Sodorjon az ár - Részlet

Sziasztok!

Egy újabb részletet hoztam nektek a soron következő fejezetből. A teljes fejezet, lehet még a héten felkerül, ha mégsem, akkor hétfőn mindenképp! Már csak némi átírás és kész! ;)

Dora Sullivan

"-          Akkor ma este áll a vacsora Ethan-nel? – zavarja meg kérdésével a gondolataimat a konyhába betoppanó Mia, akit a bátyja is követ.

-          Igen, este hétre itt is lesz értem – felelem, tovább szeletelve a gyümölcssalátához való epret.

-          Milyen vacsora, és ki az az Ethan? – teszi fel érdeklődően a kérdést Alex, mire a tekintetemet rá emelem. A szemeiben féltékenykedő szikrákat vélek felfedezni.

-          Randi vacsora, egy sráccal az egyik beszállító cég vezetőjével – válaszolom.

-          Értem – sziszegi a fogai között, majd hirtelen hátat fordítva kirohan a konyhából.

-          Hát ezt meg mi lelte? – néz a bátyja után hitetlenül Mia.

-          Telefonja volt. Nem hallottad, hogy csörgött? – terelem el az iménti kis közjátékról egy kis kamuzással, mielőtt belemennénk abba, amibe egyikünk se akar.

   Közben pedig, bár nem volna szabad, de jól eső érzést keltet bennem a férfi féltékenykedése. Nem számítottam erre a reakcióra, mert az utóbbi két napban úgy viselkedett velem, mint aki elfogadta a tényt, hogy köztünk nem lehet semmi és mintha csak bennem is már csak a húga egy barátnőjét látta volna csak."

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Bocs a csúszásért, csak kellett egy kis idő ahhoz, amit belevittem ebbe a részbe.
Ebben a részben, nemcsak hogy előrébb léptünk az időben, de az is kiderül, hogy mi Dani visszafogottságának és tiltakozásának az oka, amit már a tartalomban is elhangzott, meg ebben a fejezetben is. Ennek az oknak még lesz helye a későbbiekben is. De azt majd látni fogjátok, hogy miként.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek! :)

Dora Sullivan

Dani szemszöge

2.

   Négy nap telt el azóta, hogy Mia bátyja megjelent az ajtónkban, és ugyanennyi napja, vagy jobban mondva éjszakája annak, hogy akármennyire is szeretném, de nem tudom kiverni őt a fejemből. Ha nem a gondolataimban látom őt, akkor az álmaimban. Ahol olyan képek elevenednek fel bennem, hogy minden alkalommal, nedves bugyival ébredek fel. Meztelen, forró pillanatokat élek meg vele, amelyet nappal nem olyan könnyű a gondolataim zeg-zúgába bújtatni. Főleg meg nem olyankor, mint a mostani pillanatban is.

   Csupasz mellkasát és kockás hasait látva, amelyekről incselkedően folynak lefele a vízcseppek, miközben épp kisétál felénk a tengerből, önkéntelenül is az ajkaimba harapok.

    Még szerencse, hogy a napszemüveg takarja a szemeimet, így akár úgy is tehetek, mintha épp aludnék, vagy csak pihennék.

-          Milyen a víz bátyó? – kérdezi meg tőle Mia, amikor odaér hozzánk, és elkapja a felé dobott törölközőt.

-          Igazán kellemes. Ki próbálhatnátok ti is – hallom mély érdes hangját, melytől kis híján látványosan is megborzongok.

-          Miért is ne? Eleget napoztam már ahhoz, hogy úszhassak is egy kicsit. – jelenti ki Mia. – Dani, jössz te is?

-          Nem, én most inkább csak itt feküdnék – felelem, és közben hasra fordulok, csakhogy ne gyötörjem magam azzal a mellkassal, ami nem lehet az enyém.

-          Ahogy gondolod, én viszont megyek – mondja, majd felállva a plédről a tenger felé fut.

   Távozását néhány percnyi csend követi, de mivel éppen azért fordultam hasra, hogy ne láthassam Alex-et tovább, nem tudtam, hogy elment e vagy, hogy mit csinálhat épp. Éppen ezért is ért váratlanul, amikor valami hideg csurgott végig a hátamon.

-          Te jó ég! – kiálltok fel és oldalra fordulok.

-          Nyugi, csak én vagyok az, meg a naptej – mondja Alex nevetve, fenntartva a kezeit maga előtt.

  Hirtelen köpni – nyelni nem tudok, ahogyan azt sem eldönteni, hogy pattanjak e fel, és rohanjak be a házba, vagy használjam e ki a lehetőséget, hogy ha még ha néhány pillanat erejéig is, de magamon érezhessem az ujjait.

  Míg én a lehetőségeket mérlegelem, Alex a némaságomat beleegyezésnek véli, mert lenyom a plédre és elkezdi belemasszírozni a naptejet a bőrömbe.

  Elégedett sóhajokat hallatok, mert ennél jobb masszírozásban még nem volt részem.

-          Istenem, de jó kezeid vannak! – motyogom halkan.

-          Örülök neki, hogy így véled! – suttogja közel a fülemhez. – De ennél többre is képesek ám!

  Szavai hallatán, igyekszek egy nyögést elfojtani, de nem sok sikerrel.

-          Neked pedig a legédesebb a nyögdécselő hangod – simít végig a hátam közepén elégedetten, kiváltva belőlem egy újabb nyögést és borzongást.

  Legszívesebben addig élvezném az ujjait magamon, és vallatnám őt arról, hogy mire képesek még az említett testrészei, de egy vészcsengő hang szólal meg a fejemben, amely azt harsogja bennem, hogy: Ő Mia bátyja! – megrázom a fejemet, majd állóhelybe tornázom magam.

-          Ne! Ne csináld ezt velem! – kérlelem lehunyva a szemeimet.

-          Miért? – kérdezi. – Mondd a szemembe, hogy nem vágysz te is ugyanúgy rám, mint ahogyan én rád!

  Hazudnék, ha ezt mondanám, ezt tudjuk mindketten, a hangja elárulta, hogy nem venné be, ha nemet mondanék. Viszont azt sem felejthetem el, hogy ki ő. Ő a legjobb barátnőm a bátyja. Aki hiába a legdögösebb pasi, akit valaha is láttam, és hiába vágyik rá testem minden egyes porcikája, de Mia miatt nem engedhetek a vágyaimnak, mert azzal elveszíteném őt.

  *Már egy hónapja, hogy megismerkedtem a világ legaranyosabb barátnőjével, és ugyanennyi ideje vagyok is a lakótársa. Amikor Los Angelesbe értem, nem számítottam arra, hogy annyi rossz után, végre valami jó is történhet velem, legalábbis ilyen hamar biztosan nem. De minden negatív gondolatomat megcáfolta ez a lány, amikor betévedt a Jacksons-ba ahol épp aznap kezdtem el dolgozni, és olyan természetesen, közvetlenül beszélgetni kezdett velem, mintha már ezer éve ismernénk egymást, és nem pedig csak pár perce.

-    Nézd csak mit találtam? – zavarja meg a gondolataimat Mia, a szemeimet előtt himbálva egy üveg Chardonnay-t és két poharat.

-    Hát ez meg? – kérdezem tőle elvéve a poharakat, csakhogy kitudja bontani az üveget.

-   Gondoltam megünnepelhetnénk azt, még ha csak szolidan is, hogy már egy hónapja boldogíthatlak téged – válaszol mosolyogva.

-   Akkor önts gyorsan, és koccintsunk – viszonoztam a mosolyt.

   Pillanatokon belül már a finom hideg bor a poharunkban is, amit koccintásra is nyújtunk a másik felé.

-          Örülök, hogy megismerhettelek és hogy barátnők is lettünk – mondja továbbra is mosolyogva, és az, hogy a szemei is mosolygósak, még többet jelent számomra ez a kijelentése.

-          Én is nagyon örülök annak, hogy barátnők lettünk! – viszonozom a vallomását, majd belekortyolunk a borba.

-          Tudod, bár nagyon hiányzik a bátyám, és nagyon is szeretem őt, de jelen pillanatban örülök, hogy nincs itt velem – vallja, ami nem kicsit is lep meg.

   Azt tudom már róla, hogy csak ő és a bátyja van, mert a szüleik még gyerekkorukban meghaltak, így a nagyszüleik nevelték fel őket, akik egy évvel ezelőtt szintúgy meghaltak, és már csak ketten maradtak egymásnak. Azt is tudom, hogy az ő hőse a bátyja, akit nagyon szeret. Amit ha nem is mondott volna már el korábban, akkor is letudtam volna következtetni abból, amikor telefonon beszélnek egymással, de azt még viszont ez alatt az egy hónap alatt még soha nem hallottam tőle, hogy nem is bánja, nincs vele.

-          Miért? – kérdezem meglepetten és egyben kíváncsian is.

-          Mert így nem kell attól tartanom, hogy választanom kelljen köztetek, bár egyértelműen őt választanám. Ne haragudj, hogy így mondom, de… - kér bocsánatot, de nem hagyom, hogy befejezze, bár még nem értem igazán, hogy mit akar ebből az egészből kihozni.

-          Nincs miért bocsánatot kérned! Nem is kérnék ilyet tőled, viszont nem értem, hogy mit akarsz evvel mondani – rázom meg a fejem értetlenül.

-          Bocs! Ezzel azt akartam mondani, hogy még igaz barátnőim még nem voltak – mosolyodik el keserűen. – Minden barátnőm, belezúgott sikeresen a bátyámba, és azt akarták, hogy hozzam őket össze vele. De Alex mindegyikükben a húga barátnőit látta, így nem foglalkozott vele. Tudom, mert soha egy pillanatra sem szentelt nekik annyi figyelmet, hogy a részéről is lehetett volna több – vágja közbe, mielőtt rákérdezhettem volna erre. - Viszont a barátnőim próbálkoztak, de amikor nem jártak sikerrel, és én sem segítettem nekik, a barátságom velük csak rosszabbodott. Majd idővel meg is szakadt.

-          Sajnálom – fogom meg a kezét.

-          Köszi, de ezek még akkor sem értek fel Angie-hez.

-          Ő vele mi lett? – kérdezem egy újabb korty után.

-          Angie gyerekkori barátnőm volt. Évekig nem találkoztunk, de amikor elkezdtem a gimit újra találkoztunk. Gyönyörű volt, hosszú szőke haj, hosszú sötét sűrű szempillák és zöld szemek, modellalkat. Minden korunkbeli fiú bele volt zúgva. Csak Alex nem. Aminek én örültem is, de mellette meg is voltam lepve. Hiszen, mindenki csodálta őt, és én is nagyon szerettem. Kedves és aranyos is volt mindenkivel. De Alex a külső mellett meglátta benne azt, amit én csak később. Minden ujjára jutott volna fiú, ha akarta volna, de ő nem akart mást csak Alex-et. Sokáig előttem is titkolta. De egy idő után elkezdett furcsán viselkedni. Szinte minden hétvégén nálunk akart aludni, amivel nem is volt igazán bajom, csak amikor a bátyám felől kérdezősködött és egyre személyesebb kérdéseket, akkor kezdtem el gyanakodni arra, hogy az ő újabb kiszemeltje Alex lett. Amikor rá kérdeztem, tagadott. Azután egy éjszaka, amikor felkeltem, és ő nem volt a szobámba, elindultam a keresésére. A bátyám szobájában leltem rá, amint a ruháit szagolgatta.

-          Jézusom – motyogom közbe.

-          Igen! Én is ezt gondoltam. Akkor vált számomra tisztává, hogy belezúgott a bátyámba. Felszólítottam, hogy távozzon. Ő viszont azzal jött, hogy ő meg Alex már egy ideje egypár, csak előttem tartották titokba. Azonban tudtam, hogy hazudik. Amit abban a pillanatban Alex igazolt is, mert megjelent mögöttem. Persze Angie kérte, hogy ne titkolják előttem tovább a viszonyukat, mire én azt mondtam neki, hogy ő beteg, kezeltetnie kellene magát. A bátyám mondta, hogy menjen haza, és hogy ne képzelődjön olyanokat, hogy ők ketten együtt, mert soha esze ágában se volna összeszűrni a levet vele. Mire Angie bepöccent, és neki támadt.

-          Úristen! – kaptam gyorsan a számhoz.

-          De Alex lefogta a kezeit, én meg megmondtam neki, hogy menjen haza, a barátságunknak vége. Ő utána kérlelt, hogy ne tegyem ezt vele, hiszen én vagyok a legjobb barátnője, meg hogy a bátyám tehet erről az egészről. Ő a rossz. Mondtam neki, hogy nem igaz, és hogy tudom, Alex nem tett semmi rosszat. Mire ő felszívta magát erre, majd követelte, hogy válasszak köztük. Hirtelen meg is lepett az a pártfordulat, amit abban az időben lejátszott. Fájt, hogy elveszítem őt, mert nekem viszont valóban a legjobb barátnőm volt. Legalábbis annak hittem.

-          Ám Alex mégis csak a bátyád, így őt választottad – fejeztem be helyette.

-          Igen. Mindig őt, ezért is nehéz lányokkal barátkoznom.

-          És akkor én? Velem, hogyhogy mégis?

-          Nem tudom. Egy pillanatra magamat láttam benned, elveszetten - miután meghaltak a szüleim -, amikor találkoztunk.

-          Érdekes. De örülök neki, hogy velem kivételt tettél – ölelem meg fél kézzel.

-          Én is.

-          Ami meg a bátyádat illeti, a te barátságod nekem mindennél többet jelent.

-          Ezt jó hallani – viszonozza az ölelésemet, majd, hogy eltereljük a figyelmünket a múltról, beteszek egy filmet, amit borozgatás közben el is kezdünk nézni.*

-          Mert te Mia bátyja vagy! – felelem visszatérve a jelenbe és egyenesen a sötétkék szemeibe nézek. – A barátságom vele többet ér a vágyaimnál.

   Látom, hogy érti a válaszomat és, hogy az eszébe jutottak a húga korábbi barátnői, akikkel miatta szakította meg a kapcsolatot. Nem akartam azt az elkeseredett arckifejezést látni marconás jóképű arcán. Magamban azt kívántam, bár ne ő lenne Mia bátyja.

-          Most jobb lesz, ha bemegyek a házba – mondom, és nem várva meg a válaszát, vagy a reagálását, elsétálok mellette.

  A következő napokban, amennyire csak tudtam, kellő távolságot tartottam Alex-al szemben, és ha mégis egy légtérben vagyunk, úgy teszek, mintha sikerült volna az iránta érzett vágyaimat eltörölni. Ami nem is tűnt soha olyan könnyűnek, mint reméltem volna. Elég volt egy véletlen érintés, a bőröm bizseregni kezdett ott, ahol megérintett. Láttam a tekintetében, hogy tisztában van azzal, mit művel velem és nem is rest kihasználni az ilyen alkalmakat.

  Valamit ki kell találnom – hajtogattam magamban éjszakánként, amikor nem jött álom a szememre. Lehet meg kéne fogadnom Mia tanácsát és ideje volna bepasiznom, hátha az illető nem csak a jó közérzetemre volna hatással, de segítene legyőzni az Alex iránt érzett vágyaimat is…

Sodorjon az ár - Részlet

Sziasztok!

Csak, hogy fokozzam egy kicsit a hangulatot, s élményt, hoztam egy kis részletet, a következő fejezetből.
Annyit elárulok, hogy ebben a részben ugrottunk egyet a főszereplőkkel, mert nem akartam leragadni az elején, sem pedig csűrni - csavarni azt, amit a továbbiakban szántam a srácoknak.
Ez a fejezet is Dani szemszögéből lesz olvasható, de jelzem, hogy lesz majd Alex-éból is. Hogy mikor, az még titok. ;) Addig is, meg a teljes fejezet erejéig (amit hétfőre tervezek is hozni nektek) is, remélem azért ez a kis részletecske is tetszeni fog majd, és hogy felkelti majd a kíváncsiságotokat, érdeklődéseteket a történet iránt. ;)

Dora Sullivan





    Csupasz mellkasát és kockás hasait látva, amelyekről incselkedően folynak lefele a vízcseppek, miközben épp kisétál felénk a tengerből, önkéntelenül is az ajkaimba harapok.

    Még szerencse, hogy a napszemüveg takarja a szemeimet, így akár úgy is tehetek, mintha épp aludnék, vagy csak pihennék.

- Milyen a víz bátyó? – kérdezi meg tőle Mia, amikor odaér hozzánk, és elkapja a felé dobott törölközőt.

- Igazán kellemes. Ki próbálhatnátok ti is – hallom mély érdes hangját, melytől kis híján látványosan is megborzongok.

- Miért is ne? Eleget napoztam már ahhoz, hogy úszhassak is egy kicsit. – jelenti ki Mia. – Dani, jössz te is?

- Nem, én most inkább csak itt feküdnék – felelem, és közben hasra fordulok, csakhogy ne gyötörjem magam azzal a mellkassal, ami nem lehet az enyém.

- Ahogy gondolod, én viszont megyek – mondja, majd felállva a plédről a tenger felé fut.

   Távozását néhány percnyi csend követi, de mivel éppen azért fordultam hasra, hogy ne láthassam Alex-et tovább, nem tudtam, hogy elment e vagy, hogy mit csinálhat épp. Éppen ezért is ért váratlanul, amikor valami hideg csurgott végig a hátamon

- Te jó ég! – kiálltok fel és oldalra fordulok.

- Nyugi, csak én vagyok az, meg a naptej – mondja Alex nevetve, fenntartva a kezeit maga előtt.

  Hirtelen köpni – nyelni nem tudok, ahogyan azt sem eldönteni, hogy pattanjak e fel, és rohanjak be a házba, vagy használjam e ki a lehetőséget, hogy ha még ha néhány pillanat erejéig is, de magamon érezhetem az ujjait...

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Meg is hoztam az első fejezetet! Remélem tűrhetőnek fogjátok vélni. Nem regény hosszúságú, de mivel ez az első rész, így az rövidebb. A folytatásokat pedig, hosszabb formában igyekszem majd nektek közvetíteni.

Köszönöm, ha elolvasod és véleményezed - az utóbbi nem kötelező, az első sem... de na, értitek?! :D -. 

Dora Sullivan

Dani szemszöge

1. fejezet

  Új napra virradván, álmosan, kissé hánykolódva és nyögve ébredezem, ahogyan mostanában minden reggelen. Nem mintha, beteg lennék vagy valami hasonló bajjal küszködnék, kiváltképp, ha azt, hogy fel kell kelnem, és nem aludhatok tovább, annak neveznénk.

  Kimászva a pihe-puha ágyból, még mindig az álmosságtól dörzsölve a szemeimet, bújok bele a skót-kockás mintázatú szobapapucsomba, csakhogy félkomásan elcsoszogjak a fürdőszobáig és elvégezzem a szükségleteimet, tudván, hogy Mia már réges - rég a konyha környékén van, és tanul, ahogyan arra az elmúlt időszakban rá is állt.

  Arcmosás közben a tükörből már egy-két fokkal jobb színben lévő képmás néz vissza rám, és én ennyivel már meg is elégszem, majd csatlakozom a laptopján pötyögő, és közben a tőlem kapott macskás bögréjéből kávét kortyolgató barátnőmhöz.

- Jó reggelt! – köszönök rá hangosan, amelytől amint sejtettem, meg is ijed.

- Bazd meg! Minek kell folyton rám ijesztened? – mered rám bosszúsan – És még a kávémat is kilöttyintettem.

- Talán, ha néha napján reggelente nem úgy találnálak a konyhában, hogy a laptopod fölött görnyedsz, és liter számra vedeled magadba a kávét, akkor rájönnél magad is az okára – vetem oda, miközben sietősen lekapom a csurgatóról a saját bögrémet és kitöltöm a maradék kávé minden cseppjét, mielőtt még ő maga tenné meg ezt.

- Kabd be! – morogja, miközben felállva a székről letép egy kisebb darab papír kéztörlőt – amely az asztal közepére van állítva – és feltörli a ’csempére’ csurgott kávét.

- Tedd ki! – felelem neki vigyorogva, mire hozzám vágja a galacsinná gyűrt ’papírt’.

- Hülye! – forgatja meg a szemeit, de azért elneveti magát, majd miközben én elfogyasztom a kávémat, addig ő elöblíti a bögréjét, majd a laptopjával a kezében magamra hagy a konyhában.

   Pár perccel később, ahogyan ő is tette, én is elmosom gyorsan a bögrémet, és mielőtt felöltőznék, megkérdezem tőle, hogy délután beugrik e majd hozzám Jackson’s büféjébe, ahol dolgozom.  Amikor a válasza egy: ’De, megyek!’- lett, már a szobám küszöbén lépem át.

  Ahogyan az tőlem megszokott volt, csak egy szimpla kék kopott farmert, és egy fekete háromnegyedes – most éppen -, Jack Daniels-es feliratú felsőre esett a választásom. Persze, halomra állnak a különböző mintájú és stílusú ruhák a Mia gardróbjában, amelyek közül bármit választhatnék, ha úgy tartaná kedvem, de mint általában mindig, sokkal kényelmesebben érzem magam a kicsit bő, és laza cuccokban. Viszont azért, olykor-olykor elfog a vágy a csábítóbb viseletekre is.

  Mivel ma csak ketten leszünk Chloe-val, így felkészülve előre a hajtásra, a hajamat lófarokba kötöm, és a kicsúszott tincseket pedig csatokkal fogatom fel, hogy ne lógjon a szemembe, a tárcámat a farmerom zsebébe csúsztatom. 

  

- Dani fél óra és nyolc lesz. Mit szöszmötölsz már ennyit? – kiabál fel Mia.

- Jövök már! – kiáltok vissza, és pillanatokon belül már ott is állok előtte a nappaliban, útra készen – Itt is vagyok! Akkor majd délután találkozunk! – köszönök el, majd a bejárati ajtóhoz lépek amit, amikor kinyitok, kénytelen vagyok vissza fordulni a hangjára.

- A telefonodat ne hagyd itthon! – nyomja a kezembe, mire én csak a szemeimet forgatom rá válaszul.

  Ezután bízva abban, hogy nem fog újra utánam szólni kisétálok a küszöbön, de nem jutok egy lépésnél tovább, mert az utamat állja egy magas, széles vállú, fekete hajú férfi. Kinek az arcát jelen pillanatban eltakarja a hirtelen felindulásból, egy hangos sikkantás kíséretében nyakába ugró Mia. Az idegen nem is rest viszonozni az ölelését, így a barátnőm derekára kulcsolódó napbarnított kart tudom csak észrevételezni, amelyen szemmel láthatón a külső részén egy vágás hegedése látható. – Vajon mi, vagy ki okozhatta ennek a sérülését? S ki lehet ez a férfi? Csak nem, a bátyja? De hát őt csak holnaputánra várta Mia…

-     Jaj, hadd mutassam be neked a legeslegjobb barátnőmet Dani-t! – Mia megragadván az oldalamon lógó jobb karomat húz közelebb magukhoz, ragad ki a rövid kis eszmecserémből. – Dani ő pedig itt az én bátyuskám, Alex – mutat be minket egymásnak, és ekkor vélem csak felismerni az idegent, akiről már oly sokat hallottam barátnőmtől.

  Bár a magas termetével és széles vállaival igencsak kitűnő alkat lehet, már magában egyedül… de a napbarnított arcszínével és a markáns állával éles ellentétet alkotott sugárzóan – szinte sötét – kék szeme és lágy ívű, érzéki ajkával, minden nőnemű lény tekintetét magára vonhatja, minden kétség nélkül, s talán még a férfiakét is. S hazudnék, ha az enyémmel nem ezt műveltette volna. De tudván, hogy ő Mia bátyja, abszolút tabunak számít. Így hát, elhessegetve minden egyes apró álmodozó s vágy alapi érzelmeket, kedvesen rámosolygok, majd felé nyújtom a korábban húga által magával ragadott kezemet.

-    Örülök, hogy végre személyesen is láthatlak. Mia már sokat mesélt rólad. És ha már Mia-nál tartunk, én most kettesben is hagynálak titeket, mert elkések – mondom gyorsan, amikor a kézfogásunk során, enyhe áramütést és furcsa bizsergést érzek. – Ti csak beszélgessetek csak, én meg majd jövök – elengedve a kezét, immáron barátnőmhöz intézve az utolsó szavakat, és mielőtt bármelyikük is bármit mondhatna, egy gyors intés kíséretében el indulok fölfelé a parton.

  A délelőtt nagy részét a büfében töltöm el, és hogy eltereljem a figyelmemet az Alex-al történő kézfogásunkkor keletkezett áramütés szerűségről, még Tony-nak is besegítek a konyhában...

Sodorjon az ár

„Daniella Troy soha nem hitte volna magáról, hogy egyszer engedni fog a vágynak, és a szenvedélynek, amely a legjobb barátnője bátyja karjaiban éri utol.

De azt sem hitte volna, hogy ellen tud állni annak a forró bugyi szaggató pillantásnak, amely foglyul ejtette az övét. – Csak egyetlen egyszer, és aztán soha többé! – hajtogatta magában, miközben a férfi, a forró csókjaival ostromolta őt. Hiába próbálkozott a józan észbe kapaszkodni, de a teste és a férfi iránt érzett vágyának nem tudott már megálljt parancsolni, így hagyta, hogy a férfi felemelje őt, mire a lábaival átkulcsolta annak derekát, és így mentek fel a szobájába, meg nem szakítva a csókot… - Majd holnap foglalkozok a következményekkel! – gondolta, és olyan hévvel viszonozta a férfi csókját, amelyről biztosította a férfit, hogy az utolsó ellenállása is eltűnt…"

Kezdése: Hamarosan