Sodorjon az ár

Sziasztok!

Ezer és ezer bocsánat a késéért, csak éppen nem akaródzott nagyon befejeződni ez a rész, mert nem tudtam eldönteni, hogy hogyan zárjam le. Aztán végül, úgy zártam le, ahogyan az olvasható is, ha a végére értek a fejezet olvasásával.
Én személyem szerint, szerettem és szeretem ezt a részt. Szerelmes. Egymáshoz kapcsolódnak a főszereplők. Egyekké váltak, immáron minden titkolózás nélkül.
A következő résszel, ami egyben az utolsó is lesz ebből a történetből, nem tudom megmondani, hogy mikor érkezem. Sietek vele. De első sorban, azon leszek, hogy kellőképpen, és hogy úgy zárhassam le, hogy élvezetes legyen. ;)
Utána pedig, az új történet mellett, pedig jön majd Mia és Mark története. Az ő történetük pörgősebb, és temperamentumosabb lesz, annyit már elárulok nektek. ;)

De addig is, még élvezhetitek Dani és Alex történetét. :)

Dóry

Dani szemszög

14.

   Egy hónap telt el azóta, hogy Alex rám talált, és visszahozott LA-be. Vagyis jobban mondva, hazahozott. LA, nem csak az álmaim és vágyai városa volt életemben, de egyben az otthonom is. Szerettem a nővéremékkel lakni, és tudom, hogy ameddig élek, az ő otthonuk az enyém is lesz. De mióta LA-be költöztem, hosszú idő után végre igazán a saját otthonomra leltem, az mellett a férfi mellett, aki nélkül nem szeretnék élni. Ő mellette vagyok igazán itthon ezen a csodaszép tengerparton. Az Angyalok városában.

   Alex-ban mindazt megkaptam, amire mindig is vágyakoztam. Sőt még annál is többet. Szerelmet, szenvedélyt, odaadást, figyelmet, megértést és bizalmat. Amit teljességgel viszonoztam is.

-          Min gondolkoztál el ennyire mélyen, kicsim? – suttogja a kérdést a fülembe, amikor váratlanul mögém somfordál. A testem reagálván az övére megborzong, mire hátra dőlök csupasz mellkasának.

-          Csak az járt a fejemben, hogy végre otthon vagyok! Itt, veled! – felelem megfordulva az ölelésében és a karjaimmal átkulcsolom a nyakát.

-          Velem mindig itthon leszel. Ahogyan én is veled! – viszonozza a szavaimat, és hogy meg is pecsételje a sajátját is, a karjait a derekamra csúsztatva húz még közelebb magához úgy, hogy egy cseppnyi szabad hely távolság se maradjon testünk között, majd az ajkait az enyémekre tapassza.

   Csókjában annyi szerelem, rajongás árad, hogy amikor behunyom, a szememet elmerülök benne. Az érintésébe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szárnyalnánk. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút. Amelyből, egyáltalán nem is akarunk visszajutni a földre.

   Hagyom, hogy felkapjon az ölébe, és visszavigyen a már egy hónapja közösen lakott szobánkba, amely valamikor még csak az enyém volt. Élveztem és élvezem is, hogy a ruhái az enyémek mellett van, hogy minden cucca ott van ahol az enyém. De a legjobban azt élveztem, hogy nem csak mellette hajtom álomra a fejemet esténként, de reggelente is mellette ébredek fel.

   A testemet csak az ő fekete pólója takarta, amelytől abban a pillanatban meg is szabadít, hogy az ágyamhoz érve álló helyzetben tesz le a padlóra.

   Mint, minden alkalommal most is beleborzongok a rajongástól és a vágytól tűzdelő sötét tekintetébe nézve. Csak kívánni tudom azt, hogy ez az érzés, soha ne múljon el!

-          Annyira gyönyörű vagy – suttogja vágytól fűtött hangon, mint minden alkalommal, amikor újra és újra feltérképezzük egymás testét.

   Nem szólok semmit, hiszen hiszek neki. Elhiszem, hogy ő gyönyörűnek lát, ami mindig megdobogtatja a szívemet. Csoda, hogy még élek! Hiszen mióta ő az életembe toppant, attól a pillanattól fogva, duplán többet ver, mint előtte.

-          És az enyém vagy! – leheli az ajkaimra, újra táncba hívva a nyelvemet, miközben átölelve az ágyra dönt.

-          Örökké! – felelem, amikor levegő miatt elszakad tőlem. – Akárcsak te is az enyém!

-          Örökké! – viszonozza a vallomásomat, és újra megcsókol.

   A karjaimat lecsúsztatva a vállán, ott simogatom ahol érem, ahogyan ő sem rest másképp tenni. A kezeit a melleimre csúsztatva kezdi el a halmokat masszírozni, majd amikor ajkaink elválnak egymástól, hol az egyik bimbómra harap rá, hol a másikra, amelyeket utána és közben érzékien masszíroz és szívogat is.

   Sóhajok sokasága hagyja el az ajkamat, az ő neve kíséretével. Tudom, hogy ez az egyik gyengéje. A neve a számból, az általa kiváltott sóhajaimmal együtt. Imádom, ahogyan a testemmel bánik, még ha sokszor az őrületbe is kerget, amikor így játszik a testemen.

   Elég csupán hozzám érnie, és már lángokba borulok. De boldogan viselem ezeket a lángokat, mert attól a férfitól érzek így, akit tiszta szívemből szeretek.

   Idővel az ujjai és az ajkai elhagyják a duzzadt és megkeményedett melleimet, hogy aztán lejjebb csúsztatva azt a testemen a nőiességemet kényeztessék. Amikor elsőként belenyal a puncimba, egy apró sikkantás hagyja el a torkomat.

-          Ez az kicsim, ne fogd vissza magad – leheli a puha húsba, amit hol nyal, hol pedig szívogat.

   Nyelve játékának rövidesen meg is lesz a következménye, mert épp amikor beletúrok, a hajába robban ki belőlem a sikolyom, testem remegésével együtt.

   Míg én próbálom visszanyerni önmagam, ő felkúszik hozzám, hogy az arcomra csúsztatva az egyik tenyerét, figyelhesse az arcomat.

-          Imádom, amikor a nevemet sikoltva élvezel el – mondja a szemembe büszkén, amikor kinyitom azt.

-          Szeretlek – felelem csupán, és köszönet képen megcsókolom.

   Csókunk közepette a lábaimat nagyobb terpeszbe feszíti a lábaival, majd a szabad kezével a férfiasságát belém vezeti. Egyszerre sóhajtunk bele a csókba, amikor egyesülünk.

   Elsőként, lassú körkörös mozdulatokkal kezd el mozogni, majd ki és be, meg nem szakítva a csókunkat.

   Tudom, hogy ilyenkor lágy szeretkezés következik, amit imádok. De mostan ennél többre vágyok, így hogy tudatosítsam benne is, a lábaimmal körbe fonom őt, és a karjaimat a vállára csúsztatva ölelem magamhoz közelebb.

-          Szeretném, ha keményebben és gyorsabban mozognál – suttogom az ajkaiba, amikor elválok tőle.

   Sötétlő szemeiből kivéve, ő is valami hasonlóra vágyhatott, mert amint elhagyták az ajkaimat a kérésem, a kezeimet leveszi a válláról, csakhogy a fejem fölött összekulcsolja a sajátjával.

-          Kérésed számomra parancs! – mondja, és eleget téve a kérésemnek, annyira csusszan ki belőlem, hogy aztán egy erőteljes lökéssel belém csattanjon.

   Lökését egy jól eső sikollyal fogadom, aminek hatására erős lökéssekkel csusszan be és ki. A szobát hangos sóhajaink és testünk egymásnak csapódásai zengik be. Ahogy ő ki és be csusszan bennem, én vele együtt mozgatom a csípőmet. Forró lángok borítják el a testünket, de boldogan süllyedünk el benne, ha együtt lehetünk. A vágy és a szerelem a másik iránt, csak fokozza ezt a bizonyos lángot. Melyben, a végtelenségig merülnénk.

   Elfelhősödő tekintetünk egymásba forr, amikor az utolsó lökés során, egyszerre élvezünk el, és sodor magával minket a beteljesülésünk örvénye olyan mélyre, hogy időbe telik mire visszatalálunk önmagunkhoz.

-          Ezt soha nem fogom tudni megunni! – szólal meg egy kis idő eltelte után Alex, közben legördülve rólam.

-          Ajánlom is! – kuncogom ráborulva a mellkasára, amin a sötétlő mellkas szőrét kezdem el birizgálni.

-          Ígérem! – emeli fel az államat úgy, hogy megcsókolhasson. – És mi a terved mára?

-          Mára? Hmmm… - bár az egész életemet szívesen tölteném itt vele ebben a szobában, az ágyban fekve. De hiányozna a kinti légkör is. Ahogyan most is. Soha nem voltam az a szobában kuksoló típus, főleg meg, ha odakint kellemesen meleg az idő is. – Nem is tudom. Sétálni, csavarogni. Kéz a kézben. A lényeg, hogy veled lehessek! – mondom a kék szemeibe nézve.

-          Rendben van. – simít végig az államon és a csókjaitól duzzadt ajkamon. – De ha az ágyban akarsz maradni, én boldogan kényeztetnélek továbbra is, itt is – mormolja huncut fénnyel a szemeiben.

-          Azt meg hiszem – nevetem, majd egy apró csókot nyomva az ajkaira, kiugrom mellőle az ágyból.

   Hallva, hogy utánam akarna kapni, nevetve rohanok a fürdőszoba felé, azonban nem jutok messzire, mert ő hamar utol ér, és a hátulról megragadva fog le.

-          Meg vagy! – vigyorogja a fülembe.

-          De, csak mert hagytam magam elkapni – füllentem mosolyogva és egymásba kulcsolom a kezünket a hasamon. – Zuhanyozzunk le először, utána mehetünk és közben be is kaphatunk valamit.

-          Be is kaphatunk valamit? – kérdi, ismételve az utolsó szavaimat kajánul, és miközben a fürdőbe haladunk ő a kezeinket a melleim felé csúsztatja.

-          Perverz! – nyögöm, amikor rászorítunk az imént említett testrészemre.

-          De élvezed! – jelenti ki és még erősebb szorításra késztet.

   A hirtelen nyomástól egy újabb jóleső sikoly hagyja el a számat, míg az övéből egy apró morgásszerűség.

-          De így soha nem fogunk lefürödni – nyögöm elfúlóan, mire elengedve a kezeimet terel be a virágos csempével borított fürdőszobába, egyenesen a zuhany kabinba, ahol kellően meleg vizet beállítva, fordít rajtam úgy, hogy a szivacsommal letudjon mosdatni.

   Amikor a szivaccsal a nemi szervemhez ér, a lábaival széjjel feszíti az enyémeket, hogy még jobban hozzám tudjon férni. Hamarosan a szivacs helyét átveszik, az ő fürkész és gyors ujjai, melyekkel széjjel tárva a redőimet elsőként egy ujjával hatol belém, majd pár simítás következtében már kettővel is. Eközben a másik szabadon hagyott kezével a melleimet dörzsöli, én meg hogy megtudjam tartani magam, a fejemet a szemközti csempének döntöm, és a csípőmet az ujjai mozgásával egy ütemben mozgatni kezdem, ezzel hergelve is őt.

-          Emeld meg a bal lábadat, kicsim! – leheli a kérését a fülembe.

   Teljesítve is azt, annyira emelem meg a lábam, hogy ő azt megtudja tartani, míg a farkát hátulról belém csúsztatja. Ettől a szokatlan helyzettől, mivel még így nem csináltuk, egy meglepett ámde kéjes sóhaj hagyja el a torkomat.

-          Annyira jó érzés benned lenni – morogja és beleharap a fülcimpámba.

   Lökései ezúttal sem lassúak, hanem gyorsak és erőteljesek. Érzem, hogy szétszakadok a lökéseinek súlyától és erejétől, de mégis élvezem ezt az érzést. Ezt a pillanatot.

   Míg a lökései nem szűnnek meg, az ajkaival hol a fülcimpámat, hol pedig a nyakamat harapdálja, belőlem egyre hangosabb sóhajokat és kiáltásokat kiváltva. Amikor érzem, hogy itt a vég az eddig a mellemet markolászó karjába karolva igyekszem talpon maradni és nem összecsuklani.

   Az utolsó behatolás során egyszerre robbanunk fel az orgazmustól és úgy zuhanok a karjaiba, mint egy rongybaba.

   Érezve a bőrömön forró leheletét még egy újabb remegés fut végig rajtam.

-          Ha ezt így folytatjuk, még ideje korán végünk lesz – pihegem pár perccel később, amikor kicsusszan belőlem és lemosdat minket alulról is.

-          Milyen szép pillanat is volna – nevet, és karjaiba kap.

  A karjaimat a nyaka körül fonom össze, s míg visszasétál a szobába nyomok egy csókot a szájára.

   A szobába érve letesz, majd pár másodpercnyi időre magamra hagy, de míg csak mindkettőnk számára előkerít egy – egy törölközőt. Amíg törülközünk, a tekintetünket le sem tudjuk venni a másikról. Élvezettel, és szerelemmel követjük végig a kezeink mozgását. Törülközés után, mind a ketten a saját szekrényrészünkhöz sétál, és választjuk ki magunknak a ruhát, amit magunkra is öltünk pillanatokon belül.

   Tudván, hogy milyen meleg odakint az idő, a választásom egy sárga – virágmintás ruhára esik, amely alá könnyedén feltudom venni a pánt nélküli fehér melltartót, és a hozzá illő csipkét tangát, amelynek a láttán, Alex szeme felvillan.

-          Azzal ugye tisztában vagy, hogy ezt láttam éppen, és a nap nagy részében, ha nem, minden pillanatában arra fogok gondolni, hogy mikor téphetem le rólad? – kérdezi felém közeledve, félbehagyva a világoskék rövid ujjú inge begombolását.

-          De még mennyire – húzom magamhoz közelebb, amikor belekapaszkodom az inge gallérjába.

   Válaszomat hallva, elmosolyodik és kisepri a szemembe hulló vizes hajtincsemet. Elveszve sötétkék szemeibe, boldogan engedem át magam közeledő ajkainak és forró csókjainak.

  Amikor elválnak egymástól ajkaink, én fejezem be az inge begombolását, de nem teljesen gombolom végig, csakhogy élvezhessem a nap további részében is a ki-ki villanó enyhén szőrrel fedett mellkasát. Ellépve tőle, átsétálok Mia szobájába, hogy kölcsön vegyem tőle a barna keresztpántos saruját.

   A szobájába lépve, kissé furának érződik a hiánya, de tudom, hogy csak miattunk van távol. Hogy egy pár napot kettesben lehessünk a bátyjával, zavartalanul. Hálás is vagyok érte neki, és nem mellesleg sokkal is jövök neki érte.

   Kilépve Mia szobájából, Alex is akkor lép ki a miénkből, és miután tudatom vele, hogy felveszem a kezemben lévő lábbelit és felkötöm a hajamat, indulhatunk is, ő lefelé veszi az irányt a földszintre.

   Gyorsan belebújva a saruba, a vizes hajamat kifésülöm, majd egy egyszerű lófarokba kötöm. A telefonomat és a napszemüvegemet a kezembe kapva, csatlakozom Alex-hez a földszinten, aki miután felajánlja, hogy elrakja a telefonomat a fehér Bermuda nadrágja zsebébe, a kezeinket egymásba kulcsolva, invitál ki az ajtón, amit miután kulcsra zár, el is indulunk a városba vezető útszakasz felé.

   A nap további részében, kéz a kézben sétálva végig a városban, életem legszebb pillanataként élem meg. Míg Alex előtt, irigykedve néztem azokat a párokat, akik kézen fogva, egymást ölelve, vagy éppen csókolva mutatták ki mások felé is a szerelmüket, addig mostanra, én sem tudok másként cselekedni, mint ugyanazt tenni, mint ahogyan ők tették. Boldogan, és büszkén mutatom és tárom a világ elé a szerelmemet az engem védelmezően átkaroló férfi iránt, aki úgy ölel magához – miközben egy fiatal lányt arra kérünk, hogy fotózzon le minket -, mint aki soha, de soha többé nem szándékozik, elengedi.

   Ahogyan az elmúlt napokban, úgy most is sok új dolgot tudok meg róla, ahogyan ő is rólam. Amikor a gyerekkoráról beszél, a szemeim előtt megjelenik egy aprócska, fekete hajú és kék szemű kis, huncut kölyök, aki még nem is sejtvén előre, hogy milyen életbe is sodródik, önfeledten élvezi a szülei rajongását. Így látva őt magam előtt, csak azt tudom remélni, hogy ha majd gyerekünk lesz, az ő tulajdonságait fogja örökölni.

-          Az életem sivár volt, és céltalan, míg te bele nem toppantál – jelenti ki, amikor késő délutánra járva már, a házunk erkélyén állva nézzük a lágyan hullámzó tengert. – Hiába próbáltam lebeszélni magam rólad, de mielőtt megkaphattalak volna, már akkor is éreztem, hogy sokkal fontosabb vagy számomra, mint ahogyan azt akartam volna.

-          Én mindig csak arra vártam, hogyha nem is teljesen olyan, mint a nővéremék szerelme, de valami hasonlóban nekem is legyen részem. Erre fel, pedig annál is többet kaptam, mint vágytam és reméltem – karolom át a nyakát. – Ami remélem, örökké is fog tartani.

-          Abban a pillanatban, amikor testestül is eggyé váltunk, örökké az enyém lettél. Emlékezz, amikor kijelentettem, hogy: Enyém vagy!

-          Ahogyan te is az enyém! Szeretlek, Alex! – vallok neki újra és újra szerelmet.

-          Tudom! – húzza mosolyra az ajkait. – Én is Szeretlek, kicsim! – szorít magához. – Szeretlek! Szeretlek! – ismétli el újra és újra, mígnem egy hosszú, de annál forróbb szerelmes csókban összeforrunk.

Sodorjon az ár - RÉSZLET

Sziasztok!

Ez még csak egy kis ízelítő a folytatásból, ami most is jelenleg íródik. Csak mivel még van híja, így addig is gondoltam, hogy egy kis bepillantásra valót hozok nektek belőle.
És igen... itt egy erotikus jelenet szemtanúi lehettek majd, vagyis jobbára mondva a teljes részben.
Amely Dani szemszögéből lesz olvasható. Annyit elárulnék még a fejezetről, hogy az csak is a szerelmes galambocskáimról fog szólni. Természetesen nem csak erotikus kibontakozásban. :'D Hanem, romantikus kibontakoztatásban is. A fejezet második felében.
Reményem szerint, igyekszem a héten hozni is a teljes fejezetet!
Addig is élvezzétek még a nyár utolsó hetét, napjait - főleg a sulisok, a nyári szünet utolsó napjait -. :)

Dora Sullivan

"Alex-ban mindazt megkaptam, amire mindig is vágyakoztam. Sőt még annál is többet. Szerelmet, szenvedélyt, odaadást, figyelmet, megértést és bizalmat. Amit teljességgel viszonoztam is.

-          Min gondolkoztál el ennyire mélyen, kicsim? – suttogja a kérdést a fülembe, amikor váratlanul mögém somfordál. A testem reagálván az övére megborzong, mire hátra dőlök csupasz mellkasának.

-          Csak az járt a fejemben, hogy végre otthon vagyok! Itt, veled! – felelem megfordulva az ölelésében és a karjaimmal átkulcsolom a nyakát.

-          Velem mindig itthon leszel. Ahogyan én is veled! – viszonozza a szavaimat, és hogy meg is pecsételje a sajátját is, a karjait a derekamra csúsztatva húz még közelebb magához úgy, hogy egy cseppnyi szabad hely távolság se maradjon testünk között, majd az ajkait az enyémekre tapassza.

   Csókjában annyi szerelem, rajongás árad, hogy amikor behunyom, a szememet elmerülök benne. Az érintésébe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szárnyalnánk. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút. Amelyből, egyáltalán nem is akarunk visszajutni a földre.

   Hagyom, hogy felkapjon az ölébe, és visszavigyen a már egy hónapja közösen lakott szobánkba, amely valamikor még csak az enyém volt. Élveztem és élvezem is, hogy a ruhái az enyémek mellett van, hogy minden cucca ott van ahol az enyém. De a legjobban azt élveztem, hogy nem csak mellette hajtom álomra a fejemet esténként, de reggelente is mellette ébredek fel.

   A testemet csak az ő fekete pólója takarta, amelytől abban a pillanatban meg is szabadít, hogy az ágyamhoz érve álló helyzetben tesz le a padlóra.

   Mint, minden alkalommal most is beleborzongok a rajongástól és a vágytól tűzdelő sötét tekintetébe nézve. Csak kívánni tudom azt, hogy ez az érzés, soha ne múljon el!"

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Itt is a folytatás, mely most megint csak rövidebb. De a következő hosszabb lesz, azt megígérem!
Ahogyan azt is, hogy eztán már a két főszereplő gerlicénket nem szakítom szét - max pár napra, de akkor sem szakítás céljából -. :D
Továbbá minimum még két fejezet lesz Dani és Alex történetéből, utána pedig következik majd Mia és Mark története. :)
De addig is itt van ez a rész! ;)

Dóry

Danis szemszög

13.

   Három napja gubózók egy kis motelszobában, távol a belvárostól, de még mindig New York-ban. Magam sem tudom, hogy végül miért nem szálltam fel valamelyik járatra. Csak azt, hogy tudván Alex ki is, úgyis utánanéz annak, hogy hova vettem jegyet. Így, hogy több időt nyerjek magamnak, megvártam, míg Daniel távozik, és csak utána nem sokkal intettem le egy taxit, aki idehozott – amikor megkérdeztem tőle, hogy nem e tudna valahol, valami olcsó és eldugott motelt. Jó, nem egy öt csillagos szálloda. De az én igényeimnek bőven megfelelt.

   Zavartalanul gondolkodhatom, anélkül, hogy valaki megzavarna azzal a szándékkal, hogy ki akarja takarítani a szobát.

   Tudtam, hogy igaza volt Daniel-nek, ahogyan a tekintetében rejtett üzenetet is felfogtam. Persze, hogy szeretem Alex-et, csak ettől az életmódtól félek, amibe ő beletartozik.

   Még ezalatt a három nap alatt sem tudtam dűlőre jutni magammal. Az egyik pillanatban úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem, míg a másikban, ha képes lettem volna rá, a saját tulajdonkezemmel vertem volna bele a fejemet a szürke falba a gyávaságom miatt.

   Tudtam, hogyha tanácsot akarnék kérni a nővéremtől ismét, csak azt mondaná, hogy hallgassak a szívemre, és merjek kockáztatni. De a másik oldalról, a félelem még mindig erősebb volt.

   Most meg már ott tartok, hogy majd beleörülök a tudatba, hogy ennyire döntésképtelen és gyáva vagyok.

   Hiszen az helyet, hogy végre boldogan Alex karjaiban lehetnék, itt vagyok a semmi végén, félvén attól, hogy bármikor elveszíthetem őt. Na, nem mintha, így nem veszíteném el, ha én itt vagyok, ő meg valahol máshol, meglehetősen engem keresve.

-          Mi a jó fészkes fenét műveltél te nő?! – kérdezem magamtól két tenyerem közé fogva a fejemet.

   Ideje volna összeszednem magamat, és végre kockáztatni, merni, ha Alex-al akarok lenni. Mást sem szeretnék jobban, mint őt, és vele lenni.

-          Elég volt a tanácstalanságból és a gyávaságból! – szólok magamra, ösztönözve is közben arra, hogy felálljak az ágyról, és bepakoljak a táskámba.

   A telefonomat kivéve a táskám aljából, három nap után újra bekapcsolom. Számtalan nem fogadott hívás és üzenet ugrik fel. Alextól, Miától és még a nővéreméktől is. Bele olvasva az utolsó üzenetekbe, hagyom, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak, miközben magamat korholom a butaságom miatt.

   Hogyan is követhettem el ekkora gyávaságot, és tűnhettem el így, nem adva jelet magamról senkinek sem, ezzel is aggodalmat és fájdalmat okozva a szeretteimnek?!

   Mielőbb bárkit is visszahívhatnék, hirtelen megszólal a telefon a kezemben, melyen Alex neve tűnik fel.

   Beletelik néhány másodpercbe mire, megnyomom a fogadó gombot.

-          Dani? Szerelmem? Te vagy az? – hallom meg kérdő és aggódó hangját, melyben némi reménység is kivehető.

-          Alex – suttogom a nevét, el sem hívve azt, hogy valóban ő van a vonal túlsó oldalán.

-          Hála a jó égnek! – hallatszik megkönnyebbült hangja.

-          Alex – ismétlem el újra a nevét, de ekkor kinyitódik a szobám ajtaja és ő maga toppan be életnagyságban személyesen. – Alex…

    Ő nem szól semmit, helyette öles léptekkel lép közelebb hozzám – közben a telefonját a bőrdzsekije zsebébe süllyeszti -, mígnem a karjaival szorosan magához ragad és az ajkával rabul ejti az enyémet. És… nekem ennyi is volt. Minden korábbi kérdésemre és aggodalmamra választ kaptam. Minden félelmem lecsillapult, és minden kétségem megszűnt. Amit ebben a pillanatban éreztem, nem egyszerű szenvedély volt, hanem horzsoló gyengédség, és olyan erős szerelem, hogy belül beleremegtem a tudatba. Hazatértem. Hozzátartoztam, és végre megtaláltam azt, amit kerestem. Őt.

-          Szeretlek! Szeretlek, Dani – suttogja néhány centire elszakadva az ajkamtól. – Tudom, hogy hirtelen sok volt neked az, amit az elmúlt napokban történt, és ha tehetném, örömmel eltörölném mindazt a sok rosszat, amit át kellett élned. Tudom, hogy időre volt szükséged, de kérlek. Könyörögve kérlek, hogy soha. De soha többet ne szökj meg előlem – kérlel a szemeimbe nézve. – Nem tudlak, és nem is akarlak elengedni! Téged akarlak, és veled is akarok lenni!

-          De én…

-          Tudom, hogy attól félsz, esetleg egy napon a halálhíremet fogod kapni, de én döntöttem. Otthagyom a…

-          Neee! – szakítom félbe ezúttal én. – Félek! Persze, hogy félek ettől, de attól még jobban, ha nem lehetek veled. Szeretlek, Alex és nem akarom, hogy az én félelmem miatt eldobd mindazt, amiért eddig dolgoztál.

-          Nem számít! Itt egyedül csak te, és mi számítunk!

-          De igen is számít, Alex! Az FBI, a munkád és az életed része. Hogy hogyan fogok tudni majd megbirkózni vele, azt nem tudom. Viszont azt igen, hogy ameddig veled lehetek, és szerethetlek, nem számít, hogy mivel foglalkozol.

-          Szeretlek! – vallja meg újra a szerelmét.

-          Szeretlek! – lehelem viszonozva a vallomását, ezúttal én csókolva meg őt.

    Amikor ajkaink elválnak, a kérésemre elmeséli, hogy mi van a többiekkel és, hogy mi történt velük az utóbbi pár napban, míg én itt rejtőzködtem. Mia nevét, és a nővérem, Suzane nevét hallva, visszatér a korábbi bűntudatom, amelynek tudatában fel is hívom őket sorban.

   Természetesen, ahogyan számítottam is rá, mindketten lehurrogták a fejemet, amiért én nem is győztem sorban bocsánatot is kérni. Jogosan szidtak meg, hiszen fordított helyzetben én sem tettem volna mást. Viszont abban mindketten egyet értettek, hogy az, hogy egyedül voltam a napokban, arra szükségem volt, még akkor is, hogyha mindaddig nem tudtam dűlőre jutni, míg Alex be nem toppant a motelszobámba. És a lelkemre is kötötték, hogyha bármikor ilyen hasonló meggondolatlan ötletem támadna, előtte mindenképp hívjam fel őket, legalább annak a tudatában, hogy tudják, hol vagyok.

-          Mehetünk? – tér vissza a szobába Alex, miután befejeztük a telefonálást a húgával és ő addig kivittem a cuccomat a kocsijába.

-          Igen – felelem és elindulok felé.

   Az ajtóban még nyomok az ajkára egy csókot, majd hagyom, hogy bezárja a szobát, és amíg én a kocsihoz sétálok, addig ő visszaviszi a motel tulajdonosnak a kulcsot, és ki is jelentkezik a nevemben.

   Pár percig marad csak távol, és amikor csatlakozik, hozzám beülünk a kocsijába, és elindulunk vissza L.A.-be…

Adj egy esélyt! - Prológus

Egy hónap telt el azóta, hogy Luca visszament Rómába. Ezalatt az egy hónap alatt, sok minden átértékelődött bennem.

A múltamról, és a jelenemről egyaránt.

Charly, a múlté. Luca pedig, akár akartam, akár nem, a jelenem lett.

Szenvedélyes, tüzes és határozott. Birtokló, figyelmes és odaadó. Kedves, szeretetreméltó és fafejű.

Mind az megvan benne, ami Charly-ban nem volt. És ezt fájt beismerni.

Fájt, mert én szerettem Charly-t. Azt akartam, hogy a férjem legyen, majd a leendő gyermekeim apja.

De ma már ez nincs így, és soha nem is lesz.

Olyat tett, amit nem tudok, és nem is akarok megbocsájtani neki.

Az éppen hogy csak összeragasztott szívemet, nem állt szándékomban egy keserű és fájdalmas csalódás után, még egyszer odaadni valaki másnak.

Nem tudnék még egy csalódást elviselni. Ezért nem akartam, közel engedni magamhoz Luca-t. Pedig néha, elfogott a vágy, hogy engedjek neki.

De, látva őt egy másik nő mellett ?!

Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Hazudnék ha azt mondanám: nem esik rosszul, ő lesz egy másik nő oldalán és felettébb boldognak látni. De ha jobban belegondolok, sejtettem, hogy ez lesz belőle.

Hiszen én löktem el magamtól mindig, és én akartam, hogy keressen magának mást.

Csak ne fájna ez mégis annyira ...

- Thea, hé! - hallom meg a hátam mögül mély bársonyos hangját. - Úgy hiányoztál - lép a hátamhoz, és úgy húz a mellkasához közel.

Nem tudom elrejteni a testem remegését, miután megérzem magamon meleg erős karjait, de a szívem helyett, mégis az eszemre hallgatok, amely úgy gondolja, hogy hibát követnék el, ha engednék a vágyaimnak. Így kibújva az öleléséből, és rendezve az arcvonásaimat, fordulok felé.

- Mégis, hogy mondhatsz nekem ilyent? - kérdezem. - Hogy, mikor éppen egy ajtó választ el a barátnődtől? 

- Hogy? - pislog rám először meglepetten, majd pillanatok alatt mosolyra húzódig az ajka - Ő, Helena az unokahúgom.

- Én ... uhhh. Nem tudtam - motyogom zavartan, és egyben elsüllyedve a szégyentől, gondolatban.

- Azt hitted, hogy ami kettőnk között történt, csak úgy, míg távol vagyok, összeszűrném a levet más valakivel? - kérdezi az arcomra csúsztatva a forró kérges tenyereit, úgy unszolva rá, hogy a tekintetünk egybeforrjon.

Látván, hogy nem felelek, ő egy keserű mosollyal az ajkán, rázza meg a fejét.

- Egész idő alatt, csak te jártál a fejemben, Thea! - jelenti ki. - Senki más. Csak te, akárcsak az ajkad íze - suttogja közel, és a fejével közelebb hajol hozzám, de én elfordítom a fejemet.

- Ne! - kérlelem.

- Miért ne, Thea? - kérdez vissza. - Miért tiltakozol még mindig ...

- Elég! - vágok a szavába, és közben hátrább távolodva tőle. - Kedvellek és talán még többet is érzek irántad, de nem akarom. Nem akarom ott folytatni, ahol abbahagytuk. Nekem ...

- Ne gyere nekem azzal, hogy még több időre van szükséged! - morogja megbántottsággal a hangjában. - Rengeteg időt adtam neked, Thea!

- Amit én egyáltalán nem kértem! - csattanok fel. - És kérlek, csak hagyj ... hagyj elmenni.

- Menj, ha menni akarsz! - int az ajtó felé. - Fuss! Futhatsz ameddig csak akarsz, de azt nem árt ha az eszedbe vésed, hogy bárhová is mész, én ott leszek! Mert szeretlek!

A szerelmi vallomása volt az utolsó csepp a könnyeim visszatartásában, így ezt  hallva, nem tudtam sem ránézni, sem megszólalni, helyette azt tettem amire kért: hogy fussak.

És én futni kezdek ...

https://sodorjonazar.blogspot.com/