Sodorjon a vágy

Sziasztok!

Hosszú kihagyásnyi idő után, újra jelentkezem. És igen, egy új résszel. Ez nem ámítás, sem hitegetés. Valóban lentebb az új részt olvashatjátok, Mark szemszögéből.

Most nem kezdek el mentegetőzni, sem pedig hosszas ecsetelést tartani arról, hogy mért nem volt eddig rész, vagy hogy éppen, hová tűntem... mert hosszú volna... és senkit sem akarok vele terhelni és untatni se...

Így csak szimplán annyit mondanék, hogy örülök, hogy újra hozhatom nektek a fejezeteket, bízva abban, hogy semmi sem fog hátráltatni benne a továbbiakban. ;) 

Jó olvasást kívánok nektek a fejezethez.  Ha tudom, még a héten hozom is a folytatást! ;)

Dóri

Harmadik rész

Mark szemszög

   Elment.

   Elment úgy, hogy most azt sem tudom, akkor hányadán is állunk. Pedig amikor az este a karjaimban tarthattam, úgy éreztem, hogy most már minden rendben lesz köztünk. Erre fel?! Reggel arra ébredek, hogy ő sehol sincs. Ha nem éreztem volna mellettem a párnámon a vanília és eper illatát, akkor azt hittem volna, hogy mindaz, amit átéltünk együtt az éjszaka, az csak álom volt. De az orromban érezvén finom illatát, tudtam, hogy valódi volt minden. Minden érintés, minden csók.

   Hiába kerestem a házban, sehol sem találtam őt. Így tudtam, elment.

   A telefonom megkeresése után, igyekszem őt elérni, de nem veszi fel, és ez kezd kiborítani.

-          Már megint nem fogadja a hívásaimat?! Mi a fészkes fene van?! – csattanok fel a nappaliban állva. – Hol csesztem el már megint a dolgokat, hogy csak így itt hagyott?! – kérdezem a néma csendtől, tudva, hogy választ itt nem fogok kapni.

   Ezt nem hagyhatom csak így annyiban. Ki kell derítenem, hogy miért hagyott faképnél. Esetleg megbánta volna a tegnap éjjelt? – torpanok meg egy pillanatra erre a gondolatra, mely össze is szorítja a szívemet. – Fájna, ha így van. De akkor is muszáj kiderítenem, hogy mi van most velünk!

  

  Pár perccel később már a Brighton ház ajtajánál találom magam, amelynek éppen a kilincsét nyomnám le, amikor szembe találom magam Mia fájdalommal teli, könnyes szemeivel. Látni őt sírni, a szívemet mintha mázsás súly nyomná, annyira fáj.

-          Édesem – nyújtanám ki érte a karjaimat ölelőn, de ő ahelyett, hogy hozzám bújna, hátrálni kezd, amivel nem is kicsit okoz fájdalmat nekem.

-          Tűnj az utamból! – harsogja dühösen nyelve a könnyeket.

-          Nem! – lehelem elállva az útját. – Beszélnünk kell!

-          Nem! Nem kell semmit sem csinálnunk! – igyekszik félre lökni az útjából, viszont én nem engedek.

-          De igenis fogunk! – mondom határozottabban és leszorítom az oldalához kezeit, így vonva őt közelebb magamhoz.

-          Eressz! Vagy elbúcsúzhatsz a golyóidtól! – szórnak könnyes kék szemei szikrákat az enyémekbe.

   Mi történhetett, ami miatt el akar lökni magától? Miért ennyire dühős rám? Miért nem engedi, hogy szeressem őt? Próbálok választ keresni a tekintetében, de nem látok ott mást, csak mély fájdalmat és haragot.

-          A múlt éjszakát nem tudjuk meg nem történtté tenni, és nem is akarom – szipogja, szemei továbbra is mélységes haragot és fájdalmat tükröz. – De az volt az utolsó. A bú…

-          Ne mondd ezt! – vágok a szavába. – Akarlak, csak is téged. Akárcsak te engem. Elhiszem, hogy haragszol rám, de engedd, hogy bizonyítsam a szerelmemet. Mert igenis, SZERETLEK! Kimondhatatlanul és viszontvonhatatlanul, szeretlek! – kimondtam.

-          Én… - a hirtelen jött vallomásom, látszólagosan belé fojtotta szót, azonban ez a pillanatnyi dermedtség a részéről nem tartott sokáig. – Mennem kell!

-          Mi? Még is hová? Nem mehetsz el csak így! – fogom le továbbra is.

-          Már pedig elfogok menni. – jelenti ki. – Nem gondolhatod azt, hogy, csak mert szerelmet vallottál, itt fogok maradni és a karjaidba borulni úgy, mintha mi sem történt volna? – nevet fel gúnyosan. – Nem tagadom, hogy nem érzek én is valami hasonlóságot… vagyis, hogy… igen. Bevallom: én is szeretlek! Azonban nem tudok veled lenni.

-          Miért nem? Miért nem hagysz kettőnknek időt arra, hogy megpróbáljuk együtt? – kérdem őt gyötrődve a viszonzott vallomása, a viselkedése és a szívembe való tört döféses szavai között.

-          Mert inkább most veszítselek el így, hogy én, hagylak el, minthogy… minthogy…

-          Minthogy? – kérdezek vissza, de ahogy meglátom mögötte Alexet és az ő karjai között éppen a szájához kapó Dani-t, lassan kezdem felfogni, hogy mit nem tudott kimondani Mia…

    Fél. Ugyanattól fél, amitől Dani is félt, és fél a mai napig is. Ő attól, hogy Alex-et veszíti el. Mia pedig attól, hogy engem veszítene el. A tudat, hogy fél elveszíteni engem, amely miatt fájdalmat is érez, sokkal jobban letaglóz, mint azt hittem volna.

   Nem bírom ezt az éles fájdalmat a szívemben, amit azért érzek, mert látom őt szenvedni, és tudni azt, hogy azért taszít el, mert fél elveszíteni engem.

   Nem is tudtam. Sőt még álmodni sem mertem arról soha, hogy lehet e így, és ennyire szeretni valakit. Ahogyan azt sem tudtam, hogy a szerelem így fájhat. Mert igen is: a szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás…  

Sodorjon a vágy

Sziasztok!

Késéssel ugyan, de itt is a második fejezet! Csak is kizárólag Mia szemszögéből. Amely, nos nem éppen vidám hangulatot tartalmaz. De remélem, hogy tetszeni fog. :)

Dóry

Második rész

Mia

     A hosszú és fáradalmas, de sikeres vizsga heteket magam mögött hagyván, amelyet a tegnapi napon egy fergeteges bulival megünnepeltünk a Heaven’sben, most egy kényelmesnek szánt nyújtózkodássá váltanék éppen, amikor a karom egy meleg, csupasz testbe ütközik. Ijedten kapom oldalra a fejemet, majd ugyanilyen állapotban pattanok is fel az ágyból.

    A meleg, csupasz, és felettébb nyál csorgatóan kidolgozott test tulajdonosának jelenléte a szobában és az ágyban egyaránt, nem kis meglepetést okozott számomra. Akárcsak az idegen szoba is, mely cseppet sem hasonlít az enyémre.

   Mielőtt felrázhatnám őt álmából és számon kérhetném őt arról, hogy mit keres az ágyamban – amiről, mint pillanatokon belül kiderül, hogy nem is az enyém -, mintha egy videó felvételt játszanának le a szemeim előtt, ugranak be a tegnap este és éjszaka eseményei.

    A buli… a gratulációk… a zene… a tánc… és a tömérdek alkohol… és maga Mark… akit akármennyire is igyekeztem ellökni magamtól, nem eresztett el egy pillanatra se az éjjel, hiába kértem, szépen és csúnyán… A szemeim előtt látom, amint egy lépcsőn, egymásnak estünk. Ajkunk egymáson, testünk egymáshoz tapadva…

   Jézusom! – sóhajtok fel, és tapasztom a tenyereimet a számra. – Hogy lehettem ennyire felelőtlen, és gatya részeg?

   Nem szabadott volna hagynom, hogy megtörténjen az, ami megtörtént. De, legalább magamnak be kell, hogy ismerjem, az ital csak háttérbe szorította a józanabbik és a makacsabbik énemet, és ezáltal, utat engedhettem a férfi és az iránta érzett vágyaimnak, ostromának.

   Viszont most, hogy újra többnyire megint a józanabbik részem van jelen, háttérbe szorítom a férfi iránti érzelmeimet és vágyaimat. Akárcsak azt az érzést is, hogy mennyire szeretnék visszafeküdni és hozzábújni, halkan felszedem az ágy mellé hajított, tegnap esti rövid kis fekete mini ruhámat és alsóneműmet, és amilyen csendben csak tudom, magamra öltöm, hogy azután lábujjhegyen lépdelve elhagyhassam a szobát, és a benne békésen alvó Mark-ot.

   Leérve a földszintre, veszem észre, hogy Mark háza tulajdonképpen többnyire a miénk kicsinyített mása. Még akár ijesztő is lehetne a helyzet iróniája, de tudván, hogy LA-ben sok ház és apartman hasonlóan vannak kiépítve, így a figyelmemet a lépcső alján heverő magas sarkú cipőmnek szentelem és a kis borítéktáskámnak, amiket felkapván a kezembe, sietősen közelítem meg a bejárati ajtót, amelyen kilépve, mielőtt elindulnék, szét is nézek, hogy hol is vagyok éppen.

   Még soha nem jártam Mark-nál, de az elém táruló part, ismerősként köszönt vissza rám, így tudom, hogy ugyanazon oldalon vagyok most, ahol én lakom, csak épp a part elülső felén, míg a házban hagyott férfi, a másik részén.

   Ezt nem hiszem el! – mormogom az orrom alatt. – Mégis, hogy titkolhatták el ezt is előlem?! Miért nem tudtam arról, hogy nincs is olyan messzire tőlem az a férfi, akit nem volna, szabadna akarnom?!

   Enyhén haragosan, amiért újabb fény derül a férfi szándékára és arra, hogy még mindig az akaratomon kívül is, de úgy kell éreznem, ezután meg főképp, hogy akár akarom, akár nem, még mindig engem tart nyomon, sietősen sétálok a haza.

   A házba belépve, a tekintetem azonnal megakad a lépcsőn még álmosan lebotorkáló bátyámon, akinek esélyt se adva arra, hogy megszólaljon, támadom le a szerintem jogos, szemrehányó kérdéseimmel.

-          Mégis mikor szándékoztátok elmondani nekem, hogy Mark még mindig figyelemmel tart? Ahogyan azt is, meddig akartátok titokban tartani, hogy nem is lakik olyan messze innen? – nem törődöm azzal, hogy a hangom egyre hangosabb.

   Dühös vagyok. Dühös a bátyámra, amiért még mindig egy nebáncsvirág kislánynak tart. Dühös Dani-ra, mert nem mondta el nekem, hogy Mark ilyen közel van hozzám. Dühös vagyok Mark-ra, amiért betoppant az életembe, és alaposan fel is forgatta is azt. De legjobban magamra vagyok dühös, amiért nem tudok túllépni a múlt sérelmein, és a titkokon, és főképp az érzelmeim és egy olyan szerelem érzése miatt, amit nem akarok. Legalábbis nem Mark iránt.

-          Mia…

-          Ne, Mia-z itt nekem! Most ne! – dörrenek rá. – Elegem van abból, hogy itt mindenki rajtam kívül mindent tud, és én vagyok az egyedüli, aki előtt titkolóznak. Nem vagyok én olyan gyenge jellem, mint amilyennek ti gondoltok.

-          Senki sem gondolja azt, hogy gyenge vagy. Mind tudjuk, hogy erős vagy és…

-          Akkor mégis mire fel ez a sok titkolózás? – támadom le egy újabb kérdéssel, majd még eggyel. – Mikor fogjátok már fel, hogy felnőttem?

-          Engedd, hogy megmagyarázzam – kérlel aggódva Alex, de nem adok rá esélyt, még ha én is kérdeztem őt.

-          Elképzelésed sincs arról, hogy milyen megtudni azt, hogy voltaképpen a családunkról való elképzelt kép, nem is valódi, hanem egy hatalmas nagy kibaszott hazugság?! – rázom meg a fejem csalódottan. – Fogalmad sincs arról, hogy milyen megtudni azt, hogy a testvéred nem az, akinek mondta magát, akárcsak az a személy se az, akinek hitte.

-          Miért zeng a ház már korra reggel tőletek? – csatlakozik hozzánk barátnőm is.

-          És te meddig akartad eltitkolni előlem, hogy Mark itt lakik a parton? – néztem a mogyoróbarna álmos tekintetébe. – Alex-on már meg sem lepődök, hogy nem mondta el. De te? Te aki a legjobb barátnőm vagy, és akivel nincsenek titkaink egymás előtt?

-          Én… - kezd bele, de látva a csalódott tekintetemet, nem folytatja tovább. Kiolvasta belőle, hogy hiába minden magyarázat, most végképp nem vagyok rá vevő. Hiszen tudja jól, hogy jogosan vagyok csalódott.

    Nem szólván többet, kikerülve őket felrohanok a szobámba, amelyet kulcsra zárva magam után rogyok le az ágyamra, és végre utat engedek a kicsorduló könnyeimnek.

   Könnyeket hullajtottam a szüleimért. Könnyeket hullajtottam a halálukat kiváltó valódi ok miatt. Könnyeket hullajttattam, amiért Alex végig más hitben tartott. Bár tudtam, s tudom is jól legbelül a szívem mélyén, hogy csak védeni akart. Hiszen, fordított esetben én sem cselekedtem volna másképp a helyében. Mégis fájt, hogy még a szerelmemet is azért ismerhettem meg, mert ő sodratta az életembe. Könnyeket hullajtottam, mert fájt Dani árulása. Azt hittem, hogy legalább ő őszinte velem. De szomorúan kell tudomásul vennem, hogy ez nem így van. Mert nem először titkolózott előttem. S míg a bátyám iránti érzelmeit eltudtam fogadni, addig most ezt nem. Ez már túlontúl sok volt számomra. Könnyeket hullajttattam, Mark-ért. A férfiért, aki annak ellenére is, hogy a szerelmét igyekezett bizonyítani, mégsem árult el magáról mindent.

   Elsőként még számomra is furcsának hangzik, hogy ennyire rosszul érint, hogy nem tudtam, ő itt van a közelben. Viszont, másodjára végig gondolva, tudhatta volna, hogy gyűlölöm a titkokat. Főleg meg mindazok után, amikről tudomást szereztem az elmúlt időszakban.

   Mégis hogyan várhatják el tőlem, hogy meghallgassam őket ezek után, és hogy bízzak bennük? Miért is érné meg ez nekem, ha ők sem bíznak bennem?! Mennyi minden sértődést, fájdalmat és csalódást megspórolhattunk volna már, ha a kezdeti titkok feloldásakor az újabb tudomásomra jutó titkok is, akkor kiderültek volna?

   Egy idő után, amikor a könnyeim elapadtak, arra az elhatározásra jutottam, hogy elköltözöm itthonról. Kell egy kis távolság az itthoniaktól, és persze Mark-tól.

   Hogy hova és, miként tudok majd eltűnni a szemük előtt, arról halványlila dunsztom sincs. De, ostoba húzás volna tőlem is, ha szó nélkül hagynám Alex-ékat itt, így amint összeszedtem magam és útra késznek érzem majd magam, közölni fogom velük is a döntésemet. Ismervén őket, igyekeznek majd maradásra bírni, viszont ezentúl, csak is a saját döntéseimre hallgatok majd.

   Mielőtt elpakolnék egy pár holmit és tisztálkodási szereket, még veszek egy jó forró zuhanyt.

   Zuhanyzás után, egy rózsaszín nyári lenge overált veszek fel, hozzá illő fehérneművel és szandállal. A hajamat lófarokba kötöm, majd a tükrös szekrényből előveszem a közepes méretű húzható 

bőröndömet, amelybe pár napra való ruhát és fehérnemű szettet, no meg egy pár lapos talpú balerina cipőt pakolok be. Ehhez még berakom a tisztálkodási és a smink készletem egy kisebb részét. A telefonomat és töltőjét, és a tárcámat pedig egy kisebb válltáskába csúsztatom. Mielőtt elhagyhatnám a szobámat, jut az eszembe, hogy taxit is hívhatnék a part széléhez, amellyel elvitethetem majd magam egy hotelbe.

   Amikor letudom a hívást, a bőrönd fogantyúját megragadván, elhagyom a szobámat és vele együtt pár másodperccel később az emeletet is.

   Leérve a lépcsőn, megtorpanok egy pillanatra. A konyha felől a bátyám, és barátnőm hangja szűrődik ki. Értem aggódnak, és éppen azt fitogtatják, hogy miként tudnának kibékíteni.

   Ez kedves! – dünnyögöm magamban, gúnyosan.

   Megrázva a fejemet, egy mély levegőt véve közelítem meg a konyhát és egy hangos köhintéssel vonom magamra a figyelmüket, időt sem hagyva azonban nekik arra, hogy előbb szólaljanak meg nálam.

-          Elmegyek! – jelentem ki. – Térre van szükségem, távol mindentől és mindenkitől – a szavaim, mélyen érinti őket, főleg meg a várandós Dani-t, de nem törhetek meg. Most nem! – Túl sok mindenre derült fény az elmúlt időszakban, amit hiába próbáltam megemészteni, nem tudtam. Így nem, hogy egyre több és több titokról szerzek úgy tudomást, hogy rajtam kívül mindenki más tudja is őket. Elmegyek, és erről nem szeretnék vitába bonyolódni. Fogadjátok el, hogy szükségem van arra, hogy mindezt körülöttem feldolgozzam és átértékeljem magam körül a dolgokat!

-          De nem mehetsz el csak így… - fakad ki Dani, elkeseredetten és közelít felém.

-          Dehogynem! És el is megyek! – tartom ki magam elé a kezeimet, megállásra késztetvén őt. – Értsétek meg, hogy nem tudok itt maradni! Rettentően fáj, hogy titkolóztatok előttem és, hogy nem bíztatok bennem eléggé ahhoz, mindent elmondjatok nekem!

-          Jézusom, hugi! Szó sincs arról, hogy nem bízunk benned! – szólal meg, Alex.

-          Akkor miért titkolóztatok egész végig előttem? – fordulok felé. – Először te, arról, hogy ki is, vagy és hogy mivel is foglalkozol valójában? Vagy éppen arról, hogy mi van közted és Dani között? Vagy, hogy éppen, Mark betoppanása az életembe, a te közreműködéseddel jött létre? Folytassam még? – nézek hol rá és hol Danira. – Kérlek, ne gyertek azzal, hogy az én érdekemben nem árultatok el dolgokat, mert nem fogadom el ezt válaszként! Tudom, hogy szerettek, ahogyan én is titeket, viszont ideje elfogadnotok azt, hogy nem vagyok már gyerek, akinek nem lehet elmondani semmit. Így is túlontúl hamar nőttem fel ahhoz, hogy mindezzel megbirkóztam volna már hamarabb is.

-          Igazad van. Hibáztunk – ad igazat nekem, Dani. – Jogosan vagy kiakadva ránk, és én meg is értem, hogy miért akarsz most elmenni.

-          Dani?! – nézz a bátyám kétségbeesetten a szerelmére.

-          Alex, szerelmem – fogja meg a kezét, barátnőm. – Nem tarthatjuk vissza, Mia-t. Engednünk kell, hogy kiszellőztesse a fejét, és hogy szabadon, nélkülünk gondolkozhasson. Felnőtt nő már, és ha menni akar, hadd menjen! Nem tarthatjuk őt kalitkában, és nem is tartóztathatjuk őt itt az akaratán kívül, mert azzal csak még távolabb löknénk őt magunktól.

-          Igazad van – sóhajt fel a bátyám.

-          Köszönöm – mondom immáron higgadtabban.

-          A városban maradok. Legalábbis nem terveztem, hogy elakarnám hagyni. Viszont, arra kérlek titeket, hogy ne hívjatok. Csak ha valóban vészhelyzet van! De addig is, majd én, kereslek és hívlak titeket, ha úgy érzem, hogy készen állok arra, hogyha nem is teljesen, de majdnem minden olyan legyen, mint amilyen régen volt.

-          Megkell ígérned, hogy vigyázol magadra! – kérnek meg egyszerre, őszinte szeretettel a tekintetükben.

-          Ígérem – suttogom, egy – egy gyors öleléssel, amely nélkül, ebben a pillanatban, képtelen lettem volna elmenni.

   Kibújva az ölelésükből, magamhoz veszem a bőröndömre helyezett táskámat és a fogantyút is megragadom, majd hátra se nézve – tudván, hogy nem bírnám ki, ha könnyeket látnék Dani szemében -, távozom a házból. Az otthonomból…

Sodorjon a vágy

Sziasztok! 

Két szemszögből olvasható az első rész. Várhatólag, több fejezet is hasonlóan két szemszögből lesz olvasható, ahogyan adódik és jön majd ki a lépés. Jó olvasást kívánok nektek hozzá! ;)

Dóri

Első rész  

Mia szemszög

 Elegem van abból, hogy mindenki azzal jön, hogy: Mia eleget szívattad már, Mark-ot, nem gondolod? Most már kezd gyerekesnek tűnni a viselkedésed! – így a bátyám, Alex. Mia, én, megértelek. Én is haragudtam Alex-ra amikor megtudtam, hogy miért is hagyott el, de Mark valóban kedvel téged, és nem csak a bátyád miatt! – így, Dani. Mia, miért kínzol még mindig? Azt ugye tudod, hogy nem csak én szenvedek, hanem te is? Kérlek, adj egy új esélyt kettőnknek! – így, Mark. Miért nem adsz neki egy esélyt, Mia? Igazán helyes, és nem mellesleg messziről lerí róla, hogy nagyon bejössz neki. Én a helyedben, nyomban a karjaiba borulnék. – így Jenny az egyetemi csoporttársam és barátnőm.

   De kérdem én: miért nem tudják felfogni, hogy ez nem így megy?! Hogy, bár elhiszem Mark viselkedését és a próbálkozásait látva, hogy valóban ön magamért érdeklődik irántam, de mégsem akarom, hogy bármi közünk legyen egymáshoz?! Hiszen, rettentően megbántottak azzal, hogy így becsaptak. S nem mellesleg, bár egyikünknek sem vallottam be, de én beleszerettem abba a férfiba, akit igyekszem távol tartani magamtól.

   Egyrészről azért, ami. Tudom, hogy Dani megbékélt a helyzettel, amibe került Alex miatt, de én nem tudok. Az rendben van, hogy elfogadtam, a bátyám nem bankár, s igazgató, hanem egy FBI ügynök, de megint más valaki olyannal lenni, olyant szeretni, akit bármikor eltalálhat egy golyó, vagy akár kínzás által, az életét is veszíthetni. És én ezt nem akarom. Nem tudnám elviselni. A szüleim halálának valódi oka, csak még inkább megerősített ebben.

   Még a mai napig se tudom elhinni, hogy apa is zsaru volt, és egy balul elsült akció miatt, őt is meg anyát is megölték. Hihetetlen, hogy Alex mindez idáig képes volt ezt eltitkolni előlem, de végül is megértettem, hogy csak engem akart védeni. Mint, mindig.

   Azonban, hiába irigylésre méltóan vannak oda a legjobb barátnőmmel, Danival egymás iránt, mégsem tudom elképzelni azt, hogy én is így tudnék lenni Mark-al. Aki, nem mellesleg nem csak a bátyám társa, de a legjobb barátja is egyben.

   És nálam, amióta fogalommá nőtte ki magát az, hogy nem örülnék annak, ha Alex összeszűrné a levet bármelyik barátnőmmel is, úgy én sem tenném meg ezt az ő barátaival. Nem mintha, kislányként bármi esélyem is lett volna ilyenre, felnőttként meg pláne – amikor senkit sem ismertem közülük -. Viszont most már igen. Legalábbis annyira, hogy tudjam, akármennyire is fáj, hogy nem lehetek vele, mégsem akarom, hogy bármi közöm is legyen Mark-hoz.

   Ő a bátyám haverja, és egy zsaru! – mantrázom magamban, újra és újra.

Mark szemszög

   Mia Brighton… Az egyetlen nő ezen a világon, aki egyszerre tud lángra robbantani, és megőrjíteni. Míg az egyik pillanatban, a karjaimba zárnám és kicsókolnám belőle a szuszt is, addig a másik pillanatban megtudnám fojtani, amiért ennyire makacs.

  Tudom, hogy ami kettőnk között kialakult az együtt töltött idő alatt, az sokkal többé nőtte ki magát, mint holmi szimpla rövid kis kalanddá. Éreztem az öleléseiben és a csókjaiban is az odaadását irántam.

   Nem lehet így vége kettőnk között! Nem amikor, nem tudok nem rá gondolni, és vágyakozni utána.

   

   Megörülök a tudattól, hogy ellök magától, és hogy nem akar engem!

-          A francba is, Evan! – harsan fel hirtelen a fülemben, a főnök hangja, kirázva engem a Mia-val kapcsolatos gondolataimból. – Ne most álmodozz, amikor bevetésen vagy!

-          Bocs – morgom az orrom alatt, tudván, hogy jogosan csattant fel.

-          Elszámolok háromig, utána berontunk! – mondja, és mind alapállásba állunk, készen a támadásra. – Egy… kettő… három!

   Nagy robajjal robogunk be New York Est Sade nagy hírnévnek örvendező Luxus szállodájának a legfelső emeletén lévő egyik lakosztályába, ahol pillanatokon belül sikerül lefegyvereznünk, a már jó ideje keresett Nicholas Shark-ot, a lány kereskedők fejét és embereit.

   A fegyvereiket elkobozván és az ott talált lányokat, amennyire csak lehetséges, diszkréten igyekszünk kijuttatni. A rossz fiúkat pedig megbilincselvén, oda szállítjuk, ahová valóak.

   Amint utoljára egyedül maradok, a főnökkel, ahogyan sejtettem, nem úszom meg újabb figyelmeztetéssel a gondolataimba merülését.

-          Muszáj kezdened valamit ezzel a Mia üggyel, Mark! Mert máskülönben, nem csak a saját életedet kockáztatod, de a társaidét is!

-          Csak tudnám, hogy mit?! – sóhajtok fel kényszeredetten, és beletúrok a hajamba.

-          Vagy elengeded és keresel valaki mást, vagy a talpadra állsz, és meggyőződ őt arról, hogy akarod őt – javasolja.

-          Szerinted nem próbálkoztam mind két feltevéssel? – nézek rá elkeseredetten.

-          Akkor nem eléggé! De most már ideje volna, valamelyik irányba elindulnod, és akként is végezni, mielőtt felőröl ez az egész, és ne adj isten, a sajátod vagy a társaid életébe fog kerülni a figyelmetlenséged! – figyelmeztet, majd a lakosztályba csatlakozó Charly-nak int. – Nézd át a gépeket, laptopokat, telefonokat! Minden lényegesnek és lényegtelennek tűnő anyagot nézz át! Tudni akarom, hogy hol hunyászkodik az ifjabb Shark is! – utasítja a legjobb hackerünket, akivel valaha is volt lehetőségünk együtt dolgozni.

   Charly biccentve felénk, kezdi el begyűjteni a főnök által felsorolt kütyüket, hogy aztán belevethesse magát a kutatásba. Mi pedig a begyűjtött nagy cápánkkal és embereivel együtt a kapitányságra indulunk.

   Suarez a kihallgatásra nem engedett be, sőt egyenesen pár nap szabadságra küld, aminek persze hangot is adok.

-          Szükségetek van rám! Ezért nem küldhetsz…

-          Már pedig, de! Küldhetlek, és küldeni is foglak! – fordul vissza felém a kihallgató szoba ajtaja előtt.

-          Daniel…

-          Szükség van rád, ez tény és való! De, muszáj összeszedned magad, és lépni valamerre a Mival való kapcsolatoddal, mert mióta kiadta az utadat, azóta nemcsak nem vagy önmagad, de figyelmetlen is vagy! Nekem már pedig olyan emberre van szükségem, akit nem tud eltéríteni semmi, és senki sem az adott feladattól! – közli a tényeket.

    Magamban be kell, hogy lássam: igaza van! Igaz, hogy mióta Mia, nem kér belőlem, azóta nem igazán tudok a munkámra koncentrálni, mert csak ő jár a fejemben. A franc esne belé! Életem harmincöt évében, soha nem volt semmi gondom, és soha semmi és senki sem tudott eltántorítani vagy éppen eltéríteni nem tudta a figyelmemet a munkámról. Erre jött, egy alacsony, karcsú, hosszú hollófekete hajú, és sötétkék szemű, angyal és sikeresen ledöntött a lábamról, minden téren. Éjjel és nappal csak ő jár a fejemben! Senki másra nem tudok már úgy tekinteni, mint ahogyan ő rá! Senki sem foglalja le úgy az elmémet és gondolataimat, mint ő, és a tudat, hogy ellök magától.

   Azt még nem tudom, hogy – hogy fogom tudni megoldani, de elfogom érni, hogy újra majd örökre az enyém legyen! Nem tudnám őt elképzelni más férfi oldalán, és nem is fogom hagyni, hogy ez eshetőségű legyen! Ő az enyém! Akárcsak én az övé…

Sodorjon a vágy

Sziasztok!

Az elnézéseteket kérem, hogy majd egy hónap elteltével írok, és hogy hozom a következő történetet.
De az elmúlt egy hónap, mint ahogyan az előtte lévők, úgy ez sem volt teljes és felhőtlenül boldogságban telő.
Sok minden történt, főként szomorú, és fájdalmas korszak. Viszont tudom, hogy most már a saját életemet kell elkezdeni és élni úgy, ahogy akarom, és ahogyan lehet.
Ebben és ehhez, persze az írás is beleszámít. Nem terveztem abbahagyni, csak kellett még egy kis idő, hogy újra összetudjam szedni magam és, hogy újra beletudjam vetni magam az írásba.

Most a Sodorjon c. sorozat, második részének a tartalmát hoztam el nektek, bár lehet, hogy néhányotoknak nem lesz újdonság, hiszen az oldalon már fel van tüntetve, hogy miről szól. De azért, mégiscsak úgy éreztem helyének valónak, ha bejegyzésben is hoznám, mely után a következőben az első részét is olvashatjátok!
Remélem, hogy Mia és Mark történetét is szeretni fogjátok, és hogy velük és velem tartotok a későbbiekben is! :)

Dora Sullivan

Mia Brighton nem akarta, hogy bármi köze is legyen bátyja munkatársához, egyben a legjobb barátjához. "Egyszer engedett a vágyainak, de soha többet!" - hajtogatta magában, mindannyiszor amikor egy légtérbe kerültek. De a férfi másképp tervezte. Ő igenis akarta, hogy közük legyen egymáshoz, ezért minden egyes adandó alkalmat kihasznál, amit csak lehet...

"- Tudom, hogy neked most épp kapóra jött ez az üldözés, de én akkor sem fogok újra a karjaidba borulni! - próbált ellenállást tanúsítani a lány, de a férfi ismerte őt, és saját magát is. Így nem foglalkozva a lány tiltakozásával, két oldalról megragadva a karjait a feje fölé kulcsolta, majd az ajkaihoz közeledett.

- Nem is sejted, hogy mennyire! De mire ennek az egésznek vége lesz, bebizonyítom neked, hogy mi egymásnak lettünk teremtve! - lehelte Mark, Mia ajkába, amelyeket pillanatokon belül be is tapasztott a sajátjával, szenvedélyesen és vadul..."