Sodorjon az ár - Részlet

Sziasztok!

A vizsgák közepette, meg így az agyhalál matek után, hogy eltereljem a figyelmemet, neki kezdtem a folytatásnak, azaz a 10-dik fejezetnek, amelyből most egy kis részletet, ízelítőt olvashattok.
Amely ezúttal, Alex szemszögéből lesz olvasható. Pont onnan, ahonnan az előző rész véget ért.
Elárulom, hogy nekem személy szerint, ez lett/lesz eddig a kedvenc fejezetem, amit írok. ÉS, csak remélni merem, hogy ti is szeretni fogjátok, vagy legalábbis tetszeni fog majd nektek is. :$

Nem ígérek biztosat azzal kapcsolatosan, hogy mikor jön a teljes fejezet, de igyekszem vele, ahogyan csak tudok! :)

További szép estét mindenkinek! :)

Dóry

*Amikor kinyitottam a szobám ajtaját, azt hittem, hogy rosszul látok, vagy csak csupán eljutottam arra a szintre, hogy már képzelődöm. Nem akartam hinni a szemeimnek, ezért bele tellett néhány percbe, mikor szóhoz bírtam jutni.

-          Dani? – kérdeztem, majd amilyen gyorsan csak lehetett megragadtam a kezét, és behúztam a szobába.

   Amint a kezeimmel megérintettem az övét, már biztos lehettem abban, hogy nem képzelgek. Valóban itt van. Tetőtől talpig végig fürkészem, majd amikor a tekintetem vissza siklik szép arcára, és gyönyörű mogyoróbarna szemeire, meg sem várom, hogy feleljen, mert a kezeim közé kapom az arcát, és a számat az övére tapasztom.

   Úgy csókoltam, mintha ő lenne a levegő, ami nélkül megfulladnék, és ő ugyanígy csókolt vissza. Csókunk, éhes, vágyakozó és kétségbeesett volt. Nem hasonlított egyetlen korábbi csókra sem. Hogy a vágyunk egymás iránt ennyire erős lenne, halvány lila gőzöm nem volt, csak annyi, hogy tudtam, két hét után, most érzem igazán, hogy újra élek. Megszakítva a csókunkat, az ujjaimmal végig simítok felduzzadt, meggyvörös ajkain.

-          Mit keresel itt? – kérdezem, amikor a tekintete újra találkozik az enyémmel.

-          Téged – suttogja, és bár lenne még jó pár kérdésem hozzá, de nem tudok ellenállni annak, hogy újra meg ne csókoljam.*

Sodorjon az ár 9. rész

Sziasztok!

Meg is hoztam a folytatást. Az előző rész elején a "három napos eltelt időt" javítottam, két hétre. Csak mert, ezt így korrektebb idő elteltének vélem, mint az első verziót. 

Ebben a részben, Dani a sarkára áll, és cselekedni fog a jövőét illetően. Hogy miképp, azt ha elolvassátok ezt a részt, megtudjátok majd. ;) 

Szép estét mindenkinek, és aki most fog vizsgázni, azoknak Sok Sikert Kívánnék! És, hozzáfűzném, hogy tudom min mennek majd keresztül, hiszen én is végig megyek rajta, holnap és azután és azután... Két szóval: Kitartást, nekünk!!!

Dóry

9.

   Talán órák telhettek el, vagy percek, azóta, hogy Markkal beszéltem. Nem tudom. De azóta is csak az ő szavai járnak a fejemben, és mindaz, amit elárult nekem arról, hogy ő és Alex kik is valójában, és, hogy mivel foglalkoznak.

   Még most is nehéz elfogadnom ezt. Alex mint FBI?! Azt meg kell hagyni, hogy elég jó lehet a titoktartásban, ha mindez igaz. Még Miának se sikerült rájönnie erre… Te jó ég, Mia! Tuti kifog borulni, ha megtudja az igazat, a két férfiról. Neki még rosszabb lesz, hisz az egyik férfi a bátyja, a hőse, a másik meg az, aki meglehetősen is nagyon kedvel. Gyűlöli a titkokat. és kétségtelen, hogy olyan hamar túl tud majd ezen jutni, mint azt bárki is gondolná.

   Nekem leginkább az, Alex-hez fűződő érzéseim és kapcsolatom aggaszt. Abban már biztos vagyok, hogy szeretem, és ő sem közömbös irántam. A kérdés már csak az, hogy lehet e nekünk közös jövőnk. Legszívesebben most mindent magam mögött hagynék, és utána mennék, amint Markból kiszedném a hol létét, de félek, hogy meggondolatlanul cselekednék. Hiszen csak úgy, nem állíthatok oda elé és kérhetném számon a tetteiért, és rólunk, mintha az olyan egyszerű és könnyű volna. Ennyire meggondolatlan még én sem vagyok. Viszont a tudat, hogy a biztonságom miatt nem adott magyarázatot a távozására, meglágyította a szívemet iránta. Csakhogy, előre aligha gondolhatnék és tervezhetnék kettőnkkel – fut át rajtam ez a gondolat, melytől a keserűség a szívemben csak még inkább befészkeli magát, és nem hajlandó ereszteni.

   Mégis milyen életünk lehetne együtt? – teszem fel magamnak a kérdést. – Aligha bírnám ki a tudatot, amikor ő odakint a nagyvilágban üldözi a rosszfiúkat, én meg itthon aggódhatnék miatta.

 

   Én nem ilyen kapcsolatra vágytam. Nem vágytam egy olyanra, amelyben a másik folyton-folyvást az életét kockáztatná másokért, még ha nemes és önzetlen cél vezérelné is. Viszont most… azt nem tudom, hogy akarnék e mást rajta kívül? Eltudnám e képzelni mással a jövőmet?

   Gondolataimból, a telefonom csörgése zavar meg, amiért még hálás is vagyok, mert legalább addig is elterelődik a figyelmem Alexről. A kijelzőre pillanatra, megkönnyebbült mosoly kerül az arcomra, mert a nővérem az. Nem is vagyok rest, azonnal fogadom is a hívását.

-          Háló! – köszön.

-          Háló! Mi újság veletek? Hogy vagytok? – árasztom is el gyorsan kérdésekkel.

-          Itt minden rendben van, mindenki jól van – feleli is. – Leo-nak is jól megy a suli, sikerült kijavítania a rossz jegyeket, így most mindenből szín ötösre áll. Ennek örömére, elengedtük a Római osztálykirándulásra, tudod, amiről volt szó korábban. Ben pedig megkapta Pán Péter szerepét a suliban, aminek most nagyon örül, és amit nagyon is vár már, hogy elkezdhesse tanulni.

-          Ó, hát ezek nagyon jó hírek. Örülök nekik, és gratulálok is – mondom örömmel.

-          Átadom nekik, mindenképp. Azonban van még egy nagyon nagy hírem is. Még csak Chris tudja, és most már te is. Neked akartam előbb elmondani utána.

-          Mondjad már, ne csigázz!

-          Kisbabánk lesz! – kiabálja bele a telefonba.

-          Ó te jó ég! Hát ez fantasztikus! Úgy örülök neki, és gratulálok is! – nevetem, és vele együtt kezdek el örülni. – Remélem ez már kislány lesz! – fűzöm még hozzá, tudván, hogy ők is szerettek volna még egy lányt.

-          Én is, én is!

-          Húsi, hogy fogadta a hírt? – kérdezem, miután ki örömködjük magunkat.

-          Először elképedve, de végül ő maga is örült neki. Csak tart attól, hogy lány lesz, annak ellenére is, hogy a két fiú után, lány lehetne a következő.

-          Azt eltudom képzelni. Elegek voltunk s vagyunk neki mi is, hátha akkor, még ha a nőuralom nőni fog?

-          Legalább egálban lennénk – feleli nevetve. – Veled mi van? Mesélj!

-          Ajaj, az jó hosszú lenne – sóhajtom.

-          Mi történt? Nem mondhatod azt, hogy nincs kedved róla most beszélni, mert nem foglak nyugton hagyni, azt tudod!

-          Igen, tudom – csóválom meg a fejem, majd mindenről beszámolok neki.

   Tudom, hogy amit vele megosztok, nem mondja el másnak. Ahogyan azt is tudom, hogy ő tudni fogja, hogy mi volna a helyes, amit most tehetnék. Benne bízom, és rá is hagyatkoztam egész életemben. Vele minden gondomat, bajomat megoszthattam mindig is. Ha tanácsra, vagy útmutatásra vágytam, tőle mindig megkaptam. Ha csak egy ölelést, vagy együttérzést tőle, azt szó nélkül megkaptam. Neki köszönhetem azt, aki ma vagyok. Így bár fájdalmas volt az elmúlt időszakról beszélni, mégis amikor a végére érek a történteknek, megkönnyebbülést érzek.

-          Amit elmeséltél, úgy tűnik, hogy Alex is többet akar tőled, csak valóban az a kérdés, hogy kettőtöknek lehet e közös jövőtök. Így, hogy ő ki tudja, hogy merre van, csak még nehezebb erre választ kapni, viszont minél tovább húzódik ez köztetek, annál többet fogtok csak szenvedni, ha csak nem tesztek valamit ennek érdekében – szólal meg egy idő után. – Örülnék, ha végre révbe érnél, és boldog lennél. Megérdemelnéd, azok után, amiken keresztül mentünk.

-          Tudom – mondom, miközben kifele bámulok a szobám ablakán, és a holdvilág által tükröződő hullámzó tengert szemlélem. – Akkor szerinted mit kellene tennem? Mit javasolsz?

-          Mit súg a szíved? – kérdi.

-          Ha ezt tudnám, akkor nem kérdeznék – nevetem keserűen. – Félek – vallom be, amit eddig csak kerülgettem a beszélgetésünk alatt.

-          Tudom. De ez csak azt mutatja, hogy Alex-al akarsz lenni.

-          Igen – értek vele egyet.

-          Akkor már tudod, hogy mit kell tenned!

-          Azt hiszem –felelem.

-          Remélem, sikerrel jársz, és sikerül mindent megoldanotok. Szorítok, hogy így legyen, és remélem, hogy hamarosan hazajössz és bemutatod őt is nekünk. Nagyon hiányzol nekünk.

-          Ahogyan ti is nekem! Öleld meg a srácokat, és csókolgasd is meg őket helyettem. Amint tudok, megyek. És Suzy, szeretlek! – köszönök el tőle.

-          Meglesz, és én is szeretlek! – köszön el ő is, majd bontja a vonalat.

   Elfordulva az ablaktól, előkeresem az egyik nagyobb táskámat, amelybe néhány darab ruhát pakolok be és a tisztálkodó szert, majd magam is átöltözöm. A táskámat a nappaliban a kanapé mellé helyezem úgy, hogy Mia ne láthassa meg, ha benézne vagy bemenne oda, majd a konyhába érve kitöltök magamnak egy pohár vörösbort, és várom, hogy visszaérjenek a randevújukról.

   Döntöttem. Kiszedem Markból Alex, hol létét, és a férfi után megyek, hogy kiderítsem, ő lehet - e az a férfi, akivel leélhetem majd az életemet.

   Egy óra elteltével végre meghallom az ajtónyílását, és ahogy gondoltam, barátnőm nem egyedül érkezett haza, hanem hazakísérte a ’testőre’ is. Ó, hogy fogja ennek a gondolatát is utálni! – látom előre magam előtt, de most nincs időm erre gondolni, sokkal inkább arra kell összpontosítanom, hogy Miát és Markot egy rövid időre eltávolítsam egymástól, csak amíg kiszedem a férfiból, hogy hol találom meg Alexet.

-          Óh, hát te? – torpan meg meglepetten barátnőm a konyhába belépvén, ahogyan mögötte Mark is.

-          Csak gondoltam el kortyolgatok egy pohár bort – emelem magam elé a még mindig addig a szintig teli poharat, amíg megtöltöttem. Egy árva kortyot se ittam belőle amióta kitöltöttem. Abban az egy órában mióta elhatározásra jutottam, és helyet foglaltam az asztalnál, a gondolataimba merültem újfent, és számtalan verziót játszottam le magamban, miként fogok cselekedni, ha újra Alex-al szembe találom majd magam.

-          De a poharad még mindig tele – néz bizonytalanul hol rám, hol a pohárra.

-          Nyugi, rendben leszek – igyekszem nyugtatni.

-          Biztos? – lép közelebb hozzám.

-          Mia – állítom meg. – Idő, míg túljutok ezen, de megleszek. Hisz ismersz? – nevetek fel, elkerülve, hogy fájdalmas csengésű legyen.

-          Aggódom érted, és nem akarom, hogy…

-          Mia – szakítom félbe. – Tudom, ahogyan azt is, hogy az élet megy tovább. Csak ne siettess. Hálás vagyok, amiért kitartasz mellettem, annak ellenére is, ami köztem és a bátyád között történt, de ha erőlteted a továbblépést, az attól csak rosszabb lesz – vallom meg neki az igazat, amit már másfél hete hordozok magamban, mióta igyekszik jobb kedvre deríteni, közben ostorozva magát, a bátyja miatt. – Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy hazautazom – persze ez nem igaz, de nem vagyok képes elmondani neki az igazat. Nem akarom magammal rántani, ha véletlenül nem úgy sülne el a dolog, ahogyan azt terveztem. Később mindent elfogok neki mondani, de nem most. Most egyedül kell cselekednem, ő pedig itt Markkal biztonságban lehet.

-          Dani, ne! Kérlek – ragadja meg a kezeimet félve. Összeszorul a torkom amint a tekintetem találkozik az övével. Látom a félelmet benne, miszerint, így válnak el az útjaink.

-          Csak egy kis időre megyek el, ígérem! – szorítom meg a kezeit, amelyet a szívem fölé helyezek is, biztosítva az ígéretemet. – Nem szabadulsz meg olyan könnyen tőlem, ne azt hidd! Már foglaltattam is jegyet, éjfélkor megy is a járatom így holnap délutánra otthon is leszek nővéremék.

-          Félek, hogy most ezt azért mondod, hogy megnyugodjak, és azután mégsem jössz vissza többé – mondja ki félelmét.

-          Tudom, és már csak ezért sem tennék ilyet veled. Én nem! – ölelem magamhoz szorosan. – Pár nap és újra itt leszek, majd meglásd! – simítom meg az arcát. – Te meg legalább így nyugodtan kiélvezheted azt, hogy Markkal lehess. De figyelmeztetlek! A szobám tabu! Ott nem csinálhatjátok! – suttogom a fülébe úgy, hogy az említett férfi ne hallja meg-

-          Ó te! – nevet fel barátnőm, és amikor elválunk egymástól, észreveszem, hogy az arca kezdi felvenni a paradicsom színét. – Én… mi… nem!

-          Ajánlom is – nevetek én is. – Minden rendben lesz! Nyugi! – mondom, és még egyszer búcsúzóul megölelem, majd megkérem Markot, hogy vigye ki táskámat a nappaliból.

     Amikor már kint vagyunk, és Mia bent marad a házban, Mark azon nyomban vallatni kezd. Tudtam, hogy rájön arra, csak elterelés volt Miánál a hazautazásom.

-          Áruld el nekem, hogy Alex hol van – kérem, határozottan nézve rá.

-          Megörültél? – rázza meg a fejét. – Alex kinyírna, ha elárulnám.

-          Már pedig ezt a kockázatot vállalnod kell, ha csak nem akarod, hogy most azonnal beköpjelek titeket Miánál – állok elő az egyetlen aduászommal, tudván, hogy még keresi a megfelelő alkalmat, hogy elmondhassa az igazat a barátnőmnek.

  Igaz, most ha valaki kívülről hallana minket, azt gondolhatná, hogy nem akarnám azt, hogy ők ketten Miával összejöjjenek. Pedig ez nem így van. Szeretném, ha végre barátnőm vágya is teljesülhetne, és összeillő párt alkotnak az előttem álló jóképű férfival, és bár tudom, hogy majd tepernie kell a barátnőm bocsánatáért, de azt is tudom, hogy ő a Miának való férfi. Ahogyan remélem, az enyém is, Alex. Viszont, hogy ezt kiderítsem, és, hogy megbizonyosodhassak ebben, abban csak ő maga, Mark tud nekem segíteni.

-          Dani, te most…

-          Sajnálom, de meg kell értened, hogy ez mennyire fontos nekem. A jövőm múlhat ezen, és ha minden igaz, vagy legalábbis ahogyan a szavaidból kivettem a múltkor, az övé is. Meg kell tudnom, hogy lehet e közös jövőnk. Máskülönben, nem fog menni a továbblépés – nézek rá kétségbeesetten. – Szeretem őt.

-          A francba! – túr bele a hajába idegesen. Majd néhány perc elteltével, elkéri a telefonomat, amelybe bepötyögi Alex pontos helyzetét. – Remélem, megéri!

-          Köszönöm! – ölelem meg hálásan. – Jövök neked eggyel! – suttogom a fülébe, majd átvéve tőle a táskát, felfelé indulok a parton, ahová a taxi pont abban a pillanatban érkezik, ahogyan én odaérek a megadott helyre.

   A reptéren a jegyvételnél szerencsére nem kellett sokat sorba állnom, ahogyan az ellenőrzésnél sem, mert pontban a felszállás előtt negyed órával sikerült odaérnem, így amint tudtam be is csekkoltam, majd helyet is foglaltam a gépen.

   A nyolc órás út alatt, amennyit csak tudtam, igyekeztem pihenni, és nyugtatni magam a felől, hogy helyesen cselekszem. Harmadik próbálkozás során, sikerül is taxit fogni magamnak, akinek azon nyomban be is mondom a Marktól kapott címet, ahogy beülök.

   Idegesen és feszengve ülök a hátsó ülésen, figyelmen kívül New York-ot és a sofőr kérdéseit, mert csak is az Alex-al való viszont látásra tudok gondolni. Vajon, mi fog történni, amikor szemtől – szemben fogunk majd állni? Miként fog majd reagálni? És én? Képes leszek bármi épkézláb mondatot kinyögni?

   Az idegességem egyre csak növekszik, amint megállunk a LUMA Hotel-nél, ahol állítólag most Alex tartózkodik.

-          Megérkeztünk kis asszony! – vonja magára ezúttal más sikeresen a figyelmemet a sofőr, majd amikor megmondja, hogy mennyibe került a szállítás, ki is fizetem, aztán elköszönve tőle, kiszállok a kocsiból.

   Egy pillanatra megtorpanok a hotel előtt, majd erőt véve magamon, belépek a hatalmas előtérbe. Szerencsére, Mark a szobaszámot is megadta, így egyenesen az utam a lifthez vezet, amelybe beszállva megnyomom a négyes gombot, amely az ajtó bezáródása után, indul is felfelé.

   Néhány perc elteltével meg is érkezem a negyedik szintre, így kilépve a liftből balra indulok el, és a szemeimmel az ötvenkettes szobaszámot viselő szobaajtót keresem. Meg is találom hamar, de mielőtt még bekopogtatnék, megtorpanok az ajtó előtt. - Jézusom! – temetem a tenyeremet az arcomba! – Jól meggondoltam én ezt?! Mégis mit művelek? – teszem fel magamnak a kérdést, de mielőtt válaszokat kereshetnék rá, kinyílik előttem az ajtó, és Alex meglepett sötétkék tekintetével találom szembe magam…

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Meg is hoztam nektek az újabb részt, amelyben ahogyan azt a - részletnél is említettem -, kezd fény derülni, Alex és Mark kilétére. Ahogyan az is kiderül, hogy mihez is kezd ezzel az információval Dani - akinek a szemszögéből olvasható is ez a fejezet -. 
Nem is mondok többet, csak annyit, hogy kellemes olvasást kívánok nektek hozzá. Amint tudom, hozom is a folytatást. ;)

Dora Sullivan

Dani szemszög

8.

   Három kerek nap telt azóta, hogy a lépcső alsó fokán állva búcsút vettem Alex-tól. Három hosszú nap, amely során úgy magamba fordultam, mint amikor apukámat elveszítettem. Magam sem számítottam erre, hogy ennyire fájni fog, hiszen alig ismertem őt. De mégis, Mia meséiből, meg azalatt a rövid idő alatt, hogy személyesen is megismerhettem, olyan volt, mintha régóta ismerném. Legalábbis a testem és a szívem, úgy véli. Viszont a józan ész, azt sugallja, hogy nem így van. Nem, mert nem is adott rá esélyt, hogy megtudjam, ki is, és milyen is ő valójában. Pedig most itt állva a szobámban, rá kell jönnöm arra, hogy valami nem volt rendben vele.

   Visszaidézve a szavait, a tetteit, amikor próbáltam hadakozni ellene, és az iránta érzett vágyaim ellen, ő nem hagyta. Újra hallom amint azt mondja nekem: „Enyém vagy!” – „ - Mondd a szemembe, hogy nem vágysz te is ugyanúgy rám, mint ahogyan én rád!” Emlékszem az érintéseire, amelyek lágyak és pezsdítőek voltak. Még soha senki nem bánt velem olyan előzékenyen, és senki sem viseltetett olyan gyöngédséggel velem az ágyban, mint ahogyan ő. Ő éreztette velem, hogy nem csak egy nő vagyok, hanem annál több.

   De mi van, ha minden nővel ilyen? – kúszik fel egy váratlan kérdés a fejemben.

-          Az meg lehet. Viszont amikor utánam jött, és igyekezett elhitetni velem, hogy tőlem többet akart, hinni akartam neki – válaszolok magamnak.

   Láttam a tekintetén, hogy fájtak neki a szavaim, ahogyan a sajátjai is.

-          De akkor még is, mi a francért ment el? – kérdezem tanácstalanul, továbbra sem véve le a tekintetemet az ágyról, ahol a magáévá tett. – Nem tudom elhinni, hogy a cége miatt kellett visszamennie! Kell lennie itt valami más, ésszerű magyarázatnak – próbálom hitegetni magam.

  Ha mégis valami más van a háttérben, vajon tényleg tudni akarom, hogy mi az? – torpanok meg az ajtóban, mielőtt elhagyhatnám a szobámat és az övében keressem a válaszokat. De a szívemre hallgatva, mégis a szobájában kötök ki, ahol minden egyes lehetséges helyet átkutatok. Ám, semmi érdemlegeset nem találok, ami előrébb vinne. Néhány pillanatra azt, az itt maradt fekete pólóját szorítom közel magamhoz, melyben elsőnek láttam meg. Majd visszahelyezve a szekrénybe, kisétálok a szobába, és a konyhát célozom meg.

   A konyha küszöbén azonban megtorpanásra kényszerülök, mert Mark-ot, Mia barátját vélem ott találni, akit épp egy felettébb furcsa telefonhíváson kapok. Mielőtt észrevehetne, úgy helyezkedem, hogy ne láthasson meg, viszont én hallhassam, amit ő mond. Tudom, hogy nem helyes, amit teszek, de valami ösztöni erő, azt sugallja, hogy maradjak, ott ahol vagyok.

-          Nyugi, nem környékezték meg a lányokat, és ha rajtam múlik, nem is fogják! – mondja az illetőnek.

-          Minden adandó alkalommal rajtuk vagyok, és vigyázok rájuk, ahogyan azt ígértem!

   Hogy mi van? Kin van, és kire vigyázz? És milyen lányokat nem környékeztek meg? – kérdezem magamtól – Csak nem rólunk van szó?

-          Mia még haragszik rád, a barátnője miatt, de ő rendben van.

   Ez tényleg nagyon, de nagyon különös! Kivel beszélhet? Egy biztos, hogy rólunk van szó. Vajon ki lehet a vonal végén? Egyetlen egy sejtésem van, de képtelenségnek találom, hogy vele beszélne.

-          Dani…. – a nevemet meghallva, még erősebben kezdek el fülelni, és igyekszem közben nem elárulni magam. -… nos, őt sikerült magába fordítanod öregem. A fejemet rá, hogy elcsavartad a fejét, és ha jól tudom, már pedig ebben biztos vagyok, akkor ő is a tiédet. Nem, de bár?

   Hevesen dobogó szívvel várom, hogy elismételje a vonal túlsó végén lévő válaszát, mert immár valóban tudom, hogy Alex az, akivel beszél.

-          Alex, másnak beadhatod ezt a maszlagot, nekem viszont nem! … Akkor igazán felhívhatnád, és tudathatnád vele, hogy gondolsz rá. Hagyd már Di Angelot egy pillanatra! Már csak órák kérdése, és örökre a sitten rohadhat, te pedig végre elkezdhetnéd megvalósítani az igazi vágyaidat.

   Édes istenem!

-          Tudod, hogy az FBI sem tudja megadni azt, amire igazán vágysz!

   FBI? FBI? FBI?! – jól hallottam? – Nem! Ezt nem tudom elhinni! Nem lehet zsaru, vagy nyomozó, vagy valami ilyesmi. Képtelenségnek tartom azt, hogy ez igaz lenne, de az előbb elhangzottak, csak nem lehetnek hamis célzások.

-          Akkora mire vársz? Én mondom neked, hogy hívd fel, vagy gyere haza és próbáld meg visszahódítani őt, mielőtt túl késő lenne. Mia, már így is azt tervezi, hogy elráncigálja őt holmi vakrandira, hátha sikerül túl lenni rajtad.

-          Hülye vagy, ha ezt magad is elhiszed! Hallom a hangodon, hogy majd beleörülsz a tudatba, hogy esetleg valaki másé lehet!

-          Jól van, megpróbálom lebeszélni róla, de nem ígérhetek semmit. Azért vigyázz a hátsódra! – utasítja, majd megszakítja a hívást.

   Időt se hagyva arra, hogy átfontoljam az előbb hallottakat, felfedem magam és Mark elé állok.

-          Ki a fene vagy te, és miért vagy itt? Mit értettél az alatt, hogy FBI? Miért van Alex New Yorkban, ha egyáltalán odament, és ki az a Di Angelo? – támadom le a kérdéseimmel, meglepve őt.

-          Dani, te… - néz rám tanácstalanul egy pillanatra, majd aztán hirtelen, mintha nem is kaptam volna rajta semmin, úgy tesz. – Biztosan félreértettél valamit. Én…

-          Na, ne gyere nekem ezzel a süket dumával! – lépek elé határozottan. – Válaszokat követelek, most azonnal! – utasítom. – És hidd el, jobban jársz, ha elmondod, hogy mi a fene folyik itt, vagy elmondok mindent Mianak, de azt nem fogod zsebre tenni, amit tőle kapsz – igyekszem fenyegetően tekintetni rá, miközben az adrenalin szintem a magasságokban hever, jó tömény izgalommal vegyítve.

  Mark jó néhány percig habozik válaszolni a kérdésemre, és amikor már azt hiszem, hogy nem fog válaszolni, egy sor istenes káromkodás után, megadja azt nekem, amire kértem.

-          Alex és én, az FBI-nál dolgozunk, mint titkos ügynökök. Én azért vagyok itt, hogy vigyázzak rád és Miára.

-          De miért? – szakítom gyorsan félbe.

-          Mert akin most az ügynökség és Alex is rajta van, az a személy rajtatok keresztül, tudja csak megfékezni őt. Ha valamelyikőtöket felhasználnák, akkor sok éves munkánknak egy pillanat alatt búcsút mondhatnánk – miközben beavat a dolgokba, kénytelen vagyok leülni az asztalhoz. – És most, hogy már a markunkban van ez az illető…

-          Di Angelo – mondom ki helyette.

-          Tehát, ezt is hallottad – csóválja meg a fejét, és a homlokát dörzsöli meg kissé bosszúsan. – Alex kifog nyírni ezért – motyogja az orra alatt, de azért tovább folytatja a magyarázatot. – Igen, ő. Nem kockáztathatunk, hogy valami óvatlan pillanatban esetleg, a közeletekbe férkőzzön ő vagy valaki az emberei közül. Ezért vagyok itt én.

-          De, nem értem, hogy ezt Alex miért titkolta el előttünk, főleg Mia előtt? Mármint, hogy ő… ő FBI ügynök? – kérdezek közbe ismét.

-          Mert így, jobban biztonságban tudhatott titeket – feleli. – Nem akarta, hogy bárki más is a közeletekben tudjon arról, hogy mivel is foglalkozik ő tulajdonképpen.

-          Akkor a New York-i cég is hazugságon alapszik? Egyáltalán New York-ban van Alex? – hagyják el újabb és újabb kérdések a számat.

  Nem kétséges, hogy idegesíthetem most a kérdéseimmel, még ha igazán leplezi is ennek érzetét. Viszont, szemernyi pillanatot nem akarok elszalasztani arról, hogy megtudjam, ki is az a férfi, akibe beleszerettem, és hogy megtudjam, mi a franc folyik körülöttünk.

-          Nem hazugság. Valóban létezik, a Kline’s vállat.

-          Kline’s? – cseng ismerősen ez a név. – Az anyjuk lánykori neve volt a Klines – jut eszembe.

-          Igen – helyesel bólintva. – Vannak kijelölt és megbízható embereink, akik vezetik ezt a vállalatot. S valóban, Alex New York-ban van. Igaz nem a cég miatt, hanem…

-          … ez miatt a Di Angelo miatt, igaz? – kérdezem, bár tudom a választ már rá. – Már csak azt nem értem, hogy miért áltatod Miát azzal, hogy érdekel téged, hacsak azért vagy vele, mert Alex arra kért? – fordítom át a témát egy másik irányba, látva rajta, hogy nem akar többet megosztani velem, arról a fickóról, aki miatt ő most itt van, viszont Alex nincs.

-          Nem áltatom, mert a szándékaim annak ellenére, hogy vigyáznom kell rá, igenis komolyak – néz mélyen bele a szemembe. Az ő barna szemei, határozottságot mutatják és azt, hogy igazat mond. – Tetszik nekem, és nagyon is kedvelem. Alexal már tudattam is, hogy nem fogok lemondani a húgáról, még az ő kedvéért se.

-          Ő viszont, ha megtudja, hogy a bátyja jóvoltából ismerkedtél meg vele, abban a pillanatban elfog küldeni téged – mondom ki azt, amit valóban eltudnék képzelni barátnőmről.

-          Meglehet, hogy megpróbálja majd, de az is lehet, hogy nem.

-          Lehet, hogy azt hiszed, hogy ezalatt a pár nap alatt, vagy az Alex-tól tudóakból ismered őt, de nagyon tévedsz, ha erre alapozol – figyelmeztetem. – Nem kell azt mondanom, hogyha én a helyében lennék, többet szóba sem akarnék veled állni, sőt még látni se akarnálak, mert tudom, hogy ezt fogja mondani, ha nem cselekszel, és mondod el neki mihamarabb, hogy mi is folyik körülötte. Mert ha nem te teszed meg akkor én!

-          Nem azért mondtam el neked mindezt, hogy világgá kürtöld… – nem hagyom, hogy befejezze a mondatot, mert hirtelen pattanok fel és állok újra elé, hogy aztán haragos tekintettel belé fojtsam azt, amit ő gondol esetleg rólam.

-          Idióta barom! – sziszegem a fogaim között. – Eszem ágában sem volt, hogy elhíreszteljem mindenkinek, akit ismerek, hogy te és Alex kik is vagytok! De azt biztosan állíthatom, hogy Mia előtt nem fogok titkolózni. Még ha, tisztában is vagyok azzal, hogy az ő biztonsága a tét is, azonban sokkal óvatosabbak tudnánk lenni, ha ő is mihamarabb tisztába kerül azzal, amivel kell. Mert később, már mindhiába igyekeztek majd a bizalmába férkőzni, ha megtudja, az egész élete egy hatalmas titkon alapszik. Az igaz, hogy fájni fog neki, hogy titkolóztatok előtte, de minél tovább húzódik ez az egész, és ha beléd… - itt elhallhatok egy pillanatra. Mert még nekem is fáj a tudat, és a gondolat, hogy mennyivel rosszabb lehet a helyzet, ha hamarabb bele habarodik Mia az előttem álló férfiba, minthogy előtte megtudná mi az igazság. Én volnék az utolsó ember, aki nem akarná őt sírni, látni, vagy mindazon át menni, amint én átmentem az utóbbi pár napban. Viszont, azt is tudom, hogy ő erősebb nálam. Sokkal. Így bár megeshet, hogy zokon fogja venni az igazságot, de hamarabb túlfog majd rajta lépni, minthogy sokáig tévhitben hagyni őt. –… habarodik, és utána megtudja azt, amire figyelmeztetlek, alaposan megfog rengeni a bizalma feléd.

-          Ez nem olyan egyszerű, mint azt gondolnád. Még téged se szabadott volna beavatni ebbe, nemhogy még Miát is – hátrál tőlem pár lépést.

-          Már pedig el kell mondanod neki! Tudnia kell róla, hogy mi folyik körülötte! Amilyen hamar csak lehet! – mondom már nyugodtabban.

-          Alex, most már tuti, hogy kifog nyírni – nyög fel, és beletúr a hajába.

-          Ha már Alex! – kapok az alkalmon, és újabb kérdést teszek fel neki. – Tudni akarom, hogy… várj, mégsem akarom tudni. Felejtsd el! – sóhajtok fel. – Én, azt hiszem, most vissza fel megyek a szobámba, hogy megemésszem ezt a sok információt.

-          Dani, én… - állít meg, mielőtt kijuthatnék a konyhából. – Sajnálom, hogy azt feltételeztem, szét akarod kürtölni ezt az egészet. Tudom, hogy nem tennéd, csak jobb lett volna, ha te sem szerzel információt erről. Amint lesz rá alkalmam, elmondok mindent Miának. Csak adj egy kis időt.

-          Rendben van – felelem. – De ne húzd sokáig! – nézek rá jelentősképpen, majd hátra hagyva őt a konyhában, vissza fel megyek a szobámba, ahol az ablakhoz állva, kezdem átrágni magam a Mark-tól hallott információkat.

   Szerencsére közben, Mia-val sem kell sok szót váltanom, aki időközben befejezte a készülődést, és útra készen áll, a Mark-al való randevújára. Talán, valóban jobb is, ha most egy kis időre magam maradok. Nem is tudnék úgy Miaval egy légtérben lenni, hogy még véletlenül se szóljam el magam előtte, és áruljak el neki olyasmit, amit remélem, mihamarabb Mark megtesz majd…