mosni. Amint ezzel megvagyok, indulok is vissza a konyha felé, viszont ahogyan közeledem, meghallom Alex hangját, amely által, önkéntelenül is megtorpanásra készülök.

-           Délután vissza kell mennem New York-ba, Mia! – mondja, és a szívem fájón szorul össze, újra..

   Tehát ennyi volt! Valóban csak egy éjszakára kellettem neki! – hüledezek magamban! – Hogy lehettem ennyire ostoba?! Most persze azért húzza el a csíkot, hogy ne érezze magát kényelmetlenül miattam, vagy, hogy mert nem akarja még az esélyét se látni annak, hogy netalán tán, ráakaszkodnék vagy valami.

  De még is miért fáj akkor ez a gondolat? – teszem fel a kérdést magamban. – Miért érzem úgy, hogy a szívem összetörni készül, hallván azt, hogy ő visszamegy New York-ba?

  Annyira fájt a gondolat és maga az, amit mondott, hogy észre se vettem, hogy Mia helyett én reagálok a kijelentésére, csak éppen egészen máshogy.

  Ajkaimat egy hangos kiáltás hagyja el tiltakozás, dühös és fájdalomszerűen, melynek kíséretében gyorsan kirohanok a házból és futásnak eredek, nem törődve az utánam kiáltásoknak, sem pedig azzal, hogy mezítláb vagyok, és sem pedig azzal, hogy a hajam vizesen csapkodja a hátamat.

   Már majdnem a part széléhez érek, amikor hirtelen két erős férfikar ragad meg hátul, nem eresztve még a kiszabadulásomra tett próbálkozásaim közepette se.

-          Eressz el! – követelem, igyekezvén visszafojtani a könnyeimet.

-          Nem! – jön a válasza. – Mondd mi ütött beléd? Miért rohantál el? – kérdezi, maga felé fordítva.

-          Eressz! – ismétlem újra, lehunyva, tartva a szemeimet és újra megpróbálkozom a szabadulással.

   De nem enged el. Az egyik kezével eleresztve az enyémet, csúsztatja az állam alá, maga felé emelve és késztetve arra, hogy ránézzek.

-          Dani – kérlel a nevemet lehelve. – Nézz rám, és mondd el, hogy mi történt!

-          Nem mindegy az? – kérdezem haragosan a szemeibe nézve. Hangom éle meglepetést és értetlenkedést tükröz vissza, amellyel nem áll módomban foglalkozni. – Mit törődsz te azzal, hogy mi történt, vagy mi nem? Csak eressz el és…

-          Nem! – szakít félbe. – Tudni akarom, hogy mi ütött beléd.

-          Miért? Miért akarod azt tudni? – kérdem gúnyosan. – Úgy is elmész, akkor meg mit számít?

-          Dani – leheli ismét a nevemet, és megrázza a fejét, majd a másik tenyerét is felcsúsztatva az oldalamon, immáron két kezével fogja közé az arcomat. – Nem azért megyek el, ami az éjszaka történt, és nem is miattad.

   Szeretném ezt elhinni neki, de nem tudom. Annyira képtelenségnek hangzik, hogy csak a hülye venné be ezt. Még nálam is hülyébb személy.

-          Na persze! – nevetek fel kényszeredetten. – Annyira ostoba vagyok! Tudnom kellett volna, hogy…

-          Az igazat mondom – szakít ismét félbe. – Ha lehetne, maradnék és újra és újra elcsábítanálak – simít végig az ajkaimon az egyik hüvelykujjával. – Ne hidd, hogy csak egy éjszakára akartalak, mert ez nem volna igaz!

-          Akkor miért? Miért tűntél el mellőlem reggelre? És miért nem említetted korábban, hogy visszamész? – árasztom el a kérdéseimmel, éreztetvén vele azt, hogy továbbra sem tudom bevenni a meséjét.

-          Mert… - kezdene bele, de mintha nem tudná, hogy elmondja e, vagy, hogy mit felelhetne rá, erre összeszorítja az ajkait.

-          Nos? – húzom fel az egyik bal szemöldökömet kíváncsian.

-          Nem miattad – feleli.

-          Miért kéne ezt elhinnem? Most komolyan, te sem gondolhatod, hogy ezt beveszem! – támadom le. – De tudod mit? Nem is akarom tudni. Eressz el és, hagyj békén! – követelem újra, most azonban már könnyedén ki slisszolva a karjai közül.

-          Dani, kérlek! – nyúlna értem, de elhajolok előle.

-          Hagyj! – tartom magam elé a tenyereimet. – Menj, ha menni akarsz! Végül is, így lesz mindkettőnknek a legjobb! – mondom, de tudom, hogy ez hazugság. Nekem nem lesz jó, de majd az lesz! Teszek róla, hogy az legyen! – Majd úgy fogok a tegnap éjszakára gondolni, mint ahogyan mások szoktak. Egy, egy éjszakás kaland volt, semmi több.

-          Ne mondd ezt! – túr bele a hajába idegesen. – Tudod, hogy ez annál több volt!

-          Mégis minél volt több? – tárom szét a karjaimat. – Minél kellett volna többet jelentenie? – Látom, hogy szólásra nyitná a száját, hogy félbeszakítson, azonban most nem hagyok rá neki esélyt. Minél hamarabb elválnak az útjaink, annál jobb lesz, jelen pillanatban. – Lefeküdtem veled az éjszaka, aztán reggel, amikor felébredtem, te már nem voltál ott. Aztán egy kis idő múlva rá, pedig azt kell hallanom, hogy elmész. Akkor mégis minél volt több az, ami történt? Megmondom, egy éjszakás kaland, amit mind a ketten élveztünk, de ennyi volt. Nem lesz folytatása, mert te elmész. Ami talán így is van jól. Hiba lenne többre vágynunk. Már csak Mia miatt is. Most jobb lesz, ha visszamegyek a házba. Én… ég veled! – búcsúzom el, majd időt sem hagyva arra, hogy mondjon valamit, hátat fordítok neki és vissza futok a házba, ott is fel egyenesen a szobámba, aminek az ajtaját becsukva, neki vetem a hátamat és halk zokogásba kezdek.

   Képtelen vagyok így Mia elé kerülni. Nem is tudom mi üthetett belém, amikor csak úgy ki rohantam. Most már biztosan leesett neki, hogy történhetett valami köztem és a bátyja között.

   Istenem! – temetem az arcomat a tenyerembe és újra felzokogok.

-          Dani! Dani nyisd, ki kérlek szépen az ajtót! – hallom meg kérlelő hangját, de képtelen vagyok eleget tenni a kérésének. – Kérlek!

   Nem nyitok ajtót, de nem is szólalok meg. Nem is tudnék. Annyira képtelen helyzetbe kerültem, hogy nem is tudom, mit csináljak.

   Úgy érzem, hogy elárultam őt és a barátságunkat. De úgy is érzem magam, mind, akinek a szívét törték össze.

-          Engedj be, kérlek! – kérlel újra, mire félve is, de arrébb csusszanok az ajtótól.

   Amint sikerül bejutnia az ajtót, a történtekről való számonkérés helyett maga is leguggol, és az ölelésébe von. Én meg csak zokogok, megállíthatatlanul.

-          Jól van! Sírd csak ki, nyugodtan! – simogatja a hátamat.

   Nem értettem viselkedését, hiszen nyilvánvalóan már biztosan tudja, hogy én is beleestem a bátyjába. Most el kellene küldenie, és nem vigasztalnia. Vagy először megvigasztal, és csak utána küld el?

   Én hülye! Hogy tehettem ezt? – szidom magam. – Én sem vagyok különb a régi barátnőitől.

-          Tudom, hogy kialakult köztetek valami Alex-al – szólal meg egy kis idő elteltével, amikor már a zokogásom is alább hagy.

-          Én… - mondanom kellene valamit, de nem tudom, hogy mit. Bocsánatkéréssel semmire sem jutok. Ahogyan a szabadkozással sem. Még a szemeibe se bírok nézni.

-          Emlékszel mikor azt mondtam, amikor az első hónapos fordulónkat ünnepeltük? – kérdezi, de választ nem vár rá, mert már folytatja is tovább – Akkor azt mondtam, hogy örülök, amiért a bátyám nem volt itthon, mert nem akartalak elveszíteni miatta. Most viszont…

-          Mia… - szakítom félbe, összeszorult torokkal. – Ne is folytasd. Tudom, hogy mit akarsz mondani. És igazad is van. Ő végül, még is csak a bátyád.

-          Igen a bátyám, de te meg a barátnőm vagy. A legjobb. Sőt, a nővérem vagy.

-          De mégis…

-          Várj, hadd mondjam el, amit akarok – vág a szavamba. – Most viszont azt láttam rajtatok, hogy vonzódtok egymáshoz, és vágytok is a másikra. Nem csak akkor, amikor egy légtérben voltatok, ha nem akkor is, amikor nem. Figyeltelek titeket azóta a pillanattól fogva, amióta Alex itt van. Eleinte nem akartam, hogy köztetek bármi is legyen, ennek az okát már tudod – nézz mélyen a szemembe. – De, pár napja. Vagyis az Ethan-es ügy óta, már másképp kezdtem el vélekedni. Elképzeltelek titeket együtt, és… semmit sem szeretnék jobban, mintha ti egypár lennétek.

-          Mia ez képtelenség – állítom le, hitetlenkedéssel a hangomban. Nem is tudom felfogni igazán, hogy mit mond. Mert ezt nem mondhatta komolyan.

-          De hogy volna az. Vonzódtok, mi több annyira vágytok a másikra, hogy sokszor már magam is hideg zuhanyt vettem. Hidd el, hogy ez így volt.

-          Én és Alex, mi nem – rázom meg a fejem, kiverve Mia képtelenségnek hangzó szavait.

-          Rosszul esett, amikor meghallottad, hogy elmegy. Igaz? – kérdezi, amire tőlem csak egy bólintás volt a válasz. – Én viszont azt is láttam, hogy Alex mennyire tehetetlennek tűnt abban a pár másodpercben, amikor elrohantál, majd utánad ment. És ugyanilyen tehetetlennek láttam őt, sőt még fájdalmasabb volt, amikor te visszajöttél, ő pedig utánad és felakart volna jönni, csak én nem hagytam. Nem tudom, hogy mi történt köztetek pontosan, de ha miattam nem akarsz vele lenni, akkor azt mondom, hogy most menj és beszélj vele.

-          Nem lehet – rázom meg a fejem és érzem, hogy a könnyeim újra utat törnek maguknak.

-          Már miért nem lehetne? Bár szokatlan lesz, de szeretném, ha megpróbálnátok, és ha csak én vagyok az, ami köztetek áll, hát akkor csak rajta. Törj át rajtam, és ne engedd el – noszogat és fel is állít.

-          Ő nem akar engem – hajtom le a fejemet.

-          Micsoda badarság ez?! – kiállt fel hitetlenül. – Te nem láttad őt az imént, én viszont igen. Akar téged!

-          Akkor miért nem volt ott mellettem, amikor felkeltem reggel? – intézem felé ugyanazon kérdéseket, amiket nem sokkal ezelőtt a bátyjának is feltettem. – Ha annyira akar, akkor miért döntött hirtelen az egyik pillanatról a másikra úgy, hogy elmegy? Hol ott csak a jövő hétről volt szó?

-          Nem tudom, de miért nem tőle kérdezed?

-          Szerinted nem tettem fel neki is ugyanezeket a kérdéseket?

-          És mit felelt?

-          Hogy nem miattam – válaszolom erőltetetten felnevetve.

-          Ó, hogy azaz idióta barom! – csap a homlokára egy nagyot, majd kirohanva a szobámból Alex nevét ordítja.

   Gondolván, hogy hátha ő választ kap a bátyja viselkedésére, követem őt. Alex-ra a konyhában lelünk rá, ahol a fejét a tenyérében támasztja, mint aki maga is tanácstalan, és tehetetlen a történések kimenetelétől.

   Ha te így érzel, akkor mit gondolsz, én hogy érzek? – kérdezném, de egy árva hang se jön ki a torkomon, Miával ellentétben.

-          Mi a csudáért akarsz már ma vissza menni? – támad a bátyjának. – És ne merészeld azt mondani nekem, hogy nem Dani miatt!

-          Mia – néz fel a húgára, majd mikor megpillant mögötte, a tekintete fájdalmat tükröz. – El kell mennem. Muszáj elmennem! – mondja továbbra is a szemeimbe nézve.

-          Muszáj! Muszáj! – ismétli képtelenül a húga. – Mi az, hogy muszáj? Egyenes választ kérek, az istenért! – csattan fel.

-          Mia, hagyd! – szólok rá, és kihallom a saját hangomból is, hogy ez mennyire fájdalmasan hangzott. – Ha mennie kell, vagy ha menni akar, hadd menjen! Talán így lesz a legjobb! – suttogom, majd elfordítva a tekintetemet a férfiről, visszafordulva elindulok a lépcső irányába.

-          Dani, kérlek! – állít meg Alex hangja, de nem fordulok, vissza csak állok, várva arra, hogy elmondja, amit akar. – Nem akarok így el válni, de el kell mennem és…

-          Elég! – vágok a szavába, felemelve az egyik kezemet, de továbbra sem fordulok felé. – Igaz kell egy kis idő, míg túl tudom magam tenni ezen, de ne aggódj! Miattam nem kell! Menj csak nyugodtan! Ami a múlt éjszakát illeti, még sem szándékozom elfeledni, de ezt nem jelenti azt, hogy szándékomban áll keseregni azon, hogy miért nem lesz folytatása.

-          Ne csináld ezt! – kérlel mögém lépve.

-          Minden jót neked Alex – suttogom, és otthagyom őt a lépcső aljánál, én meg felrohanok a szobámba.

  

   Beérve a szobámba, újra átengedem magamat a könnyeknek mindaddig, amíg álomba nem szenderedek.

Sodorjon az ár - Részlet

Sziasztok!

Már íródik a következő rész, amiből máris olvashattok is egy kis részletet. A fejezet immáron újra Dani szemszögéből lesz olvasható. 
Annyit elárulnék belőle, hogy Dani ebben a részben, terv megváltoztatásra készteti Alex-et... azonban akaratlanul is váratlan, nem akart csavarral együtt...

Nem tudom, hogy mikorra lesz meg a teljes fejezet, de sietek vele, ahogy tudok. ;)

Dora Sullivan


*

    Lefele lépkedve a lépcsőn hallom, hogy Mia is fenn van már, ő az egyedüli hármunk közül, aki csörömpölés közepette készíti fel a kávét. Mielőtt köszönnék és csatlakoznék is hozzá a törölközőt a mosókonyhába viszem, ahol bele is helyezem a mosógépbe és el is indítom a mosást, amikor feltűnik, hogy már van annyi benne, hogy ki lehessen mosni. Amint ezzel megvagyok, indulok is vissza a konyha felé, viszont ahogyan közeledem, meghallom Alex hangját, amely által, önkéntelenül is megtorpanásra készülök.

-           Délután vissza kell mennem New York-ba, Mia! – mondja, és a szívem fájón szorul össze, újra..

   Tehát ennyi volt! Valóban csak egy éjszakára kellettem neki! – hüledezek magamban! – Hogy lehettem ennyire ostoba?! Most persze azért húzza el a csíkot, hogy ne érezze magát kényelmetlenül miattam, vagy, hogy mert nem akarja még az esélyét se látni annak, hogy netalán tán, ráakaszkodnék vagy valami.

  De még is miért fáj akkor ez a gondolat? – teszem fel a kérdést magamban. – Miért érzem úgy, hogy a szívem összetörni készül, hallván azt, hogy ő visszamegy New York-ba?

  Annyira fájt a gondolat és maga az, amit mondott, hogy észre se vettem, hogy Mia helyett én reagálok a kijelentésére, csak éppen egészen máshogy.

  Ajkaimat egy hangos kiáltás hagyja el tiltakozás, dühös és fájdalomszerűen, melynek kíséretében gyorsan kirohanok a házból és futásnak eredek, nem törődve az utánam kiáltásoknak, sem pedig azzal, hogy mezítláb vagyok, és sem pedig azzal, hogy a hajam vizesen csapkodja a hátamat. ..*

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Íme itt is van a fejezet! Amit egy nappal korábban sikerült is meghoznom, mit gondoltam volna, hogy hozom majd! 
Tudom, gyorsnak fogjátok majd találni esetleg a cselekmények történését, gyorsaságát, de Alex szemszögéből csak hasonló jellegű fejezetekre lehet majd számítani. Danié az érzelgős, érzelmi szálú pillanatok, míg Alex-éból a férfi valódi oldalának, részének pillanatait, ismerhetitek meg.
Mark kilétére egy bizonyos részére itt láthattok betekintést, és a felbukkanásának is okára. Aminek persze sejthető is, hogy mi lesz az eredménye, de miképp én élveztem az ő kilétét, személyét - akárcsak a továbbiakban is, remélem, hogy hasonlóan fogtok ti is érezni vele.

A következő rész, már Dani szemszögéből lesz olvasható, de addig is itt van nektek az Alex szemszögéből írt rész. ;)

Dora Sullivan

Alex szemszög

5.

   Karom zsibbadására ébredek fel, de egyáltalán nem bánom ezt az érzést, mert egy gyönyörű nő fekszik rajtam. A másik szabad kezemmel, kisimítom barna fürtjeit az arcából, hogy gyönyörködhessek halvány, napbarnított arcában. Egy pillanatra elfog a kísértés, hogy felébresszem, csakhogy láthassam mogyoróbarna szemeit, de visszatartom magam, és simogatni kezdem a haját, majd csupasz hátát.

  Harmincnégy évem alatt, ez volt életem legszebb éjszakája. Soha nem akartam még ennyire senkit se a karjaim között érezni, mint őt. Hol ott tudom, talán nem lesz ennek folytatása. Ha rajta múlik biztosan nem, hiszen már eddig is ő volt az, aki tartotta köztünk a távolságot.

 Viszont, magam részéről is tudom, hogy Mia nem lesz elragadtatva, ha rájön erre, és hogyha a barátságuk lássa kárát, azt nem fogom tudni megbocsájtani magamnak, hiszen számomra mindig is a kishúgom biztonsága és boldogsága volt a legfontosabb, még a saját vágyaimnál is. Amelyeket azóta nem is tudtam kontroll alatt tartani, amióta szembe találtam magam Daniellával. Mintha ott abban a pillanatban megállt volna a tér és az idő is, és csak ő és én lettünk volna.

   Ez a világ egyik legnyálasabb gondolata, elmélete! – forgatom meg a szemeimet, de ez az igazság.  Attól a perctől fogva, akármennyire is igyekeztem nem foglalkozni vele, és csak úgy gondolni rá, mint Mia barátnője, nem ment. Más sem akartam, mint csókolni és az ágyamban őt. Ehelyett most az övében vagyunk. Ahonnan, ha rajtam múlna, soha ki nem másznék, és őt se engedném el.

  Megérzéseim azt sejtetik, hogy amikor a mellkasomon fekvő gyönyörű nő felébred, aligha értene egyet a vágyammal, tudván, hogy a húgom miatti bűntudatára hivatkozva, újra az elkerülésemen fog majd dolgozni. Amit azonban én most nem fogok neki hagyni. Nem is tudnám, hiszen már megízleltem őt, és kétségtelen, hogy eltudnám viselni azt, hogy nem érhetek hozzá.

  Amikor egy apró sóhaj hagyja el az ajkát, és én arra készülök, hogy megcsókoljam, az ágy mellől a telefonom csörgése állít meg. Szerencsére eléggé halk ahhoz, hogy Dani ne ébredjen fel rá, viszont még így is a legmesszibben fekvő melegebb éghajlatra küldöm gondolatban az illetőt. Amilyen óvatosan csak tudom, lefejtem magamról Danit, és kicsusszanok mellőle majd lehajolva a ruhakupacok alól kihorgászom a nadrágomat és belőle a még mindig csengő telefonomat.

   A kijelzőn a társam, Mark neve tűnik fel, így amilyen halkan csak lehet, magamra kapom a nadrágomat, majd a telefonnal a kezemben, kimegyek a szobából, át a sajátomba, ahol fogadom is a hívását is.

-          Mi a francot akarsz tőlem hajnali – itt a kijelzőre tekintek, az órát nézve – négykor?

-          Di Angelo, felbukkant a Human’s-ban az este – feleli, hozzám hasonlóan ő is mindenféle bevezető nélkül. Azonban elég volt a név említése és a hely említése ahhoz, hogy a szabadon maradt bal kezem ökölbe szoruljon.

-          Miát biztonságba vitted? – kérdezem nyomban.

-          Otthon van, bizonyára már régóta az igazak álmát alussza – mondja nyugtatóan.

-          Megnézem – mondom és így is teszek. – Valóban alszik – könnyebbülök meg egy pillanatra.

-          Én mondtam.

-          És te most merre vagy? És miért most szólsz, hogy itt van az a rohadék? – kérdezem, miközben visszatérek a szobámba.

-          A Ricker’s szálloda előtt a kocsimban. Nem rég értem ide, őt követtem eddig. Amint felbukkant, Miát nyomban hazavittem, és utána visszamentem a klubba, onnan pedig végig a nyomában voltam. És, hogy miért csak most szólok? Biztosra akartam menni, hogy nem veszítem szem előtt, és hogy a lányok biztonságban vannak otthon, veled. Nem mellesleg pedig, tudd, hogy szemet vetettem a húgodra, és nem fogok letenni arról, hogy udvaroljak neki, majd megszerezzem magamnak! – közli velem a tényeket.

-          Nem azzal bíztalak meg, hogy kikezdj a húgommal – morgom bele a készülékbe.

-          Nem fogok emiatt bocsánatot kérni, ha arra számítasz! Viszont bejön nekem és én is neki, szóval nincs mese! Nem mondok le róla! – hangja határozottan cseng, ami hallatán önkéntelenül is elmosolyodok, mert én már tudom azt, amit ő még nem.

-          Hát akkor kösd fel a gatyádat, mert ha a húgom rá jön, hogy ki is vagy valójában, akkor tuti, hogy úgy elfog hajtani, mint a huzat! – figyelmeztetem őt. – Nem mellesleg, ha megbántod, nem fog számítani, hogy a barátom vagy!

-          A húgodat csak bízd rám! – biztosít arról, hogy tudja, mit tervez vele. – De visszatérve Di Angelóra, jobb lenne mi előbb kideríteni, hogy mit tervez, és mit akar itt LA-ben, mielőtt megint szem elől veszítenénk.

-          Máris odamegyek, tartsd a frontot, a többit meg majd utána! – mondom és megszakítom a hívást.

   Hogy az a rohadt kurva életbe! Mi a terved Di Angelo?! Mi a francot akarsz LA-ben? – ehhez hasonló kérdések özönlik el a gondolataimat, miközben gyorsan letusolok, és felöltözök.

   A fegyveremet kiveszem a párnám alól, és a fehérnemű fiókból kivett másik Glock-kal a vállamra felhelyezett tokba csúsztatom, amit az ágyamra dobott fekete bőrdzsekimmel el is fedek, amikor belebújok.

   Mielőtt elhagynám a házat, először a húgomhoz nézek be, aztán Dani-hoz, aki időközben hasra fordulva aludt tovább. A derekára lecsúszott takarót felhúzom, hogy legalább a háta is be legyen takarva, és egy apró csókot lehelve a szét nyíló ajkaira, távozom a házból, amit előtte még biztosan leellenőrizek és be is zárok. Az utam ezután a ház mögött álló musthangomhoz vezet, amelybe beülve indítok is.

   Nem sokkal tíz perc alatt odaérek a Ricker’s-hez, ahol rögvest ki is szúrom, Mark fekete porchéját. Kiszállva a kocsiból, megközelítve az övé, minden figyelmeztetés nélkül nyitom ki a jobb oldal felőli ajtót és pattanok is be, felkészülve arra, hogy egy Hammerli tódul az arcomba, ami elől még épphogy sikerül hátra hajolnom.

-          Örülök, hogy a reflexeid még működnek – köszöntöm őt.

-          Ahogyan én is annak, hogy még mindig sikerül észrevétlenül közlekedned és nem puhultál el ez alatt a két hét alatt – mondja, vissza csúsztatva a fegyverét a derekára csatolt tokra.

-          Mi a helyzet? – kérdezem a Ricker’s bejáratát szemlélve.

-          Egy hétre foglaltatott szobát a 404-est. Három testőrrel érkezett, de még tovább hét érkezett – vázolja a látottakat és a megtudtakat. – Továbbá, két excort lányt is hívatott, gondolom, hogy kiélje rajtuk a szenvedélyét. De viszont megtudtam, hogy ma délután egyre vendéget vár, méghozzá egy bizonyos Rico Conzalest, akit itt LA-ben úgy tartanak számon, hogy a „Fogós”. Számos bűnlajstrom van a számláján, de gyilkosság is, ami előtt még élvezettel kínozza meg az áldozatait egy fogóval. Droggal és fegyverekkel kereskedik, de újabban fiatal lányokkal is kereskedik.

-          Rohadék szemétládák! – csattanok fel. Gyűlölöm az ilyen alakokat. Remélem, mihamarabb egy golyót repíthetek a fejébe, akárcsak Di Angelo fejébe is!

-          Gondolod, hogy a lányok miatt jöhetett Di Angelo? – fordul felém Mark.

-          Több mint valószínű – bólintóm. – Viszont valami másnak is kell lennie a háttérben, mert különben nem ennyi testőrrel jött volna.

-          Ebben igazad lehet – ért velem együtt. – És én sejtem is ezt a dolgot – nézz a szemeimbe jelentősen.

-          Engem akar – mondom ki. – A francba – csapok kesztyűtartó fölé. – Mielőbb el kell csalnom a városból.

-          Vagy épp itt tartani és becserkészni – javasolja.

-          Nem! – rázom meg a fejem. – Ez szóba sem jöhet! Nem hagyhatom, és nem is fogom hagyni, hogy felfigyeljen Miára és Danira!

-          Tudod, hogy megtudnánk őket védeni. És úgy volna a legkönnyebb elkapni…

-          Azt mondtam, hogy nem! – vágok a szavába. – Esélyt se akarok hagyni neki, hogy a közelükbe kerüljön ő vagy az emberei! Ezért mihamarabb, még ma elhúzom otthonról a csíkot és nyomot hagyva magam után, vissza megyek New York-ba.

-          Mégis hogyan akarod ez végig vinni? Csak úgy cakompakk elhúzód a csíkot? – kérdezi cinikus éllel a hangjában.

-          Bár tehetném! – sóhajtok fel bosszúsan.

-          Még a héten el kell hagynom LA-t! Nem hagyhatok neki esélyt arra, hogy felfigyeljen a lányokra.

-          Akkor veled megyek én is!

-          Nem! Neked kell vigyáznod rájuk! – nézek határozottan rá.

-          És mégis miként akarod magadra vonni a figyelmet? – húzza fel szemöldökét kérdőn.

-          Csak figyelj! – vágom rá, majd egy hirtelen mozdulattal kiszállok a kocsiból, és átsétálok a túloldalra, egyenesen be a szállodába, arra számítva, hogy lent az aulában is lesznek Di Angelo emberei közül is néhányan.

   Számításaim ezúttal sem hagynak cserben, mert rögvest kiszúrok két gorillát. Az egyiket a recepciónál, a másikat az aula utcára bámuló ablakánál. Tehát biztosan kifigyelhetett! – jegyeztem meg gondolatban, de nem kerítettem neki nagy figyelmet. Hiszen végül is a célom, hogy annak a féregnek odafent, a tudomására jusson, hogy itt vagyok.

   A recepcióhoz közeledve, a tekintetemet nem veszem le az ott álló szőke gorilláról. Gúnyos tekintettel méregetem őt, majd, mint akit egyáltalán nem zavar a jelenléte, csábosan a pult mögött álló csinos kis szőkére mosolygok.

-          Jó ’reggelt Uram! Köszöntöm a Ricker’s-ben! Miben segíthetek? – viszonozza a mosolyt.

-          Önnek is – nézek a blúzára tűzött névjegytáblájára – Monica! Egy szobát szeretnék.

-          Hogyne – mosolyog továbbra is. – Egy ágyast, vagy két ágyast? Jakuzzis, vagy zuhanyzós, vagy esetleg fürdőkádas kiszerelésűt? Mini bárral?

-          Két ágyast, zuhannyal és mini bárral – válaszolom.

-          Milyen névre foglalja?

-          Alexander Brighton névre, és ha lehetne egy kérésem, akkor a 404-es szobát szeretném – pillantok rá negédesen, közben felfigyelve a szőke nagydarab fickóra, aki szinte lyukat üt a pofámba a szemével és ugrásra készen áll, mióta elárultam a nevemet és kimondtam a főnöke szobaszámát.

-          Oh, sajnálom, de ez a szoba már foglalt – néz rám bocsánatkérően a nő. – Esetleg a 403-as szobát tudnám még közvetlenül ajánlani, vagy egy másikat.

-          Köszönöm, de sehol nem szállok meg, ahol nem kaphatom meg a 404-es szobát – nézek rá, tettetett megbántódással.

-          Kérem! Ez a szoba is ugyanazzal rendelkezik, mint amit ön szeretett volna – esdeklő a hangja.

-          Sajnálom, de másik szálloda után fogok nézni. Köszönöm a segítségét! További szép reggelt és napot! – köszönök el, és nem zavartatom magam azzal, hogy fennhéjazónak tűnhettem. Egyetlen célom az volt, magamra vonjam a szemétládák figyelmét.

  Tervem bevált, mert amint elérem a bejáratot, az üvegből láttam, hogy a szöszi testőr és a barna mellett még két barna nagydarab fickó ered a nyomomban. Laza, de sietős léptekben sétálok Mark-tól pár méterre álló kocsimhoz, amibe bepattanva indítok is, közben a társamat tárcsázva.

-          Indulj! A Déli partnál találkozunk úgy negyed óra múlva, addig lerázom a gorillákat! – Adom ki az utasítást, majd bontom is a vonalat.

   Ahogy vártam, mind a négyen két kocsival a nyomomban eredtek, de hamar sikerült leráznom őket a Nyugati partnál, mert amikor a Mark-nak mondott helyre érek, már nem látom, hogy követnének.

   Mark kocsija már ott áll a part jobb részénél, ő maga pedig a járműjének dőlve pillantom meg. Leparkolva, kiszállok magam is a kocsimból és oda sétálok hozzá.

-          Mi volt ez? – kérdezi.

-          Csak magamra vontam a figyelmet! – vonom meg a vállam.

-          Látom be is vált – jegyzi meg. – És ezután, mi a következő lépés?

-          Utazom New York-ba, de még előtte küldök néhány soros üzenetet Di Angelo-nak, majd hívom a főnököt a további instrukciók miatt.

-          Azt tudtam, hogy eszetlen köcsög vagy! Dehogy ennyire az már nekem is sok! – túr bele a hajába idegesen. Meglep a viselkedése, aminek hangot is adok.

-          Épp te mondod ezt nekem?

-          Igen én! – áll elém. – Honnan veszed, hogy nem tudhat máris Miaról?

-          Ha tudna, már rég megpróbálta volna elkapni, ezt te is tudod.

-          Mi van ha, csak úgy tesz, mintha nem tudna róla?

-          Akárhogy is, nem fogom! Vagyis nem fogjuk hagyni, hogy az ő, vagy Dani közelébe férkőzzön, és jusson – szorítom össze a fogaimat, amikor a két lány arca az elmémbe kúszik. – Neked kell figyelned rájuk, és védelmezni is őket! Ha tudom, hogy te vigyázol rájuk, nem lesz okom aggódni miattuk.

-          Tudod, hogy az életem árán is megfogom védeni őket, de magad sem rohanhatsz a falnak, minden kidolgozott manőver nélkül – próbál a józan ész felé terelni, rájőve arra, hogy a saját fejem után készülök menni.

-          Te csak ne félts engem! – biztatom – Most megyek és összepakolok! Délután utazom, neked viszont a partra kell költöznöd, hogy még közelebb legyél a lányokhoz. Rád bízom őket! Hamarosan jelentkezem! – biccentek egyet még köszönésképp, majd visszasétálva a musthanghoz beülök, és haza felé veszem az irányt.

   Mire hazaérek, már a nap is felkel, így meg sem lep, hogy a félkómás húgomat a konyhában találom és a reggeli adag kávéját kortyolgatja.

-          Jó reggelt! – köszön rám meglepetten. – Hát te?

-          Csak elmentem tankolni, mielőtt bemegyek a bankba – felelem, amikor hirtelen az emlékezetembe kúszik, hogy tegnap említettem neki, hogy ma oda tervezek menni.

-          Értem – bólint. – Kávét?

-          Köszi, az jó lenne – mondom, és már lépek is oda a kiöntőhöz, hogy tölthessek magamnak is a fekete folyadékból a mellette lévő csészébe.

-          És mi a terved mára? – kérdezi kíváncsian, miközben helyet foglalunk egymással.

   Nem felelek, csak nézem őt. Hihetetlen, hogy ilyen hamar elrepült az idő. Mintha tegnap lett volna, hogy a karjaimban volt csak képes elaludni. A szép aranyos kis fekete és kék szemű képmásomból, ma már kész gyönyörű fiatal nő lett. Aki továbbra is ugyanolyan kíváncsi és cserfes, mi több makacs mint az öszvér. Ha Mark komolyan gondolta azt, hogy udvarolni kezd neki, akkor bizony valóban, jobban teszi, ha felköti a gatyáját, mert a húgommal nem lesz könnyű dolga. Viszont, a barátomnál jobb társat nem is kívánhatnék Miának, akinek ha valóban nem közös a férfi, hát áldásom rájuk. Csak azt kívánom, hogy legyen boldog.

   Elfog a félsz, ha arra gondolok, hogy bármi baja eshet, de tudom, hogy Mark mellett biztonságban lesz ő is, akárcsak Dani. A nő, akinek sikerült felforgatnia a világomat. Nem számítottam arra, hogy amikor hazatérek, nem várt érzéseket fogok táplálni iránta. Nem gondoltam volna, hogy amit Mia korábbi barátnői szerettek volna tőlem, azt ennek az egyedülálló lánynak fogom odaadni. Bárcsak valóban az lehetnék, akinek mondtam magam! – sóhajtok fel keserűen.

-          Délután vissza kell mennem New York-ba, Mia! – nézek szomorúan a húgom szemeibe.

  Mielőtt azonban bármit is reagálhatna, Dani hangos kiáltása csendül fel mögöttünk…