Sodorjon az ár

Sziasztok!

Meg is hoztam nektek az újabb részt, amelyben ahogyan azt a - részletnél is említettem -, kezd fény derülni, Alex és Mark kilétére. Ahogyan az is kiderül, hogy mihez is kezd ezzel az információval Dani - akinek a szemszögéből olvasható is ez a fejezet -. 
Nem is mondok többet, csak annyit, hogy kellemes olvasást kívánok nektek hozzá. Amint tudom, hozom is a folytatást. ;)

Dora Sullivan

Dani szemszög

8.

   Három kerek nap telt azóta, hogy a lépcső alsó fokán állva búcsút vettem Alex-tól. Három hosszú nap, amely során úgy magamba fordultam, mint amikor apukámat elveszítettem. Magam sem számítottam erre, hogy ennyire fájni fog, hiszen alig ismertem őt. De mégis, Mia meséiből, meg azalatt a rövid idő alatt, hogy személyesen is megismerhettem, olyan volt, mintha régóta ismerném. Legalábbis a testem és a szívem, úgy véli. Viszont a józan ész, azt sugallja, hogy nem így van. Nem, mert nem is adott rá esélyt, hogy megtudjam, ki is, és milyen is ő valójában. Pedig most itt állva a szobámban, rá kell jönnöm arra, hogy valami nem volt rendben vele.

   Visszaidézve a szavait, a tetteit, amikor próbáltam hadakozni ellene, és az iránta érzett vágyaim ellen, ő nem hagyta. Újra hallom amint azt mondja nekem: „Enyém vagy!” – „ - Mondd a szemembe, hogy nem vágysz te is ugyanúgy rám, mint ahogyan én rád!” Emlékszem az érintéseire, amelyek lágyak és pezsdítőek voltak. Még soha senki nem bánt velem olyan előzékenyen, és senki sem viseltetett olyan gyöngédséggel velem az ágyban, mint ahogyan ő. Ő éreztette velem, hogy nem csak egy nő vagyok, hanem annál több.

   De mi van, ha minden nővel ilyen? – kúszik fel egy váratlan kérdés a fejemben.

-          Az meg lehet. Viszont amikor utánam jött, és igyekezett elhitetni velem, hogy tőlem többet akart, hinni akartam neki – válaszolok magamnak.

   Láttam a tekintetén, hogy fájtak neki a szavaim, ahogyan a sajátjai is.

-          De akkor még is, mi a francért ment el? – kérdezem tanácstalanul, továbbra sem véve le a tekintetemet az ágyról, ahol a magáévá tett. – Nem tudom elhinni, hogy a cége miatt kellett visszamennie! Kell lennie itt valami más, ésszerű magyarázatnak – próbálom hitegetni magam.

  Ha mégis valami más van a háttérben, vajon tényleg tudni akarom, hogy mi az? – torpanok meg az ajtóban, mielőtt elhagyhatnám a szobámat és az övében keressem a válaszokat. De a szívemre hallgatva, mégis a szobájában kötök ki, ahol minden egyes lehetséges helyet átkutatok. Ám, semmi érdemlegeset nem találok, ami előrébb vinne. Néhány pillanatra azt, az itt maradt fekete pólóját szorítom közel magamhoz, melyben elsőnek láttam meg. Majd visszahelyezve a szekrénybe, kisétálok a szobába, és a konyhát célozom meg.

   A konyha küszöbén azonban megtorpanásra kényszerülök, mert Mark-ot, Mia barátját vélem ott találni, akit épp egy felettébb furcsa telefonhíváson kapok. Mielőtt észrevehetne, úgy helyezkedem, hogy ne láthasson meg, viszont én hallhassam, amit ő mond. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de valami ösztöni erő, azt sugallja, hogy maradjak, ott ahol vagyok.

-          Nyugi, nem környékezték meg a lányokat, és ha rajtam múlik, nem is fogják! – mondja az illetőnek.

-          Minden adandó alkalommal rajtuk vagyok, és vigyázok rájuk, ahogyan azt ígértem!

   Hogy mi van? Kin van, és kire vigyázz? És milyen lányokat nem környékeztek meg? – kérdezem magamtól – Csak nem rólunk van szó?

-          Mia még haragszik rád, a barátnője miatt, de ő rendben van.

   Ez tényleg nagyon, de nagyon különös! Kivel beszélhet? Egy biztos, hogy rólunk van szó. Vajon ki lehet a vonal végén? Egyetlen egy sejtésem van, de képtelenségnek találom, hogy vele beszélne.

-          Dani…. – a nevemet meghallva, még erősebben kezdek el fülelni, és igyekszem közben nem elárulni magam. -… nos, őt sikerült magába fordítanod öregem. A fejemet rá, hogy elcsavartad a fejét, és ha jól tudom, már pedig ebben biztos vagyok, akkor ő is a tiédet. Nem, de bár?

   Hevesen dobogó szívvel várom, hogy elismételje a vonal túlsó végén lévő válaszát, mert immár valóban tudom, hogy Alex az, akivel beszél.

-          Alex, másnak beadhatod ezt a maszlagot, nekem viszont nem! … Akkor igazán felhívhatnád, és tudathatnád vele, hogy gondolsz rá. Hagyd már Di Angelot egy pillanatra! Már csak órák kérdése, és örökre a sitten rohadhat, te pedig végre elkezdhetnéd megvalósítani az igazi vágyaidat.

   Édes istenem!

-          Tudod, hogy az FBI sem tudja megadni azt, amire igazán vágysz!

   FBI? FBI? FBI?! – jól hallottam? – Nem! Ezt nem tudom elhinni! Nem lehet zsaru, vagy nyomozó, vagy valami ilyesmi. Képtelenségnek tartom azt, hogy ez igaz lenne, de az előbb elhangzottak, csak nem lehetnek hamis célzások.

-          Akkora mire vársz? Én mondom neked, hogy hívd fel, vagy gyere haza és próbáld meg visszahódítani őt, mielőtt túl késő lenne. Mia, már így is azt tervezi, hogy elráncigálja őt holmi vakrandira, hátha sikerül túl lenni rajtad.

-          Hülye vagy, ha ezt magad is elhiszed! Hallom a hangodon, hogy majd beleörülsz a tudatba, hogy esetleg valaki másé lehet!

-          Jól van, megpróbálom lebeszélni róla, de nem ígérhetek semmit. Azért vigyázz a hátsódra! – utasítja, majd megszakítja a hívást.

   Időt se hagyva arra, hogy átfontoljam az előbb hallottakat, felfedem magam és Mark elé állok.

-          Ki a fene vagy te, és miért vagy itt? Mit értettél az alatt, hogy FBI? Miért van Alex New Yorkban, ha egyáltalán odament, és ki az a Di Angelo? – támadom le a kérdéseimmel, meglepve őt.

-          Dani, te… - néz rám tanácstalanul egy pillanatra, majd aztán hirtelen, mintha nem is kaptam volna rajta semmin, úgy tesz. – Biztosan félreértettél valamit. Én…

-          Na, ne gyere nekem ezzel a süket dumával! – lépek elé határozottan. – Válaszokat követelek, most azonnal! – utasítom. – És hidd el, jobban jársz, ha elmondod, hogy mi a fene folyik itt, vagy elmondok mindent Mianak, de azt nem fogod zsebre tenni, amit tőle kapsz – igyekszem fenyegetően tekintetni rá, miközben az adrenalin szintem a magasságokban hever, jó tömény izgalommal vegyítve.

  Mark jó néhány percig habozik válaszolni a kérdésemre, és amikor már azt hiszem, hogy nem fog válaszolni, egy sor istenes káromkodás után, megadja azt nekem, amire kértem.

-          Alex és én, az FBI-nál dolgozunk, mint titkos ügynökök. Én azért vagyok itt, hogy vigyázzak rád és Miára.

-          De miért? – szakítom gyorsan félbe.

-          Mert akin most az ügynökség és Alex is rajta van, az a személy rajtatok keresztül, tudja csak megfékezni őt. Ha valamelyikőtöket felhasználnák, akkor sok éves munkánknak egy pillanat alatt búcsút mondhatnánk – miközben beavat a dolgokba, kénytelen vagyok leülni az asztalhoz. – És most, hogy már a markunkban van ez az illető…

-          Di Angelo – mondom ki helyette.

-          Tehát, ezt is hallottad – csóválja meg a fejét, és a homlokát dörzsöli meg kissé bosszúsan. – Alex kifog nyírni ezért – motyogja az orra alatt, de azért tovább folytatja a magyarázatot. – Igen, ő. Nem kockáztathatunk, hogy valami óvatlan pillanatban esetleg, a közeletekbe férkőzzön ő vagy valaki az emberei közül. Ezért vagyok itt én.

-          De, nem értem, hogy ezt Alex miért titkolta el előttünk, főleg Mia előtt? Mármint, hogy ő… ő FBI ügynök? – kérdezek közbe ismét.

-          Mert így, jobban biztonságban tudhatott titeket – feleli. – Nem akarta, hogy bárki más is a közeletekben tudjon arról, hogy mivel is foglalkozik ő tulajdonképpen.

-          Akkor a New York-i cég is hazugságon alapszik? Egyáltalán New York-ban van Alex? – hagyják el újabb és újabb kérdések a számat.

  Nem kétséges, hogy idegesíthetem most a kérdéseimmel, még ha igazán leplezi is ennek érzetét. Viszont, szemernyi pillanatot nem akarok elszalasztani arról, hogy megtudjam, ki is az a férfi, akibe beleszerettem, és hogy megtudjam, mi a franc folyik körülöttünk.

-          Nem hazugság. Valóban létezik, a Kline’s vállat.

-          Kline’s? – cseng ismerősen ez a név. – Az anyjuk lánykori neve volt a Klines – jut eszembe.

-          Igen – helyesel bólintva. – Vannak kijelölt és megbízható embereink, akik vezetik ezt a vállalatot. S valóban, Alex New York-ban van. Igaz nem a cég miatt, hanem…

-          … ez miatt a Di Angelo miatt, igaz? – kérdezem, bár tudom a választ már rá. – Már csak azt nem értem, hogy miért áltatod Miát azzal, hogy érdekel téged, hacsak azért vagy vele, mert Alex arra kért? – fordítom át a témát egy másik irányba, látva rajta, hogy nem akar többet megosztani velem, arról a fickóról, aki miatt ő most itt van, viszont Alex nincs.

-          Nem áltatom, mert a szándékaim annak ellenére, hogy vigyáznom kell rá, igenis komolyak – néz mélyen bele a szemembe. Az ő barna szemei, határozottságot mutatják és azt, hogy igazat mond. – Tetszik nekem, és nagyon is kedvelem. Alexal már tudattam is, hogy nem fogok lemondani a húgáról, még az ő kedvéért se.

-          Ő viszont, ha megtudja, hogy a bátyja jóvoltából ismerkedtél meg vele, abban a pillanatban elfog küldeni téged – mondom ki azt, amit valóban eltudnék képzelni barátnőmről.

-          Meglehet, hogy megpróbálja majd, de az is lehet, hogy nem.

-          Lehet, hogy azt hiszed, hogy ezalatt a pár nap alatt, vagy az Alex-tól tudóakból ismered őt, de nagyon tévedsz, ha erre alapozol – figyelmeztetem. – Nem kell azt mondanom, hogyha én a helyében lennék, többet szóba sem akarnék veled állni, sőt még látni se akarnálak, mert tudom, hogy ezt fogja mondani, ha nem cselekszel, és mondod el neki mihamarabb, hogy mi is folyik körülötte. Mert ha nem te teszed meg akkor én!

-          Nem azért mondtam el neked mindezt, hogy világgá kürtöld… – nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, mert hirtelen pattanok fel és állok újra elé, hogy aztán haragos tekintettel belé fojtsam azt, amit ő gondol esetleg rólam.

-          Idióta barom! – sziszegem a fogaim között. – Eszem ágában sem volt, hogy elhíreszteljem mindenkinek, akit ismerek, hogy te és Alex kik is vagytok! De azt biztosan állíthatom, hogy Mia előtt nem fogok titkolózni. Még ha, tisztában is vagyok azzal, hogy az ő biztonsága a tét is, azonban sokkal óvatosabbak tudnánk lenni, ha ő is mihamarabb tisztába kerül azzal, amivel kell. Mert később, már mindhiába igyekeztek majd a bizalmába férkőzni, ha megtudja, az egész élete egy hatalmas titkon alapszik. Az igaz, hogy fájni fog neki, hogy titkolóztatok előtte, de minél tovább húzódik ez az egész, és ha beléd… - itt elhallhatok egy pillanatra. Mert még nekem is fáj a tudat, és a gondolat, hogy mennyivel rosszabb lehet a helyzet, ha hamarabb bele habarodik Mia az előttem álló férfiba, minthogy előtte megtudná mi az igazság. Én volnék az utolsó ember, aki nem akarná őt sírni, látni, vagy mindazon át menni, amint én átmentem az utóbbi pár napban. Viszont, azt is tudom, hogy ő erősebb nálam. Sokkal. Így bár megeshet, hogy zokon fogja venni az igazságot, de hamarabb túlfog majd rajta lépni, minthogy sokáig tévhitben hagyni őt. –… habarodik, és utána megtudja azt, amire figyelmeztetlek, alaposan megfog rengeni a bizalma feléd.

-          Ez nem olyan egyszerű, mint azt gondolnád. Még téged se szabadott volna beavatni ebbe, nemhogy még Miát is – hátrál tőlem pár lépést.

-          Már pedig el kell mondanod neki! Tudnia kell róla, hogy mi folyik körülötte! Amilyen hamar csak lehet! – mondom már nyugodtabban.

-          Alex, most már tuti, hogy kifog nyírni – nyög fel, és beletúr a hajába.

-          Ha már Alex! – kapok az alkalmon, és újabb kérdést teszek fel neki. – Tudni akarom, hogy… várj, mégsem akarom tudni. Felejtsd el! – sóhajtok fel. – Én, azt hiszem, most vissza fel megyek a szobámba, hogy megemésszem ezt a sok információt.

-          Dani, én… - állít meg, mielőtt kijuthatnék a konyhából. – Sajnálom, hogy azt feltételeztem, szét akarod kürtölni ezt az egészet. Tudom, hogy nem tennéd, csak jobb lett volna, ha te sem szerzel információt erről. Amint lesz rá alkalmam, elmondok mindent Miának. Csak adj egy kis időt.

-          Rendben van – felelem. – De ne húzd sokáig! – nézek rá jelentősképpen, majd hátra hagyva őt a konyhában, vissza fel megyek a szobámba, ahol az ablakhoz állva, kezdem átrágni magam a Mark-tól hallott információkat.

   Szerencsére közben, Mia-val sem kell sok szót váltanom, aki időközben befejezte a készülődést, és útra készen áll, a Mark-al való randevújára. Talán, valóban jobb is, ha most egy kis időre magam maradok. Nem is tudnék úgy Miaval egy légtérben lenni, hogy még véletlenül se szóljam el magam előtte, és áruljak el neki olyasmit, amit remélem, mihamarabb Mark megtesz majd…

Sodorjon az ár - Részlet

Sziasztok!

Elnézést, hogy ilyen sokára jelentkezem megint, de megvolt rá az okom. Saját, családi dolgok.

Most viszont hoztam nektek is egy kis ízelőt a következő fejezetből. Amit, ma, vagy holnap már olvashattok is, reményeim szerint! ;) A fejezet Dani szemszögéből lesz olvasható, és mint már ez alapján a kis részletből is kivehető, bizony fény derül Alex és Mark valódi kilétére. De, hogy ennek végül, milyen hatásai, következményei lesznek, az hamarosan kiderül. ;)

Addig is kellemes napot!

Dóry

"FBI? FBI? FBI?! – jól hallottam? – Nem! Ezt nem tudom elhinni! Nem lehet zsaru, vagy nyomozó, vagy valami ilyesmi. Képtelenségnek tartom azt, hogy ez igaz lenne, de az előbb elhangzottak, csak nem lehetnek hamis célzások.

-          Akkora mire vársz? Én mondom neked, hogy hívd fel, vagy gyere haza és próbáld meg visszahódítani őt, mielőtt túl késő lenne. Mia, már így is azt tervezi, hogy elráncigálja őt holmi vakrandira, hátha sikerül túl lenni rajtad.

-          Hülye vagy, ha ezt magad is elhiszed! Hallom a hangodon, hogy majd beleörülsz a tudatba, hogy esetleg valaki másé lehet!

-          Jól van, megpróbálom lebeszélni róla, de nem ígérhetek semmit. Azért vigyázz a hátsódra! – utasítja, majd megszakítja a hívást.

   Időt se hagyva arra, hogy átfontoljam az előbb hallottakat, felfedem magam és Mark elé állok.

-          Ki a fene vagy te, és miért vagy itt? Mit értettél az alatt, hogy FBI? Miért van Alex New Yorkban, ha egyáltalán odament, és ki az a Di Angelo? – támadom le a kérdéseimmel, meglepve őt.

-          Dani, te… - néz rám tanácstalanul egy pillanatra, majd aztán hirtelen, mintha nem is kaptam volna rajta semmin, úgy tesz. – Biztosan félreértettél valamit. Én…

-          Na, ne gyere nekem ezzel a süket dumával! – lépek elé határozottan. – Válaszokat követelek, most azonnal! – utasítom. – És hidd el, jobban jársz, ha elmondod, hogy mi a fene folyik itt, vagy elmondok mindent Mianak, de azt nem fogod zsebre tenni, amit tőle kapsz – igyekszem fenyegetően tekintetni rá, miközben az adrenalin szintem a magasságokban hever, jó tömény izgalommal vegyítve."

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Ez a rész most rövidebb lett mint az előző(ek), mert az ebben zajló cselekményeket és történéseket, nem akartam tovább bonyolítani, és elhúzni olyan irányba, amelyből aztán, végül esetleg nem tudtam volna kijönni.
A következő rész, Dani szemszögéből lesz, bár eredetileg Alex kapta volna, de egy kis módosítást végeztem a vázlataimnál, így Daniéból lesz majd olvasható.
Továbbá, a következő részben, Mark is részese lesz újfent a történetnek, ahogyan már ebben a fejezetben is felbukkant. De Alex-ról is hallatni fogok majd. Szóval, az élet nem áll meg a szereplőim körül, hanem csak egy kicsivel előrébb ugrunk majd. De azt majd úgy is olvashatjátok majd. ;)

Dora_Sullivan

Alex szemszög

7.

-          Akármi is az oka a gyors távozási szándékodnak, nem mehetne helyetted más? – hallom meg Mia hangját mögülem, de az én figyelmem továbbra is azt a pontot figyeli a lépcső alján, ahol Dani állt még az előbb.

    Ezerszer jobban fájtak a szavai, és a fájdalmas tekintete, mint azt hittem volna. Nem számítottam arra, hogy ennyire közel fogom tudni őt engedni magamhoz, ilyen rövid idő alatt.

   De akkor sem kockáztathatom az életét azzal, ha itt maradok. Minél messzebb vagyok tőle és a húgomtól is, ők annál inkább biztonságban lesznek.

-          Alex, válaszolj már az istenedért! – förmed rám a húgom, miután nem méltattam válaszra.

  Ezúttal felé fordulok, és csak nézem őt. Az életemet adnám érte, ahogyan eddig is tettem. Ő az én kicsi húgom, aki bár már nem is tűnik olyan kicsinek, nekem viszont mindig is az a kis fekete, kis foghíjas Duracell nyuszi marad, aki folyton a sarkamban volt és leste minden mozdulatomat.

-          Én örülnék neki a legjobban, ha mehetne helyettem más. De ahhoz, hogy a fennakadó helyzet megoldódjon, nekem kell odamennem és lerendezni – válaszolok végül, és a szemeim előtt már Di Angelo arca lobog. Minden eszközt befogok vetni azért, hogy őt végre kiiktassam, és hogy végre elégtételt vehessek rajta mindazért, amit a családom ellen elkövetett.

-          És nem várhat ez a valami? – kérdezi lehangolón.

-          Mia, kérlek – fogom kérlelőre a beszélgetést. – Értsd meg, muszáj elmennem! – A ti biztonságotok érdekében! – Tudom, hogy elcsesztem ezt az egészet Danival… - Nem is kicsit! -… de nem akartam, hogy így váljunk el! – Bármit megadnék most azért, hogy újra a karjaimba tarthassam őt, és hogy bebizonyíthassam neki, nem csak egy éjszakát akartam tőle!

-          Most legszívesebben úgy behúznék neked egyet, de tudom, hogy ez nem oldana meg akkor se semmit – szorítja ökölbe a kezeit. – Úgy örültem neki, hogy végre van egy olyan barátnőm, aki nem kezdett el faggatózni a bátyámról, és nem kezdett el kérlelni rá, hogy hozzalak össze titeket. Erre most? Megtörtént az, amitől tartottam mindvégig, de mégis a legjobban az fáj, hogy bár látom rajtatok, hogy akarjátok egymást, mégsem vagytok együtt.

   Tudom Mia, tudom. Magam sem számítottam arra, hogy ez fog történni. Eddig soha egyetlen egy barátnődet se akartam, viszont Danival más volt a helyzet. A találkozásom vele, úgy rendítette meg az addigi világomat, hogy nem akartam mást, csak vele lenni, és az ágyamba vinni őt, tudván, hogy nem lett volna helyes ilyeneken gondolkoznom.

-          Meg is érdemelném – bólintok rá az ütésére. – És most már nem titok, de bolondulok Daniért, azonban ha most nem megyek el…

-          Azt hiszed, hogy a pénz boldoggá tesz téged, vagy engem? – vág a szavamba gyorsan. – Danit se érdekli a pénz, ahogyan engem sem, és jól tudom, hogy téged sem.

-          Mia…

-          Nem Alex. Így is több pénzünk van, mint amennyit valaha is elkölthetnénk, ezért nem is értem, hogy miért nem hagyod már ott New York-ban azt a céget, és kezdesz el úgy élni, mint egy átlagos normális középkorú férfi, aki megnősül és családot alapít? Vagy te nem akarsz családot? – teszi fel azt a kérdést, amellyel mélyen az elevenembe talál.

   Már hogyne akarnék saját családot? Mindig is akartam, de tudván azt, hogy a szüleink gyilkosa még életben van, és ráadásul szabadlábon is, nem kaphatom meg azt, amire vágyom. Nem adhatok annak a szemétnek esélyt arra, hogy még több szerettemet bántsa.

-          Ez nem ilyen egyszerű, Mia. Sok emberért vagyok felelős, így nem tehetem meg azt, hogy a saját életemet helyezzem…

-          Blablabla – vág újra a szavamba. – Ha ezzel akarod áltatni magad, akkor csak rajta! De majd figyeld meg, hogy ez nem fog neked sokáig elég lenni. Imádlak, és szeretem benned azt, hogy másoknak is segítesz meg minden, de aggódom érted. Aggódom, hogy ez az egész felelősség egyszer csak túl nő rajtad, és mire ezt észre vennéd, már késő lesz.

   Már nem először hallottam ezeket a szavakat, de hogy tőle hallom, elevenembe talált velük. Igaza van, de amíg ezt az ügyet le nem tudom zárni, nem lesz nyugtom egy pillanatra se.

-          Kérlek! Nagyon kérlek, hogy gondolj magadra is, legalább most az egyszer! És ha Dani olyan fontossá vált neked, mint ahogyan azt állítod, akkor ne taszítsd el magadtól. Viszont, ha most visszamész, és isten tudja, hogy mikor jössz vissza, akkor hagyd őt békén! Még most, míg nem bonyolódtatok egymásba annyira, hogy fájó és nehéz lenne neki, továbblépni.

   Elképzelve őt egy másik férfi társaságában, düh kerít hatalmába, de ha arra gondolok, hogyha itt maradok, és veszélybe sodrom őt, félelem vesz körül. Nem tudom még magát a gondolatát se elviselni, hogy Di Angelo kezei közé kerülhet, vagy, hogy megsérüljön.

   Inkább tudjam őt egy olyan férfi mellett, akivel szabadon lehet, minden veszély nélkül, minthogy miattam, bárki is csalinak használhatná őt. Vagy akár bánthatná őt.

-          Mennem kell, Mia – mondom végül. – Szeretlek, és kérlek, vigyázz magadra és rá is – nézek az emelet felé, majd szorosan magamhoz ölelve őt, a hajába csókolok, aztán elengedem őt, majd a bejárati ajtóhoz sétálok.

   Mielőtt távoznék, még egyszer visszanézek a húgomra, majd erőt véve magamon, folytatom az utamat kifelé, egyenesen a kocsimhoz.

   A Déli-parthoz közeledve, ahová Mark-al beszéltem meg egy találkozott, azután, hogy a lányoktól eljöttem, jó párszor lejátszottam magamban mindazt, ami köztem és Dani között zajlott, és mindazt, ami Miával. De így visszagondolva rá, most is így érzem rendjén a döntésemet, és mielőtt magam mögött tudhatnám LA-t, egyetlen egy emberre merem csak bízni a húgomék védelmét, akire még a saját életemet is rámertem bízni, ahogyan azt tettem is ezalatt a tíz év alatt, mióta megismertem őt. Egyedül benne bízom, és tudom, hogy az élete árán is megvédelmezné a lányokat.

   Ő már a partnál vár rám, így amikor leparkolok mellé, magam is kiszállva a kocsiból, köszöntöm őt.

-          Biztosan így akarod révbe vinni a tervedet? – kérdezi újra, mint ahogyan azt a minap is tette. – Azt ugye tudod, hogy még mindig hülye ötletnek tartom. – jelenti ki, mintsem kérdezi.

-          Igen és igen – felelem. – Itt lesz az ideje, hogy végre magam mögött tudjam ezt az egészet, így magam megyek a dolgok elébe.

-          És, ha valami balul sül el? – kérdi, és némi aggodalom is kihallatszik a hangjából. – Nem lenne mégis jobb, ha veled tartanék, hogy védjem a hátsódat?

-          Ha más időben, és más helyen lennénk, tudod, hogy nem mondanék rá nemet – nézek rá. – Viszont itt vagyunk, ahogyan ő is. Nem kockáztathatunk azzal, hogy a húgom közelébe jusson.

-          Esélyt se fogok adni neki! – határozottság tükröződik a szemeiben, és magabiztosság a hangjában.

-          Tudom – biccentem.

-          Kocsival mész?

-          Igen, csak hogy eltudjam készíteni a terepet odaát a fiúknak, és Suarez is odaér addigra, hogy azután végre lekapcsolhassuk Di Angelót és az embereit.

-          Rendben – bólint. – De aztán vigyázz a hátsódra, mert ha valami bajod lesz, akkor nem csak én fogom leszedni a fejed, de a húgod is. Ha csak előtte nem az én tökeimet fogja letépni.

-          Ha minden a tervek szerint alakul, akkor megússzuk Mia haragját – biztosítom őt, de azért nem tudom megállni, hogy ne tegyem hozzá vigyorogva a továbbiakat. – Amúgy is, én inkább a te tökeid félteném a helyedben, mert ha megtudja, hogy az én megbízásomból vetted fel vele elsőként a kapcsolatot, akkor ott kő kövön nem fog maradni.

-          Hidd el, tudni fogom majd, hogy hogyan kezeljem a húgodat. Te csak arra figyelj oda, hogy egyben térj vissza!- vált komolyra, majd egy baráti és egyben testvéri vállveregetés közepette, utamra enged.

-          Igyekszem! Te pedig vigyázz rájuk!

   Elköszönve egymástól, szállok be újra a kocsimba, majd a gázra taposva hajtok kifele az autópályára, magam mögött hagyva LA-t, a barátomat, a húgomat, és a nőt, akit szerelemmel is képes lettem volna szeretni, ha most más volna a helyzet….

Sodorjon az ár - Részlet

Sziasztok!

Íme itt is egy kis ízelítő a folytatásból.

Továbbá történt egy kis módosítás a 6-dik fejezetnél. A vége lett átírva, merthogy rájöttem, az úgy nem egészen lesz nekem jó. Sőt mi több, azzal csak összecsapottá vált volna az egész történet menete. Így, azt a bizonyos cselekményt, majd a későbbiekben másként fogom belevinni. Szóval, már egy aprócska információkat elcsepegtetve, megfog történni Danival az, amit leírtam...csak nem most még, hanem majd egy kicsivel később. :'D

Viszont ez a fejezet, így is Alex szemszögéből lesz olvasható. :)

Igyekszem a teljes résszel, ahogy csak tudom. Ezúttal elkerülve azt, hogy olyan véget írjak, amellyel aztán később nem szimpatizálnék. :'D

Dóri

*- Alex, válaszolj már az istenedért! – förmed rám a húgom, miután nem méltattam válaszra.

Ezúttal felé fordulok, és csak nézem őt. Az életemet adnám érte, ahogyan eddig is tettem. Ő az én kicsi húgom, aki bár már nem is tűnik olyan kicsinek, nekem viszont mindig is az a kis fekete, kis foghíjas Duracell nyuszi marad, aki folyton a sarkamban volt és leste minden mozdulatomat.

- Én örülnék neki a legjobban, ha mehetne helyettem más. De ahhoz, hogy a fennakadó helyzet megoldódjon, nekem kell odamennem és lerendezni – válaszolok végül, és a szemeim előtt már Di Angelo arca lobog. Minden eszközt befogok vetni azért, hogy őt végre kiiktassam, és hogy végre elégtételt vehessek rajta mindazért, amit a családom ellen elkövetett.

- És nem várhat ez a valami? – kérdezi lehangolón.

- Mia, kérlek – fogom kérlelőre a beszélgetést. – Értsd meg, muszáj elmennem! – A ti biztonságotok érdekében! – Tudom, hogy elcsesztem ezt az egészet Danival... - Nem is kicsit! -... de nem akartam, hogy így váljunk el! – Bármit megadnék most azért, hogy újra a karjaimba tarthassam őt, és hogy bebizonyíthassam neki, nem csak egy éjszakát akartam tőle!

- Most legszívesebben úgy behúznék neked egyet, de tudom, hogy ez nem oldana meg akkor se semmit – szorítja ökölbe a kezeit. – Úgy örültem neki, hogy végre van egy olyan barátnőm, aki nem kezdett el faggatózni a bátyámról, és nem kezdett el kérlelni rá, hogy hozzalak össze titeket. Erre most? Megtörtént az, amitől tartottam mindvégig, de mégis a legjobban az fáj, hogy bár látom rajtatok, hogy akarjátok egymást, mégsem vagytok együtt.

Tudom Mia, tudom. Magam sem számítottam arra, hogy ez fog történni. Eddig soha egyetlen egy barátnődet se akartam, viszont Danival más volt a helyzet. A találkozásom vele, úgy rendítette meg az addigi világomat, hogy nem akartam mást, csak vele lenni, és az ágyamba vinni őt, tudván, hogy nem lett volna helyes ilyeneken gondolkoznom.* 

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Itt is a folytatás, bocs a vége miatt, de ez így volt megtervezve. A következő rész, újra Alex szemszögéből lesz olvasható, mert Dani képtelen lesz bármi fajta cselekvésre, vagy gondolatra is egy kis ideig... :'D

Dora Sullivan

Dani szemszög

6.

  

    Magamat csapnám be azzal, ha nem esett volna rosszul, hogy egyedül voltam a szobámban, amikor felébredtem. Másrészről, jobb is volt így, mert egy kis időre legalább elkerülhetem a kínos pillanatokat és feszengéseket. Fogalmam sincs, hogy miként tennék, ha Alex mellett ébredtem volna fel. Így viszont maradt időm és esélyem arra, hogy átgondoljam, a folytatást.

   Most már nem tudnék nemet mondani neki. Az éjszaka után biztosan nem. Még soha nem éreztem úgy magam a korábbi barátaimmal, mint ahogyan vele. Ő törődött azzal, hogy nekem is jó legyen, ne csak neki. Első helyen állt nála, hogy úgy feljuttasson a csúcsra, hogy aztán a nevemre se emlékezzek. Még most is érzem a lábaim között erős, és hatalmas férfiasságának okozta sajgást, és egyben hiányát is. Akárcsak az ajkai és ujjai érintése is magamon.

   Nem tudom, hogy mitévő legyek. Egyrészről, Mia miatt aggódom és félek, hogyha megtudja mi történt, elveszítem őt. Ugyanekkor gyűlölöm már magát a tudatot is, hogy hazudni és titkolózni kényszerüljek előtte. Másrészről pedig, az Alex-al töltött éjszaka, arra ébresztett rá, hogy nem fogok tudni úgy tenni mellette, előtte, mintha mi sem történt volna, vagy, hogy nem akarnék folytatást.

   Azonban félek, mert mi van ha, neki csak ennyi volt? Mi van ha, csak egy éjszakára kellettem neki? – erre a gondolatra, összeszorul a szívem.

   Pedig a tettei, érintései azt éreztették velem, hogy többet jelentett neki az éjszaka, mint holmi egy éjszakás numera.

   De ez még akkor sem jelenti azt, hogy a részéről lehet e folytatás! És magam részéről sem volna illendő, ha mégis abban reménykednék, hogy több alkalom legyen köztünk.

   Lehetetlen egy nőszemély vagyok! – szorítom a két kezem közé a fejemet, majd hogy kitisztítsam a fejemet, kimászom az ágyamból és a fürdőszobába igyekszem, ahol meg is nyitva a csapot, kellő meleg mérsékletűre állítva a vizet, állok be a zuhanykabinba. Néhány percig folytatom magamra a vizet, majd elzárva a csapot belecsavarom magam a törölközőbe, és visszacsoszogok a szobába.

   Gondolataim újra a tegnap éjszakára csusszannak vissza, mikor a feldúlt ágyamra tekintek, és az ágyam melletti ruhakupacra. A ruhámon és a bugyimon kívül az ő alsónadrágját találom ott, enyhe furcsa és érdeklődő kérdést kiváltva belőlem, hogy ezt miért nem vette fel, vagy vitte magával? De nem is akarván erre választ keresni, a ruhás szekrényemhez sétálok, ahonnan egy farmer rövidnadrágot és egy fehér toppot választok ki, hozzá pedig egy fehér csipkés fehérneműt emelek ki a fiókból, amiket rögvest magamra is kapok, miután lehajítom az ágyra a törölközőt. Amit amint felöltöztem, viszem is magammal a mosókonyhába le.

   Lefele lépkedve a lépcsőn hallom, hogy Mia is fenn van már, ő az egyedüli hármunk közül, aki csörömpölés közepette készíti fel a kávét. Mielőtt köszönnék és csatlakoznék is hozzá a törölközőt a mosókonyhába viszem, ahol bele is helyezem a mosógépbe és el is indítom a mosást, amikor feltűnik, hogy már van annyi benne, hogy ki lehessen mosni. Amint ezzel megvagyok, indulok is vissza a konyha felé, viszont ahogyan közeledem, meghallom Alex hangját, amely által, önkéntelenül is megtorpanásra készülök.

-           Délután vissza kell mennem New York-ba, Mia! – mondja, és a szívem fájón szorul össze, újra..

   Tehát ennyi volt! Valóban csak egy éjszakára kellettem neki! – hüledezek magamban! – Hogy lehettem ennyire ostoba?! Most persze azért húzza el a csíkot, hogy ne érezze magát kényelmetlenül miattam, vagy, hogy mert nem akarja még az esélyét se látni annak, hogy netalán tán, ráakaszkodnék vagy valami.

  De még is miért fáj akkor ez a gondolat? – teszem fel a kérdést magamban. – Miért érzem úgy, hogy a szívem összetörni készül, hallván azt, hogy ő visszamegy New York-ba?

  Annyira fájt a gondolat és maga az, amit mondott, hogy észre se vettem, hogy Mia helyett én reagálok a kijelentésére, csak éppen egészen máshogy.

  Ajkaimat egy hangos kiáltás hagyja el tiltakozás, dühös és fájdalomszerűen, melynek kíséretében gyorsan kirohanok a házból és futásnak eredek, nem törődve az utánam kiáltásoknak, sem pedig azzal, hogy mezítláb vagyok, és sem pedig azzal, hogy a hajam vizesen csapkodja a hátamat.

   Már majdnem a part széléhez érek, amikor hirtelen két erős férfikar ragad meg hátul, nem eresztve még a kiszabadulásomra tett próbálkozásaim közepette se.

-          Eressz el! – követelem, igyekezvén visszafojtani a könnyeimet.

-          Nem! – jön a válasza. – Mondd mi ütött beléd? Miért rohantál el? – kérdezi, maga felé fordítva.

-          Eressz! – ismétlem újra, lehunyva, tartva a szemeimet és újra megpróbálkozom a szabadulással.

   De nem enged el. Az egyik kezével eleresztve az enyémet, csúsztatja az állam alá, maga felé emelve és késztetve arra, hogy ránézzek.

-          Dani – kérlel a nevemet lehelve. – Nézz rám, és mondd el, hogy mi történt!

-          Nem mindegy az? – kérdezem haragosan a szemeibe nézve. Hangom éle meglepetést és értetlenkedést tükröz vissza, amellyel nem áll módomban foglalkozni. – Mit törődsz te azzal, hogy mi történt, vagy mi nem? Csak eressz el és…

-          Nem! – szakít félbe. – Tudni akarom, hogy mi ütött beléd.

-          Miért? Miért akarod azt tudni? – kérdem gúnyosan. – Úgy is elmész, akkor meg mit számít?

-          Dani – leheli ismét a nevemet, és megrázza a fejét, majd a másik tenyerét is felcsúsztatva az oldalamon, immáron két kezével fogja közé az arcomat. – Nem azért megyek el, ami az éjszaka történt, és nem is miattad.

   Szeretném ezt elhinni neki, de nem tudom. Annyira képtelenségnek hangzik, hogy csak a hülye venné be ezt. Még nálam is hülyébb személy.

-          Na persze! – nevetek fel kényszeredetten. – Annyira ostoba vagyok! Tudnom kellett volna, hogy…

-          Az igazat mondom – szakít ismét félbe. – Ha lehetne, maradnék és újra és újra elcsábítanálak – simít végig az ajkaimon az egyik hüvelykujjával. – Ne hidd, hogy csak egy éjszakára akartalak, mert ez nem volna igaz!

-          Akkor miért? Miért tűntél el mellőlem reggelre? És miért nem említetted korábban, hogy visszamész? – árasztom el a kérdéseimmel, éreztetvén vele azt, hogy továbbra sem tudom bevenni a meséjét.

-          Mert… - kezdene bele, de mintha nem tudná, hogy elmondja e, vagy, hogy mit felelhetne rá, erre összeszorítja az ajkait.

-          Nos? – húzom fel az egyik bal szemöldökömet kíváncsian.

-          Nem miattad – feleli.

-          Miért kéne ezt elhinnem? Most komolyan, te sem gondolhatod, hogy ezt beveszem! – támadom le. – De tudod mit? Nem is akarom tudni. Eressz el és, hagyj békén! – követelem újra, most azonban már könnyedén ki slisszolva a karjai közül.

-          Dani, kérlek! – nyúlna értem, de elhajolok előle.

-          Hagyj! – tartom magam elé a tenyereimet. – Menj, ha menni akarsz! Végül is, így lesz mindkettőnknek a legjobb! – mondom, de tudom, hogy ez hazugság. Nekem nem lesz jó, de majd az lesz! Teszek róla, hogy az legyen! – Majd úgy fogok a tegnap éjszakára gondolni, mint ahogyan mások szoktak. Egy, egy éjszakás kaland volt, semmi több.

-          Ne mondd ezt! – túr bele a hajába idegesen. – Tudod, hogy ez annál több volt!

-          Mégis minél volt több? – tárom szét a karjaimat. – Minél kellett volna többet jelentenie? – Látom, hogy szólásra nyitná a száját, hogy félbeszakítson, azonban most nem hagyok rá neki esélyt. Minél hamarabb elválnak az útjaink, annál jobb lesz, jelen pillanatban. – Lefeküdtem veled az éjszaka, aztán reggel, amikor felébredtem, te már nem voltál ott. Aztán egy kis idő múlva rá, pedig azt kell hallanom, hogy elmész. Akkor mégis minél volt több az, ami történt? Megmondom, egy éjszakás kaland, amit mind a ketten élveztünk, de ennyi volt. Nem lesz folytatása, mert te elmész. Ami talán így is van jól. Hiba lenne többre vágynunk. Már csak Mia miatt is. Most jobb lesz, ha visszamegyek a házba. Én… ég veled! – búcsúzom el, majd időt sem hagyva arra, hogy mondjon valamit, hátat fordítok neki és vissza futok a házba, ott is fel egyenesen a szobámba, aminek az ajtaját becsukva, neki vetem a hátamat és halk zokogásba kezdek.

   Képtelen vagyok így Mia elé kerülni. Nem is tudom mi üthetett belém, amikor csak úgy ki rohantam. Most már biztosan leesett neki, hogy történhetett valami köztem és a bátyja között.

   Istenem! – temetem az arcomat a tenyerembe és újra felzokogok.

-          Dani! Dani nyisd, ki kérlek szépen az ajtót! – hallom meg kérlelő hangját, de képtelen vagyok eleget tenni a kérésének. – Kérlek!

   Nem nyitok ajtót, de nem is szólalok meg. Nem is tudnék. Annyira képtelen helyzetbe kerültem, hogy nem is tudom, mit csináljak.

   Úgy érzem, hogy elárultam őt és a barátságunkat. De úgy is érzem magam, mind, akinek a szívét törték össze.

-          Engedj be, kérlek! – kérlel újra, mire félve is, de arrébb csusszanok az ajtótól.

   Amint sikerül bejutnia az ajtót, a történtekről való számonkérés helyett maga is leguggol, és az ölelésébe von. Én meg csak zokogok, megállíthatatlanul.

-          Jól van! Sírd csak ki, nyugodtan! – simogatja a hátamat.

   Nem értettem viselkedését, hiszen nyilvánvalóan már biztosan tudja, hogy én is beleestem a bátyjába. Most el kellene küldenie, és nem vigasztalnia. Vagy először megvigasztal, és csak utána küld el?

   Én hülye! Hogy tehettem ezt? – szidom magam. – Én sem vagyok különb a régi barátnőitől.

-          Tudom, hogy kialakult köztetek valami Alex-al – szólal meg egy kis idő elteltével, amikor már a zokogásom is alább hagy.

-          Én… - mondanom kellene valamit, de nem tudom, hogy mit. Bocsánatkéréssel semmire sem jutok. Ahogyan a szabadkozással sem. Még a szemeibe se bírok nézni.

-          Emlékszel mikor azt mondtam, amikor az első hónapos fordulónkat ünnepeltük? – kérdezi, de választ nem vár rá, mert már folytatja is tovább – Akkor azt mondtam, hogy örülök, amiért a bátyám nem volt itthon, mert nem akartalak elveszíteni miatta. Most viszont…

-          Mia… - szakítom félbe, összeszorult torokkal. – Ne is folytasd. Tudom, hogy mit akarsz mondani. És igazad is van. Ő végül, még is csak a bátyád.

-          Igen a bátyám, de te meg a barátnőm vagy. A legjobb. Sőt, a nővérem vagy.

-          De mégis…

-          Várj, hadd mondjam el, amit akarok – vág a szavamba. – Most viszont azt láttam rajtatok, hogy vonzódtok egymáshoz, és vágytok is a másikra. Nem csak akkor, amikor egy légtérben voltatok, ha nem akkor is, amikor nem. Figyeltelek titeket azóta a pillanattól fogva, amióta Alex itt van. Eleinte nem akartam, hogy köztetek bármi is legyen, ennek az okát már tudod – nézz mélyen a szemembe. – De, pár napja. Vagyis az Ethan-es ügy óta, már másképp kezdtem el vélekedni. Elképzeltelek titeket együtt, és… semmit sem szeretnék jobban, mintha ti egypár lennétek.

-          Mia ez képtelenség – állítom le, hitetlenkedéssel a hangomban. Nem is tudom felfogni igazán, hogy mit mond. Mert ezt nem mondhatta komolyan.

-          De hogy volna az. Vonzódtok, mi több annyira vágytok a másikra, hogy sokszor már magam is hideg zuhanyt vettem. Hidd el, hogy ez így volt.

-          Én és Alex, mi nem – rázom meg a fejem, kiverve Mia képtelenségnek hangzó szavait.

-          Rosszul esett, amikor meghallottad, hogy elmegy. Igaz? – kérdezi, amire tőlem csak egy bólintás volt a válasz. – Én viszont azt is láttam, hogy Alex mennyire tehetetlennek tűnt abban a pár másodpercben, amikor elrohantál, majd utánad ment. És ugyanilyen tehetetlennek láttam őt, sőt még fájdalmasabb volt, amikor te visszajöttél, ő pedig utánad és felakart volna jönni, csak én nem hagytam. Nem tudom, hogy mi történt köztetek pontosan, de ha miattam nem akarsz vele lenni, akkor azt mondom, hogy most menj és beszélj vele.

-          Nem lehet – rázom meg a fejem és érzem, hogy a könnyeim újra utat törnek maguknak.

-          Már miért nem lehetne? Bár szokatlan lesz, de szeretném, ha megpróbálnátok, és ha csak én vagyok az, ami köztetek áll, hát akkor csak rajta. Törj át rajtam, és ne engedd el – noszogat és fel is állít.

-          Ő nem akar engem – hajtom le a fejemet.

-          Micsoda badarság ez?! – kiállt fel hitetlenül. – Te nem láttad őt az imént, én viszont igen. Akar téged!

-          Akkor miért nem volt ott mellettem, amikor felkeltem reggel? – intézem felé ugyanazon kérdéseket, amiket nem sokkal ezelőtt a bátyjának is feltettem. – Ha annyira akar, akkor miért döntött hirtelen az egyik pillanatról a másikra úgy, hogy elmegy? Hol ott csak a jövő hétről volt szó?

-          Nem tudom, de miért nem tőle kérdezed?

-          Szerinted nem tettem fel neki is ugyanezeket a kérdéseket?

-          És mit felelt?

-          Hogy nem miattam – válaszolom erőltetetten felnevetve.

-          Ó, hogy azaz idióta barom! – csap a homlokára egy nagyot, majd kirohanva a szobámból Alex nevét ordítja.

   Gondolván, hogy hátha ő választ kap a bátyja viselkedésére, követem őt. Alex-ra a konyhában lelünk rá, ahol a fejét a tenyérében támasztja, mint aki maga is tanácstalan, és tehetetlen a történések kimenetelétől.

   Ha te így érzel, akkor mit gondolsz, én hogy érzek? – kérdezném, de egy árva hang se jön ki a torkomon, Miával ellentétben.

-          Mi a csudáért akarsz már ma vissza menni? – támad a bátyjának. – És ne merészeld azt mondani nekem, hogy nem Dani miatt!

-          Mia – néz fel a húgára, majd mikor megpillant mögötte, a tekintete fájdalmat tükröz. – El kell mennem. Muszáj elmennem! – mondja továbbra is a szemeimbe nézve.

-          Muszáj! Muszáj! – ismétli képtelenül a húga. – Mi az, hogy muszáj? Egyenes választ kérek, az istenért! – csattan fel.

-          Mia, hagyd! – szólok rá, és kihallom a saját hangomból is, hogy ez mennyire fájdalmasan hangzott. – Ha mennie kell, vagy ha menni akar, hadd menjen! Talán így lesz a legjobb! – suttogom, majd elfordítva a tekintetemet a férfiről, visszafordulva elindulok a lépcső irányába.

-          Dani, kérlek! – állít meg Alex hangja, de nem fordulok, vissza csak állok, várva arra, hogy elmondja, amit akar. – Nem akarok így el válni, de el kell mennem és…

-          Elég! – vágok a szavába, felemelve az egyik kezemet, de továbbra sem fordulok felé. – Igaz kell egy kis idő, míg túl tudom magam tenni ezen, de ne aggódj! Miattam nem kell! Menj csak nyugodtan! Ami a múlt éjszakát illeti, még sem szándékozom elfeledni, de ezt nem jelenti azt, hogy szándékomban áll keseregni azon, hogy miért nem lesz folytatása.

-          Ne csináld ezt! – kérlel mögém lépve.

-          Minden jót neked Alex – suttogom, és otthagyom őt a lépcső aljánál, én meg felrohanok a szobámba.

  

   Beérve a szobámba, újra átengedem magamat a könnyeknek mindaddig, amíg álomba nem szenderedek.