Sodorjon a vágy

Sziasztok!

Késéssel ugyan, de itt is a második fejezet! Csak is kizárólag Mia szemszögéből. Amely, nos nem éppen vidám hangulatot tartalmaz. De remélem, hogy tetszeni fog. :)

Dóry

Második rész

Mia

     A hosszú és fáradalmas, de sikeres vizsga heteket magam mögött hagyván, amelyet a tegnapi napon egy fergeteges bulival megünnepeltünk a Heaven’sben, most egy kényelmesnek szánt nyújtózkodássá váltanék éppen, amikor a karom egy meleg, csupasz testbe ütközik. Ijedten kapom oldalra a fejemet, majd ugyanilyen állapotban pattanok is fel az ágyból.

    A meleg, csupasz, és felettébb nyál csorgatóan kidolgozott test tulajdonosának jelenléte a szobában és az ágyban egyaránt, nem kis meglepetést okozott számomra. Akárcsak az idegen szoba is, mely cseppet sem hasonlít az enyémre.

   Mielőtt felrázhatnám őt álmából és számon kérhetném őt arról, hogy mit keres az ágyamban – amiről, mint pillanatokon belül kiderül, hogy nem is az enyém -, mintha egy videó felvételt játszanának le a szemeim előtt, ugranak be a tegnap este és éjszaka eseményei.

    A buli… a gratulációk… a zene… a tánc… és a tömérdek alkohol… és maga Mark… akit akármennyire is igyekeztem ellökni magamtól, nem eresztett el egy pillanatra se az éjjel, hiába kértem, szépen és csúnyán… A szemeim előtt látom, amint egy lépcsőn, egymásnak estünk. Ajkunk egymáson, testünk egymáshoz tapadva…

   Jézusom! – sóhajtok fel, és tapasztom a tenyereimet a számra. – Hogy lehettem ennyire felelőtlen, és gatya részeg?

   Nem szabadott volna hagynom, hogy megtörténjen az, ami megtörtént. De, legalább magamnak be kell, hogy ismerjem, az ital csak háttérbe szorította a józanabbik és a makacsabbik énemet, és ezáltal, utat engedhettem a férfi és az iránta érzett vágyaimnak, ostromának.

   Viszont most, hogy újra többnyire megint a józanabbik részem van jelen, háttérbe szorítom a férfi iránti érzelmeimet és vágyaimat. Akárcsak azt az érzést is, hogy mennyire szeretnék visszafeküdni és hozzábújni, halkan felszedem az ágy mellé hajított, tegnap esti rövid kis fekete mini ruhámat és alsóneműmet, és amilyen csendben csak tudom, magamra öltöm, hogy azután lábujjhegyen lépdelve elhagyhassam a szobát, és a benne békésen alvó Mark-ot.

   Leérve a földszintre, veszem észre, hogy Mark háza tulajdonképpen többnyire a miénk kicsinyített mása. Még akár ijesztő is lehetne a helyzet iróniája, de tudván, hogy LA-ben sok ház és apartman hasonlóan vannak kiépítve, így a figyelmemet a lépcső alján heverő magas sarkú cipőmnek szentelem és a kis borítéktáskámnak, amiket felkapván a kezembe, sietősen közelítem meg a bejárati ajtót, amelyen kilépve, mielőtt elindulnék, szét is nézek, hogy hol is vagyok éppen.

   Még soha nem jártam Mark-nál, de az elém táruló part, ismerősként köszönt vissza rám, így tudom, hogy ugyanazon oldalon vagyok most, ahol én lakom, csak épp a part elülső felén, míg a házban hagyott férfi, a másik részén.

   Ezt nem hiszem el! – mormogom az orrom alatt. – Mégis, hogy titkolhatták el ezt is előlem?! Miért nem tudtam arról, hogy nincs is olyan messzire tőlem az a férfi, akit nem volna, szabadna akarnom?!

   Enyhén haragosan, amiért újabb fény derül a férfi szándékára és arra, hogy még mindig az akaratomon kívül is, de úgy kell éreznem, ezután meg főképp, hogy akár akarom, akár nem, még mindig engem tart nyomon, sietősen sétálok a haza.

   A házba belépve, a tekintetem azonnal megakad a lépcsőn még álmosan lebotorkáló bátyámon, akinek esélyt se adva arra, hogy megszólaljon, támadom le a szerintem jogos, szemrehányó kérdéseimmel.

-          Mégis mikor szándékoztátok elmondani nekem, hogy Mark még mindig figyelemmel tart? Ahogyan azt is, meddig akartátok titokban tartani, hogy nem is lakik olyan messze innen? – nem törődöm azzal, hogy a hangom egyre hangosabb.

   Dühös vagyok. Dühös a bátyámra, amiért még mindig egy nebáncsvirág kislánynak tart. Dühös Dani-ra, mert nem mondta el nekem, hogy Mark ilyen közel van hozzám. Dühös vagyok Mark-ra, amiért betoppant az életembe, és alaposan fel is forgatta is azt. De legjobban magamra vagyok dühös, amiért nem tudok túllépni a múlt sérelmein, és a titkokon, és főképp az érzelmeim és egy olyan szerelem érzése miatt, amit nem akarok. Legalábbis nem Mark iránt.

-          Mia…

-          Ne, Mia-z itt nekem! Most ne! – dörrenek rá. – Elegem van abból, hogy itt mindenki rajtam kívül mindent tud, és én vagyok az egyedüli, aki előtt titkolóznak. Nem vagyok én olyan gyenge jellem, mint amilyennek ti gondoltok.

-          Senki sem gondolja azt, hogy gyenge vagy. Mind tudjuk, hogy erős vagy és…

-          Akkor mégis mire fel ez a sok titkolózás? – támadom le egy újabb kérdéssel, majd még eggyel. – Mikor fogjátok már fel, hogy felnőttem?

-          Engedd, hogy megmagyarázzam – kérlel aggódva Alex, de nem adok rá esélyt, még ha én is kérdeztem őt.

-          Elképzelésed sincs arról, hogy milyen megtudni azt, hogy voltaképpen a családunkról való elképzelt kép, nem is valódi, hanem egy hatalmas nagy kibaszott hazugság?! – rázom meg a fejem csalódottan. – Fogalmad sincs arról, hogy milyen megtudni azt, hogy a testvéred nem az, akinek mondta magát, akárcsak az a személy se az, akinek hitte.

-          Miért zeng a ház már korra reggel tőletek? – csatlakozik hozzánk barátnőm is.

-          És te meddig akartad eltitkolni előlem, hogy Mark itt lakik a parton? – néztem a mogyoróbarna álmos tekintetébe. – Alex-on már meg sem lepődök, hogy nem mondta el. De te? Te aki a legjobb barátnőm vagy, és akivel nincsenek titkaink egymás előtt?

-          Én… - kezd bele, de látva a csalódott tekintetemet, nem folytatja tovább. Kiolvasta belőle, hogy hiába minden magyarázat, most végképp nem vagyok rá vevő. Hiszen tudja jól, hogy jogosan vagyok csalódott.

    Nem szólván többet, kikerülve őket felrohanok a szobámba, amelyet kulcsra zárva magam után rogyok le az ágyamra, és végre utat engedek a kicsorduló könnyeimnek.

   Könnyeket hullajtottam a szüleimért. Könnyeket hullajtottam a halálukat kiváltó valódi ok miatt. Könnyeket hullajttattam, amiért Alex végig más hitben tartott. Bár tudtam, s tudom is jól legbelül a szívem mélyén, hogy csak védeni akart. Hiszen, fordított esetben én sem cselekedtem volna másképp a helyében. Mégis fájt, hogy még a szerelmemet is azért ismerhettem meg, mert ő sodratta az életembe. Könnyeket hullajtottam, mert fájt Dani árulása. Azt hittem, hogy legalább ő őszinte velem. De szomorúan kell tudomásul vennem, hogy ez nem így van. Mert nem először titkolózott előttem. S míg a bátyám iránti érzelmeit eltudtam fogadni, addig most ezt nem. Ez már túlontúl sok volt számomra. Könnyeket hullajttattam, Mark-ért. A férfiért, aki annak ellenére is, hogy a szerelmét igyekezett bizonyítani, mégsem árult el magáról mindent.

   Elsőként még számomra is furcsának hangzik, hogy ennyire rosszul érint, hogy nem tudtam, ő itt van a közelben. Viszont, másodjára végig gondolva, tudhatta volna, hogy gyűlölöm a titkokat. Főleg meg mindazok után, amikről tudomást szereztem az elmúlt időszakban.

   Mégis hogyan várhatják el tőlem, hogy meghallgassam őket ezek után, és hogy bízzak bennük? Miért is érné meg ez nekem, ha ők sem bíznak bennem?! Mennyi minden sértődést, fájdalmat és csalódást megspórolhattunk volna már, ha a kezdeti titkok feloldásakor az újabb tudomásomra jutó titkok is, akkor kiderültek volna?

   Egy idő után, amikor a könnyeim elapadtak, arra az elhatározásra jutottam, hogy elköltözöm itthonról. Kell egy kis távolság az itthoniaktól, és persze Mark-tól.

   Hogy hova és, miként tudok majd eltűnni a szemük előtt, arról halványlila dunsztom sincs. De, ostoba húzás volna tőlem is, ha szó nélkül hagynám Alex-ékat itt, így amint összeszedtem magam és útra késznek érzem majd magam, közölni fogom velük is a döntésemet. Ismervén őket, igyekeznek majd maradásra bírni, viszont ezentúl, csak is a saját döntéseimre hallgatok majd.

   Mielőtt elpakolnék egy pár holmit és tisztálkodási szereket, még veszek egy jó forró zuhanyt.

   Zuhanyzás után, egy rózsaszín nyári lenge overált veszek fel, hozzá illő fehérneművel és szandállal. A hajamat lófarokba kötöm, majd a tükrös szekrényből előveszem a közepes méretű húzható 

bőröndömet, amelybe pár napra való ruhát és fehérnemű szettet, no meg egy pár lapos talpú balerina cipőt pakolok be. Ehhez még berakom a tisztálkodási és a smink készletem egy kisebb részét. A telefonomat és töltőjét, és a tárcámat pedig egy kisebb válltáskába csúsztatom. Mielőtt elhagyhatnám a szobámat, jut az eszembe, hogy taxit is hívhatnék a part széléhez, amellyel elvitethetem majd magam egy hotelbe.

   Amikor letudom a hívást, a bőrönd fogantyúját megragadván, elhagyom a szobámat és vele együtt pár másodperccel később az emeletet is.

   Leérve a lépcsőn, megtorpanok egy pillanatra. A konyha felől a bátyám, és barátnőm hangja szűrődik ki. Értem aggódnak, és éppen azt fitogtatják, hogy miként tudnának kibékíteni.

   Ez kedves! – dünnyögöm magamban, gúnyosan.

   Megrázva a fejemet, egy mély levegőt véve közelítem meg a konyhát és egy hangos köhintéssel vonom magamra a figyelmüket, időt sem hagyva azonban nekik arra, hogy előbb szólaljanak meg nálam.

-          Elmegyek! – jelentem ki. – Térre van szükségem, távol mindentől és mindenkitől – a szavaim, mélyen érinti őket, főleg meg a várandós Dani-t, de nem törhetek meg. Most nem! – Túl sok mindenre derült fény az elmúlt időszakban, amit hiába próbáltam megemészteni, nem tudtam. Így nem, hogy egyre több és több titokról szerzek úgy tudomást, hogy rajtam kívül mindenki más tudja is őket. Elmegyek, és erről nem szeretnék vitába bonyolódni. Fogadjátok el, hogy szükségem van arra, hogy mindezt körülöttem feldolgozzam és átértékeljem magam körül a dolgokat!

-          De nem mehetsz el csak így… - fakad ki Dani, elkeseredetten és közelít felém.

-          Dehogynem! És el is megyek! – tartom ki magam elé a kezeimet, megállásra késztetvén őt. – Értsétek meg, hogy nem tudok itt maradni! Rettentően fáj, hogy titkolóztatok előttem és, hogy nem bíztatok bennem eléggé ahhoz, mindent elmondjatok nekem!

-          Jézusom, hugi! Szó sincs arról, hogy nem bízunk benned! – szólal meg, Alex.

-          Akkor miért titkolóztatok egész végig előttem? – fordulok felé. – Először te, arról, hogy ki is, vagy és hogy mivel is foglalkozol valójában? Vagy éppen arról, hogy mi van közted és Dani között? Vagy, hogy éppen, Mark betoppanása az életembe, a te közreműködéseddel jött létre? Folytassam még? – nézek hol rá és hol Danira. – Kérlek, ne gyertek azzal, hogy az én érdekemben nem árultatok el dolgokat, mert nem fogadom el ezt válaszként! Tudom, hogy szerettek, ahogyan én is titeket, viszont ideje elfogadnotok azt, hogy nem vagyok már gyerek, akinek nem lehet elmondani semmit. Így is túlontúl hamar nőttem fel ahhoz, hogy mindezzel megbirkóztam volna már hamarabb is.

-          Igazad van. Hibáztunk – ad igazat nekem, Dani. – Jogosan vagy kiakadva ránk, és én meg is értem, hogy miért akarsz most elmenni.

-          Dani?! – nézz a bátyám kétségbeesetten a szerelmére.

-          Alex, szerelmem – fogja meg a kezét, barátnőm. – Nem tarthatjuk vissza, Mia-t. Engednünk kell, hogy kiszellőztesse a fejét, és hogy szabadon, nélkülünk gondolkozhasson. Felnőtt nő már, és ha menni akar, hadd menjen! Nem tarthatjuk őt kalitkában, és nem is tartóztathatjuk őt itt az akaratán kívül, mert azzal csak még távolabb löknénk őt magunktól.

-          Igazad van – sóhajt fel a bátyám.

-          Köszönöm – mondom immáron higgadtabban.

-          A városban maradok. Legalábbis nem terveztem, hogy elakarnám hagyni. Viszont, arra kérlek titeket, hogy ne hívjatok. Csak ha valóban vészhelyzet van! De addig is, majd én, kereslek és hívlak titeket, ha úgy érzem, hogy készen állok arra, hogyha nem is teljesen, de majdnem minden olyan legyen, mint amilyen régen volt.

-          Megkell ígérned, hogy vigyázol magadra! – kérnek meg egyszerre, őszinte szeretettel a tekintetükben.

-          Ígérem – suttogom, egy – egy gyors öleléssel, amely nélkül, ebben a pillanatban, képtelen lettem volna elmenni.

   Kibújva az ölelésükből, magamhoz veszem a bőröndömre helyezett táskámat és a fogantyút is megragadom, majd hátra se nézve – tudván, hogy nem bírnám ki, ha könnyeket látnék Dani szemében -, távozom a házból. Az otthonomból…

Sodorjon a vágy

Sziasztok! 

Két szemszögből olvasható az első rész. Várhatólag, több fejezet is hasonlóan két szemszögből lesz olvasható, ahogyan adódik és jön majd ki a lépés. Jó olvasást kívánok nektek hozzá! ;)

Dóri

Első rész  

Mia szemszög

 Elegem van abból, hogy mindenki azzal jön, hogy: Mia eleget szívattad már, Mark-ot, nem gondolod? Most már kezd gyerekesnek tűnni a viselkedésed! – így a bátyám, Alex. Mia, én, megértelek. Én is haragudtam Alex-ra amikor megtudtam, hogy miért is hagyott el, de Mark valóban kedvel téged, és nem csak a bátyád miatt! – így, Dani. Mia, miért kínzol még mindig? Azt ugye tudod, hogy nem csak én szenvedek, hanem te is? Kérlek, adj egy új esélyt kettőnknek! – így, Mark. Miért nem adsz neki egy esélyt, Mia? Igazán helyes, és nem mellesleg messziről lerí róla, hogy nagyon bejössz neki. Én a helyedben, nyomban a karjaiba borulnék. – így Jenny az egyetemi csoporttársam és barátnőm.

   De kérdem én: miért nem tudják felfogni, hogy ez nem így megy?! Hogy, bár elhiszem Mark viselkedését és a próbálkozásait látva, hogy valóban ön magamért érdeklődik irántam, de mégsem akarom, hogy bármi közünk legyen egymáshoz?! Hiszen, rettentően megbántottak azzal, hogy így becsaptak. S nem mellesleg, bár egyikünknek sem vallottam be, de én beleszerettem abba a férfiba, akit igyekszem távol tartani magamtól.

   Egyrészről azért, ami. Tudom, hogy Dani megbékélt a helyzettel, amibe került Alex miatt, de én nem tudok. Az rendben van, hogy elfogadtam, a bátyám nem bankár, s igazgató, hanem egy FBI ügynök, de megint más valaki olyannal lenni, olyant szeretni, akit bármikor eltalálhat egy golyó, vagy akár kínzás által, az életét is veszíthetni. És én ezt nem akarom. Nem tudnám elviselni. A szüleim halálának valódi oka, csak még inkább megerősített ebben.

   Még a mai napig se tudom elhinni, hogy apa is zsaru volt, és egy balul elsült akció miatt, őt is meg anyát is megölték. Hihetetlen, hogy Alex mindez idáig képes volt ezt eltitkolni előlem, de végül is megértettem, hogy csak engem akart védeni. Mint, mindig.

   Azonban, hiába irigylésre méltóan vannak oda a legjobb barátnőmmel, Danival egymás iránt, mégsem tudom elképzelni azt, hogy én is így tudnék lenni Mark-al. Aki, nem mellesleg nem csak a bátyám társa, de a legjobb barátja is egyben.

   És nálam, amióta fogalommá nőtte ki magát az, hogy nem örülnék annak, ha Alex összeszűrné a levet bármelyik barátnőmmel is, úgy én sem tenném meg ezt az ő barátaival. Nem mintha, kislányként bármi esélyem is lett volna ilyenre, felnőttként meg pláne – amikor senkit sem ismertem közülük -. Viszont most már igen. Legalábbis annyira, hogy tudjam, akármennyire is fáj, hogy nem lehetek vele, mégsem akarom, hogy bármi közöm is legyen Mark-hoz.

   Ő a bátyám haverja, és egy zsaru! – mantrázom magamban, újra és újra.

Mark szemszög

   Mia Brighton… Az egyetlen nő ezen a világon, aki egyszerre tud lángra robbantani, és megőrjíteni. Míg az egyik pillanatban, a karjaimba zárnám és kicsókolnám belőle a szuszt is, addig a másik pillanatban megtudnám fojtani, amiért ennyire makacs.

  Tudom, hogy ami kettőnk között kialakult az együtt töltött idő alatt, az sokkal többé nőtte ki magát, mint holmi szimpla rövid kis kalanddá. Éreztem az öleléseiben és a csókjaiban is az odaadását irántam.

   Nem lehet így vége kettőnk között! Nem amikor, nem tudok nem rá gondolni, és vágyakozni utána.

   

   Megörülök a tudattól, hogy ellök magától, és hogy nem akar engem!

-          A francba is, Evan! – harsan fel hirtelen a fülemben, a főnök hangja, kirázva engem a Mia-val kapcsolatos gondolataimból. – Ne most álmodozz, amikor bevetésen vagy!

-          Bocs – morgom az orrom alatt, tudván, hogy jogosan csattant fel.

-          Elszámolok háromig, utána berontunk! – mondja, és mind alapállásba állunk, készen a támadásra. – Egy… kettő… három!

   Nagy robajjal robogunk be New York Est Sade nagy hírnévnek örvendező Luxus szállodájának a legfelső emeletén lévő egyik lakosztályába, ahol pillanatokon belül sikerül lefegyvereznünk, a már jó ideje keresett Nicholas Shark-ot, a lány kereskedők fejét és embereit.

   A fegyvereiket elkobozván és az ott talált lányokat, amennyire csak lehetséges, diszkréten igyekszünk kijuttatni. A rossz fiúkat pedig megbilincselvén, oda szállítjuk, ahová valóak.

   Amint utoljára egyedül maradok, a főnökkel, ahogyan sejtettem, nem úszom meg újabb figyelmeztetéssel a gondolataimba merülését.

-          Muszáj kezdened valamit ezzel a Mia üggyel, Mark! Mert máskülönben, nem csak a saját életedet kockáztatod, de a társaidét is!

-          Csak tudnám, hogy mit?! – sóhajtok fel kényszeredetten, és beletúrok a hajamba.

-          Vagy elengeded és keresel valaki mást, vagy a talpadra állsz, és meggyőződ őt arról, hogy akarod őt – javasolja.

-          Szerinted nem próbálkoztam mind két feltevéssel? – nézek rá elkeseredetten.

-          Akkor nem eléggé! De most már ideje volna, valamelyik irányba elindulnod, és akként is végezni, mielőtt felőröl ez az egész, és ne adj isten, a sajátod vagy a társaid életébe fog kerülni a figyelmetlenséged! – figyelmeztet, majd a lakosztályba csatlakozó Charly-nak int. – Nézd át a gépeket, laptopokat, telefonokat! Minden lényegesnek és lényegtelennek tűnő anyagot nézz át! Tudni akarom, hogy hol hunyászkodik az ifjabb Shark is! – utasítja a legjobb hackerünket, akivel valaha is volt lehetőségünk együtt dolgozni.

   Charly biccentve felénk, kezdi el begyűjteni a főnök által felsorolt kütyüket, hogy aztán belevethesse magát a kutatásba. Mi pedig a begyűjtött nagy cápánkkal és embereivel együtt a kapitányságra indulunk.

   Suarez a kihallgatásra nem engedett be, sőt egyenesen pár nap szabadságra küld, aminek persze hangot is adok.

-          Szükségetek van rám! Ezért nem küldhetsz…

-          Már pedig, de! Küldhetlek, és küldeni is foglak! – fordul vissza felém a kihallgató szoba ajtaja előtt.

-          Daniel…

-          Szükség van rád, ez tény és való! De, muszáj összeszedned magad, és lépni valamerre a Mival való kapcsolatoddal, mert mióta kiadta az utadat, azóta nemcsak nem vagy önmagad, de figyelmetlen is vagy! Nekem már pedig olyan emberre van szükségem, akit nem tud eltéríteni semmi, és senki sem az adott feladattól! – közli a tényeket.

    Magamban be kell, hogy lássam: igaza van! Igaz, hogy mióta Mia, nem kér belőlem, azóta nem igazán tudok a munkámra koncentrálni, mert csak ő jár a fejemben. A franc esne belé! Életem harmincöt évében, soha nem volt semmi gondom, és soha semmi és senki sem tudott eltántorítani vagy éppen eltéríteni nem tudta a figyelmemet a munkámról. Erre jött, egy alacsony, karcsú, hosszú hollófekete hajú, és sötétkék szemű, angyal és sikeresen ledöntött a lábamról, minden téren. Éjjel és nappal csak ő jár a fejemben! Senki másra nem tudok már úgy tekinteni, mint ahogyan ő rá! Senki sem foglalja le úgy az elmémet és gondolataimat, mint ő, és a tudat, hogy ellök magától.

   Azt még nem tudom, hogy – hogy fogom tudni megoldani, de elfogom érni, hogy újra majd örökre az enyém legyen! Nem tudnám őt elképzelni más férfi oldalán, és nem is fogom hagyni, hogy ez eshetőségű legyen! Ő az enyém! Akárcsak én az övé…

Sodorjon a vágy

Sziasztok!

Az elnézéseteket kérem, hogy majd egy hónap elteltével írok, és hogy hozom a következő történetet.
De az elmúlt egy hónap, mint ahogyan az előtte lévők, úgy ez sem volt teljes és felhőtlenül boldogságban telő.
Sok minden történt, főként szomorú, és fájdalmas korszak. Viszont tudom, hogy most már a saját életemet kell elkezdeni és élni úgy, ahogy akarom, és ahogyan lehet.
Ebben és ehhez, persze az írás is beleszámít. Nem terveztem abbahagyni, csak kellett még egy kis idő, hogy újra összetudjam szedni magam és, hogy újra beletudjam vetni magam az írásba.

Most a Sodorjon c. sorozat, második részének a tartalmát hoztam el nektek, bár lehet, hogy néhányotoknak nem lesz újdonság, hiszen az oldalon már fel van tüntetve, hogy miről szól. De azért, mégiscsak úgy éreztem helyének valónak, ha bejegyzésben is hoznám, mely után a következőben az első részét is olvashatjátok!
Remélem, hogy Mia és Mark történetét is szeretni fogjátok, és hogy velük és velem tartotok a későbbiekben is! :)

Dora Sullivan

Mia Brighton nem akarta, hogy bármi köze is legyen bátyja munkatársához, egyben a legjobb barátjához. "Egyszer engedett a vágyainak, de soha többet!" - hajtogatta magában, mindannyiszor amikor egy légtérbe kerültek. De a férfi másképp tervezte. Ő igenis akarta, hogy közük legyen egymáshoz, ezért minden egyes adandó alkalmat kihasznál, amit csak lehet...

"- Tudom, hogy neked most épp kapóra jött ez az üldözés, de én akkor sem fogok újra a karjaidba borulni! - próbált ellenállást tanúsítani a lány, de a férfi ismerte őt, és saját magát is. Így nem foglalkozva a lány tiltakozásával, két oldalról megragadva a karjait a feje fölé kulcsolta, majd az ajkaihoz közeledett.

- Nem is sejted, hogy mennyire! De mire ennek az egésznek vége lesz, bebizonyítom neked, hogy mi egymásnak lettünk teremtve! - lehelte Mark, Mia ajkába, amelyeket pillanatokon belül be is tapasztott a sajátjával, szenvedélyesen és vadul..."

Sodorjon az ár - Befejező része, és egyben az Epilógus!

Sziasztok!

Hát, szó mi szó: elérkeztünk ide is. A Sodorjon az ár végéhez. Megvallom, amikor neki kezdtem, nem hittem volna, hogy sikerül majd úgy befejeznem, ahogyan azt nagyjából terveztem, mert féltem, hogy idővel félbe hagyom. De örülök, hogy nem így lett.
Tudom, és tisztában is vagyok vele, hogy maradtak hézagok a történetben, amiket igyekszek majd kiküszöbölni, s át is írni, míg a Sodorjon sorozat le nem záródik. De erről, majd úgyis írni fogok, ha megleszek vele.
S bár, Dani és Alex története itt befejeződik, azonban még sincs nekik végük. Ugyanis a sorozat második és a harmadik részében is felbukkannak majd. Csak éppenséggel, azokban már nem ők lesznek a középpontban.
Eme történet galambocskáim nem is kérdéses, hogy a szívemhez nőttek. Sok gondolat, álomkép az enyémeket tükrözi. Örülök, hogy nagyjából az ő életükbe is sikerült belecsempészni ezeket, és hogy végül mind a ketten azt kapták meg, ami kijárt nekik és amire vágytak.
A sorozat második részében, mint már egy párszor említettem, Mia és Mark lesznek a középpontban.
Az ő történetüket nagyban befolyásolja majd, az a kis információ morzsa amit már ebben is feltüntettem. A titkok, és Mark New York-i utazása. De majd úgyis megtudjátok, hogy miként... hamarosan.
Addig is, itt a záró rész.
Örülök, és köszönöm is, hogy velem tartottatok. Remélem, hogy a későbbiekben is így tesztek! :)

Dóry

Dani szemszög

15. + Epilógus

-          Megmondtam már, hogy látni se akarlak többé! Mit nem lehet ezen megérteni? – hallatszik be a konyhába, a bejárat felől, barátnőm ideges hangja.

-          Én meg megmondtam, hogy nem érdekel! – dörrenni is vissza Mark, akinek az arcát bár nem látom, de sejtem, hogy mosolyogva néz barátnőmre.

-          Ajjjj! Utállak! – csörtet be a konyhába a feldúlt Mia, mögötte pedig a jókedvű Mark.

-          Nektek is, Helló! – köszönök rájuk.

-          Elegem van! – csattan fel, Mia és már itt is hagy minket a konyhában, ügyelve arra, hogy közben ne érjen hozzá a magas, jóképű barna hajú férfihez, akibe szemlátomást azon az estén a Human’sban bele is zúgott.

-          Szia, Dani! – köszön vissza, Mark miután nem látjuk már Mia-t. – Hogy, lehet valaki ennyire… ennyire…

-          Makacs? – segítem ki.

-          Igen, és mégis gyönyörű? – sóhajt fel, és leül a konyhapult egyik bárszékére.

-          Mi előre szóltunk, hogy pipa lesz, ha megtudja, mivel foglalkozol, és hogy mi célból is környékezted meg őt elsőként – mutatok rá a tényre, miszerint anno Alex kérésére került barátnőm közelébe, nem számolva rá, hogy az érdeklődése, sokkal komolyabbra fordul majd, pillanatok alatt.

    Másfél hónap telt el azóta, hogy én tudomást szereztem a fiúk valódi foglalkozásáról. Mia, pedig nem sokkal utánam rá, amikor hazaértünk New York-ból. Nem is volt számomra kérdés, hogy mennyire ki fogja borítani a tény, hogy a bátyja éveken át titkolózott előtte, mint a foglalkozásáról, mint a szüleik valódi halálának okáról. És, ha ez még nem is lett volna elég, a legnagyobb csalódása. Mark-ban esett. Még a mai napig sem tudja elhinni, hogy a férfi érdeklődését elsősorban a bátyjának köszönheti. Ő szentül hitte, hogy Mark lehet az álmai férfija. De amikor megtudta az igazat róla, még az álmaiban is csalódni kezdett. Azóta a nap óta, rettentően sokat változott, és még makacsabb lett, mint volt. Az egyedüli személy a házban, akivel hajlandó is foglalkozni, az csak én vagyok. Bár, szóba áll Alex-al, mégis még él benne az a keserű düh, a titkokról, és amely miatt nem tudja eldönteni, hogy bízhat-e abban az érzésben, amelyet Mark iránt érez.

   Pedig próbálok neki segíteni ebben a kérdésben, de a hit érzete azon a napon megtört benne.

-          De ennyi ideig, mégis hogy tud haragudni rám? – kérdezi keserűséggel a hangjában.

-          Szerintem nem is igazán rád haragszik – fejtem ki neki az iménti gondolataim folytatását. – Hanem, Alex-ra. Ő volt számára az a személy, akire mindig felnézett. Aki számára a Hős volt. Mindig is előtérbe helyezte a bátyját, ahogyan ő is őt. Ezt tudja. Viszont mégis, fájdalmat okozott neki azzal, Alex, hogy titkolózott és, hogy miatta ismerkedtetek meg egymással.

-          Ezt értem. De, már nem egyszer mondtam neki, hogy azon az estén ott a klubban, amikor megpillantottam őt és közel kerültünk egymáshoz, nem érdekelt, hogy kinek a húga. Mert csak azt a nőt láttam, akit magamnak akarok.

-          Tudom – mosolyodom el. – Látni rajtad, hogy teljesen bele vagy esve.

-          Nem tudom tagadni, és nem is akarom – néz komolyan a szemembe. – Senki mást nem akarok, csak őt. Csak, azt nem tudom, hogy mitévő legyek, ha ennyire távolságtartóan bánik velem.

-          Megpróbálok vele beszélni és jobb belátásra bírni őt, azonban nem ígérhetek semmit – ígérem, és pont ebben a pillanatban csatlakozik hozzánk is, a frissen lezuhanyozott, szívdöglesztő, álmaim férfija.

-          Sziasztok! – köszön belépve – Kit akarsz jobb belátásra bírni? – kérdezi, miután vállon veregeti a barátját, majd hozzám lépve, nyom egy csókot az ajkaimra.

-          A húgodat – felelem, és közben elhessegetem a kezeit az éppen összedarabolt alma szeletek felől.

-          Áhhh – kapcsol azonnal, és nem is kérdez többet erről.

   Szegénykémet, napok óta ostorozom arról, hogy Mia, milyen makacs, és mennyire lehetetlen, hogy inkább szenvedteti saját magát és Markot is, minthogy végre túllépne azon, amin kellene és élhetnék ő is boldogan az életüket egymással, mint ahogyan mi is tesszük.

   A sok fájdalmas és borzalmas események után, a szerelmünk a másik az iránt, csak még erősebb lett. Alex-ban mind megtaláltam azt, amire valaha is vágytam. Odaadást, tiszteletet, becsületet, őszinteséget, és szerelmet. Igaz van, hogy kiborít a túlzott féltésével, amikor Mark-kal egy-egy bevetésre megy és két-három napra távol vagyunk egymástól. De mégis boldog vagyok, mert szeret, ahogyan én is őt. Minden alkalmat megragadunk, amit csak lehet, hogy együtt legyünk, persze nem hanyagolva el Miáékat, sem pedig a hétköznapi életünket, és a nővéreméket sem.

   Nem is volt kérdés, hogy amint lehetett, bemutattam őt a családomnak. Azonban nem számítottam arra, hogy Alex egy hirtelen felindulásból, csakhogy engem meg lepjen és, hogy örömet szerezzen vele nekem, ide repítette őket a múlthónapban. Boldogabbá, azt hiszem, nem is tehetett volna, mint amikor őket idehozatta. Örültem, hogy annyi eltelt idő után, viszont láthatom, és ölelhetem őket.

  Nővérem, Suzy bár mindig is gyönyörű lánytestvér volt nekem, de várandósan még annál is szebben festett. Jó volt őt, megint várandósan szépnek látni. S mint reményeink meghallgattattak minket, kislány növekedett odabent. akinek a nevemből adódóan, az Ella nevet választották. Örömmámorban úsztatva ezáltal is engem. Sógorom, nem hazudtolva magát, játékosan űzött belőlem gúnyt, amikor csak lehetősége volt rá, vagy éppen ott csipkelődött ahol tudott. De, én sem maradtam ezúttal se adós számára. Így szerettük mi egymást. Mint, két rosszcsont.

   A két fiúk változására, azonban nem voltam felkészülve. Nem csak, hogy megnőttek, de ahogyan az várható is volt, egyre csak jóképűvé cseperedtek, és az egymás iránti testvéri kötelékük is eggyé kovácsolódott.

   Boldogan gondolva vissza rájuk, simítom a tenyereimet a még lapos hasamra, ahol bizony, egy új élet növekedik. Az én és Alex kisbabája, akiről csak Mia és, Suzy tud. Alex-nak ma este terveztem elmondani. Azért is készültem neki a kedvenc ételeivel és a gyümölcsös salátával. Izgalommal telve, várom már a pillanatot, amikor közlöm majd vele a kapcsolatunkat újabb szintre növelő hírt. Melynek tudom, hogy nagyon fog örülni. Nincs is bennem félsz afelől, hogy netalán rosszul fogadná, ugyanis tudom jól, hogy vágyik már rá. Ahogyan én is…

   Estére, ahogyan azt terveztem is, kettesben maradtunk Alex-al a házban. Mia átment egy csoporttársához tanulni, Mark pedig visszament New York-ba, egy újabb munka miatt.

   Utoljára a gyümölcssalátát hagyva, készültem arra, hogy átnyújtom neki a kis fehér cipellőt, szépen becsomagolva, amelynek a kibontásával nyerhet majd tudomást arról, hogy apa lesz.

   Azonban arra nem számítottam, hogy ő is meglepetéssel és ajándékkal készült, ezért sem tudtam elrejteni a meglepett döbbenetemet, amikor megragadva az egyik kezemet, a tenyerembe helyez egy kis piros szív alakút bársony dobozkát. Csak nem egy jegygyűrű? – jut is elsőként ez a gondolat az eszembe, nem számolva rá. Persze, ha az van benne, nem kérdés, hogy igent fogok mondani. De, őszintén szólva, nem is vártam volna, hogy ma este eljegyzésre is sor kerülhet.

-          Hát, ez? – kérdezem kíváncsian, de ő idegesen arra késztet, hogy nyissam ki.

   Kinyitva a dobozkát, egy fából faragott szív alakú medált pillantok meg, melybe az „Enyém vagy!” Felirat van faragva.

-          Ez te készítetted? – nézek fel rá, sejtvén, hogy ez miatt az ajándék miatt, szerezte azokat a sebeket a tenyerén a napokban.

-          Tetszik? – kérdezi vissza, izgatottan és még mindig idegesen félve attól, hogy esetleg másként éreznék az ajándéka iránt.

-          Hogy tetszik e? Ez gyönyörű! – veszem ki a medált, mely egy apró szemű aranyláncra lett felfűzve. – El sem tudom mondani, hogy mennyire gyönyörű. Köszönöm – hajolok felé, és csókolom meg köszönetem, és szerelmem jeléül.

   Ez az ajándék sokkal szebb, és sokkal több jelentőséget biztosít számomra, mintha a dobozkában egy jegygyűrű lett volna. Mert ezt ő készítette nekem.

-          HUhhh – sóhajt fel megkönnyebbülten. – Örülök, hogy tetszik! – mondja átvéve tőlem a láncot, csakhogy a nyakamba tegye.

-          Köszönöm – simítom meg a medált.

-          De, van még itt valami a számodra – mondja, majd belenyúlva a zsebébe, egy újabb piros szív alakú bársonydobozkát tart felém, de ezt már nem helyezi a kezembe, mert ő maga pattintja fel a fedelét, és tárja elém, a csakugyan szív alakú aranyjegygyűrűt, melyet apró ezüst gyémántok öveznek körbe. – Dani, szeretlek! Az életemet veled, szeretném leélni. Nem is tudnám elképzelni mással az életemet, csak veled. Nem is akarnék mást, csak is téged, és szeretném, ha te is ugyanígy vélekednél. Hozzám jössz? – teszi fel a kérdést, melyre azonnal rávágom azt a választ, amelyben bízik.

-          Igen, én is mindezt szeretném, veled! Csak is veled! – bólintóm boldogan.

   Mielőtt átadhatnám az ajándékát, engedem, hogy felhúzza a bal kezem gyűrűsujjára a gyűrűt, melyet egy szenvedélyes, szerelmes csók követ.

-          Szeretlek! – suttogja a vallomást.

-          Én is szeretlek! – viszonozom. – Azonban, nekem is van valamim a számodra – mondom, és hajolok is le magam mellé, ahová az ő ajándékát tettem. – Bontsd ki! – utasítom.

   Nem is kérdezvén meg, hogy mi lehet benne, bontani is kezdi, és míg ő egyre közelebb az ajándékhoz, én izgatottan az ajkaimba harapva figyelem a reakcióját. Amikor a sötét kék tekintete végre megpillantja a két kis fehér cipőcskét, az arcán, a várt boldog hitetlenkedés, majd a szerelmes öröm mutatkozik ki.

-          Babánk lesz? – kérdezi, csillogó tekintetét az enyémekbe fúrva.

-          Igen – bólintóm mosolyogva és vele örülve. – Kisbabánk lesz.

-          Annyira, de annyira szeretlek! – teszi le az asztalra a kis cipőcskéket, csakhogy aztán visszahajolva hozzám, csókjával is bizonyítja ismét a szerelmét, és örömét is egyben.

   Megkönnyebbülést érzek, hogy most már együtt örülhetünk a kisbabánk hírének. Ennél boldogabb még életemben nem voltam. Mindent megkaptam, amit valaha is kívántam, vagy kívánhattam is volna az élettől. Olyan családot magam körül, akit szerethetek, és akik viszont szeretnek. Olyan barátokat, akik a barátságnál is többet jelentenek számomra. És olyan férfit, akivel boldogan tervezhetem a közös jövőnket, és akivel megalapíthatom azt a saját kis külön családot, melyről mindig is csak álmodtam.

   Most már nem csak azért érzem magam szerencsésnek, mert enyém a világ legdögösebb és minden tekintetében véve, tökéletes férfija, hanem mert mindazon a rossz után, amin keresztül mentem, végre révbe érhettem, a szeretett férfi oldalán, ki nem csak a szerelmével, de egy kis babával is megajándékozott.

   Boldog és szerelmes vagyok, és tudom, és érzem is, hogy ez egy életre szól, bárhová és bárhogy is, „Sodorjon az ár” minket….