Sodorjon az ár - Befejező része, és egyben az Epilógus!

Sziasztok!

Hát, szó mi szó: elérkeztünk ide is. A Sodorjon az ár végéhez. Megvallom, amikor neki kezdtem, nem hittem volna, hogy sikerül majd úgy befejeznem, ahogyan azt nagyjából terveztem, mert féltem, hogy idővel félbe hagyom. De örülök, hogy nem így lett.
Tudom, és tisztában is vagyok vele, hogy maradtak hézagok a történetben, amiket igyekszek majd kiküszöbölni, s át is írni, míg a Sodorjon sorozat le nem záródik. De erről, majd úgyis írni fogok, ha megleszek vele.
S bár, Dani és Alex története itt befejeződik, azonban még sincs nekik végük. Ugyanis a sorozat második és a harmadik részében is felbukkannak majd. Csak éppenséggel, azokban már nem ők lesznek a középpontban.
Eme történet galambocskáim nem is kérdéses, hogy a szívemhez nőttek. Sok gondolat, álomkép az enyémeket tükrözi. Örülök, hogy nagyjából az ő életükbe is sikerült belecsempészni ezeket, és hogy végül mind a ketten azt kapták meg, ami kijárt nekik és amire vágytak.
A sorozat második részében, mint már egy párszor említettem, Mia és Mark lesznek a középpontban.
Az ő történetüket nagyban befolyásolja majd, az a kis információ morzsa amit már ebben is feltüntettem. A titkok, és Mark New York-i utazása. De majd úgyis megtudjátok, hogy miként... hamarosan.
Addig is, itt a záró rész.
Örülök, és köszönöm is, hogy velem tartottatok. Remélem, hogy a későbbiekben is így tesztek! :)

Dóry

Dani szemszög

15. + Epilógus

-          Megmondtam már, hogy látni se akarlak többé! Mit nem lehet ezen megérteni? – hallatszik be a konyhába, a bejárat felől, barátnőm ideges hangja.

-          Én meg megmondtam, hogy nem érdekel! – dörrenni is vissza Mark, akinek az arcát bár nem látom, de sejtem, hogy mosolyogva néz barátnőmre.

-          Ajjjj! Utállak! – csörtet be a konyhába a feldúlt Mia, mögötte pedig a jókedvű Mark.

-          Nektek is, Helló! – köszönök rájuk.

-          Elegem van! – csattan fel, Mia és már itt is hagy minket a konyhában, ügyelve arra, hogy közben ne érjen hozzá a magas, jóképű barna hajú férfihez, akibe szemlátomást azon az estén a Human’sban bele is zúgott.

-          Szia, Dani! – köszön vissza, Mark miután nem látjuk már Mia-t. – Hogy, lehet valaki ennyire… ennyire…

-          Makacs? – segítem ki.

-          Igen, és mégis gyönyörű? – sóhajt fel, és leül a konyhapult egyik bárszékére.

-          Mi előre szóltunk, hogy pipa lesz, ha megtudja, mivel foglalkozol, és hogy mi célból is környékezted meg őt elsőként – mutatok rá a tényre, miszerint anno Alex kérésére került barátnőm közelébe, nem számolva rá, hogy az érdeklődése, sokkal komolyabbra fordul majd, pillanatok alatt.

    Másfél hónap telt el azóta, hogy én tudomást szereztem a fiúk valódi foglalkozásáról. Mia, pedig nem sokkal utánam rá, amikor hazaértünk New York-ból. Nem is volt számomra kérdés, hogy mennyire ki fogja borítani a tény, hogy a bátyja éveken át titkolózott előtte, mint a foglalkozásáról, mint a szüleik valódi halálának okáról. És, ha ez még nem is lett volna elég, a legnagyobb csalódása. Mark-ban esett. Még a mai napig sem tudja elhinni, hogy a férfi érdeklődését elsősorban a bátyjának köszönheti. Ő szentül hitte, hogy Mark lehet az álmai férfija. De amikor megtudta az igazat róla, még az álmaiban is csalódni kezdett. Azóta a nap óta, rettentően sokat változott, és még makacsabb lett, mint volt. Az egyedüli személy a házban, akivel hajlandó is foglalkozni, az csak én vagyok. Bár, szóba áll Alex-al, mégis még él benne az a keserű düh, a titkokról, és amely miatt nem tudja eldönteni, hogy bízhat-e abban az érzésben, amelyet Mark iránt érez.

   Pedig próbálok neki segíteni ebben a kérdésben, de a hit érzete azon a napon megtört benne.

-          De ennyi ideig, mégis hogy tud haragudni rám? – kérdezi keserűséggel a hangjában.

-          Szerintem nem is igazán rád haragszik – fejtem ki neki az iménti gondolataim folytatását. – Hanem, Alex-ra. Ő volt számára az a személy, akire mindig felnézett. Aki számára a Hős volt. Mindig is előtérbe helyezte a bátyját, ahogyan ő is őt. Ezt tudja. Viszont mégis, fájdalmat okozott neki azzal, Alex, hogy titkolózott és, hogy miatta ismerkedtetek meg egymással.

-          Ezt értem. De, már nem egyszer mondtam neki, hogy azon az estén ott a klubban, amikor megpillantottam őt és közel kerültünk egymáshoz, nem érdekelt, hogy kinek a húga. Mert csak azt a nőt láttam, akit magamnak akarok.

-          Tudom – mosolyodom el. – Látni rajtad, hogy teljesen bele vagy esve.

-          Nem tudom tagadni, és nem is akarom – néz komolyan a szemembe. – Senki mást nem akarok, csak őt. Csak, azt nem tudom, hogy mitévő legyek, ha ennyire távolságtartóan bánik velem.

-          Megpróbálok vele beszélni és jobb belátásra bírni őt, azonban nem ígérhetek semmit – ígérem, és pont ebben a pillanatban csatlakozik hozzánk is, a frissen lezuhanyozott, szívdöglesztő, álmaim férfija.

-          Sziasztok! – köszön belépve – Kit akarsz jobb belátásra bírni? – kérdezi, miután vállon veregeti a barátját, majd hozzám lépve, nyom egy csókot az ajkaimra.

-          A húgodat – felelem, és közben elhessegetem a kezeit az éppen összedarabolt alma szeletek felől.

-          Áhhh – kapcsol azonnal, és nem is kérdez többet erről.

   Szegénykémet, napok óta ostorozom arról, hogy Mia, milyen makacs, és mennyire lehetetlen, hogy inkább szenvedteti saját magát és Markot is, minthogy végre túllépne azon, amin kellene és élhetnék ő is boldogan az életüket egymással, mint ahogyan mi is tesszük.

   A sok fájdalmas és borzalmas események után, a szerelmünk a másik az iránt, csak még erősebb lett. Alex-ban mind megtaláltam azt, amire valaha is vágytam. Odaadást, tiszteletet, becsületet, őszinteséget, és szerelmet. Igaz van, hogy kiborít a túlzott féltésével, amikor Mark-kal egy-egy bevetésre megy és két-három napra távol vagyunk egymástól. De mégis boldog vagyok, mert szeret, ahogyan én is őt. Minden alkalmat megragadunk, amit csak lehet, hogy együtt legyünk, persze nem hanyagolva el Miáékat, sem pedig a hétköznapi életünket, és a nővéreméket sem.

   Nem is volt kérdés, hogy amint lehetett, bemutattam őt a családomnak. Azonban nem számítottam arra, hogy Alex egy hirtelen felindulásból, csakhogy engem meg lepjen és, hogy örömet szerezzen vele nekem, ide repítette őket a múlthónapban. Boldogabbá, azt hiszem, nem is tehetett volna, mint amikor őket idehozatta. Örültem, hogy annyi eltelt idő után, viszont láthatom, és ölelhetem őket.

  Nővérem, Suzy bár mindig is gyönyörű lánytestvér volt nekem, de várandósan még annál is szebben festett. Jó volt őt, megint várandósan szépnek látni. S mint reményeink meghallgattattak minket, kislány növekedett odabent. akinek a nevemből adódóan, az Ella nevet választották. Örömmámorban úsztatva ezáltal is engem. Sógorom, nem hazudtolva magát, játékosan űzött belőlem gúnyt, amikor csak lehetősége volt rá, vagy éppen ott csipkelődött ahol tudott. De, én sem maradtam ezúttal se adós számára. Így szerettük mi egymást. Mint, két rosszcsont.

   A két fiúk változására, azonban nem voltam felkészülve. Nem csak, hogy megnőttek, de ahogyan az várható is volt, egyre csak jóképűvé cseperedtek, és az egymás iránti testvéri kötelékük is eggyé kovácsolódott.

   Boldogan gondolva vissza rájuk, simítom a tenyereimet a még lapos hasamra, ahol bizony, egy új élet növekedik. Az én és Alex kisbabája, akiről csak Mia és, Suzy tud. Alex-nak ma este terveztem elmondani. Azért is készültem neki a kedvenc ételeivel és a gyümölcsös salátával. Izgalommal telve, várom már a pillanatot, amikor közlöm majd vele a kapcsolatunkat újabb szintre növelő hírt. Melynek tudom, hogy nagyon fog örülni. Nincs is bennem félsz afelől, hogy netalán rosszul fogadná, ugyanis tudom jól, hogy vágyik már rá. Ahogyan én is…

   Estére, ahogyan azt terveztem is, kettesben maradtunk Alex-al a házban. Mia átment egy csoporttársához tanulni, Mark pedig visszament New York-ba, egy újabb munka miatt.

   Utoljára a gyümölcssalátát hagyva, készültem arra, hogy átnyújtom neki a kis fehér cipellőt, szépen becsomagolva, amelynek a kibontásával nyerhet majd tudomást arról, hogy apa lesz.

   Azonban arra nem számítottam, hogy ő is meglepetéssel és ajándékkal készült, ezért sem tudtam elrejteni a meglepett döbbenetemet, amikor megragadva az egyik kezemet, a tenyerembe helyez egy kis piros szív alakút bársony dobozkát. Csak nem egy jegygyűrű? – jut is elsőként ez a gondolat az eszembe, nem számolva rá. Persze, ha az van benne, nem kérdés, hogy igent fogok mondani. De, őszintén szólva, nem is vártam volna, hogy ma este eljegyzésre is sor kerülhet.

-          Hát, ez? – kérdezem kíváncsian, de ő idegesen arra késztet, hogy nyissam ki.

   Kinyitva a dobozkát, egy fából faragott szív alakú medált pillantok meg, melybe az „Enyém vagy!” Felirat van faragva.

-          Ez te készítetted? – nézek fel rá, sejtvén, hogy ez miatt az ajándék miatt, szerezte azokat a sebeket a tenyerén a napokban.

-          Tetszik? – kérdezi vissza, izgatottan és még mindig idegesen félve attól, hogy esetleg másként éreznék az ajándéka iránt.

-          Hogy tetszik e? Ez gyönyörű! – veszem ki a medált, mely egy apró szemű aranyláncra lett felfűzve. – El sem tudom mondani, hogy mennyire gyönyörű. Köszönöm – hajolok felé, és csókolom meg köszönetem, és szerelmem jeléül.

   Ez az ajándék sokkal szebb, és sokkal több jelentőséget biztosít számomra, mintha a dobozkában egy jegygyűrű lett volna. Mert ezt ő készítette nekem.

-          HUhhh – sóhajt fel megkönnyebbülten. – Örülök, hogy tetszik! – mondja átvéve tőlem a láncot, csakhogy a nyakamba tegye.

-          Köszönöm – simítom meg a medált.

-          De, van még itt valami a számodra – mondja, majd belenyúlva a zsebébe, egy újabb piros szív alakú bársonydobozkát tart felém, de ezt már nem helyezi a kezembe, mert ő maga pattintja fel a fedelét, és tárja elém, a csakugyan szív alakú aranyjegygyűrűt, melyet apró ezüst gyémántok öveznek körbe. – Dani, szeretlek! Az életemet veled, szeretném leélni. Nem is tudnám elképzelni mással az életemet, csak veled. Nem is akarnék mást, csak is téged, és szeretném, ha te is ugyanígy vélekednél. Hozzám jössz? – teszi fel a kérdést, melyre azonnal rávágom azt a választ, amelyben bízik.

-          Igen, én is mindezt szeretném, veled! Csak is veled! – bólintóm boldogan.

   Mielőtt átadhatnám az ajándékát, engedem, hogy felhúzza a bal kezem gyűrűsujjára a gyűrűt, melyet egy szenvedélyes, szerelmes csók követ.

-          Szeretlek! – suttogja a vallomást.

-          Én is szeretlek! – viszonozom. – Azonban, nekem is van valamim a számodra – mondom, és hajolok is le magam mellé, ahová az ő ajándékát tettem. – Bontsd ki! – utasítom.

   Nem is kérdezvén meg, hogy mi lehet benne, bontani is kezdi, és míg ő egyre közelebb az ajándékhoz, én izgatottan az ajkaimba harapva figyelem a reakcióját. Amikor a sötét kék tekintete végre megpillantja a két kis fehér cipőcskét, az arcán, a várt boldog hitetlenkedés, majd a szerelmes öröm mutatkozik ki.

-          Babánk lesz? – kérdezi, csillogó tekintetét az enyémekbe fúrva.

-          Igen – bólintóm mosolyogva és vele örülve. – Kisbabánk lesz.

-          Annyira, de annyira szeretlek! – teszi le az asztalra a kis cipőcskéket, csakhogy aztán visszahajolva hozzám, csókjával is bizonyítja ismét a szerelmét, és örömét is egyben.

   Megkönnyebbülést érzek, hogy most már együtt örülhetünk a kisbabánk hírének. Ennél boldogabb még életemben nem voltam. Mindent megkaptam, amit valaha is kívántam, vagy kívánhattam is volna az élettől. Olyan családot magam körül, akit szerethetek, és akik viszont szeretnek. Olyan barátokat, akik a barátságnál is többet jelentenek számomra. És olyan férfit, akivel boldogan tervezhetem a közös jövőnket, és akivel megalapíthatom azt a saját kis külön családot, melyről mindig is csak álmodtam.

   Most már nem csak azért érzem magam szerencsésnek, mert enyém a világ legdögösebb és minden tekintetében véve, tökéletes férfija, hanem mert mindazon a rossz után, amin keresztül mentem, végre révbe érhettem, a szeretett férfi oldalán, ki nem csak a szerelmével, de egy kis babával is megajándékozott.

   Boldog és szerelmes vagyok, és tudom, és érzem is, hogy ez egy életre szól, bárhová és bárhogy is, „Sodorjon az ár” minket….

Sodorjon az ár

Sziasztok!

Ezer és ezer bocsánat a késéért, csak éppen nem akaródzott nagyon befejeződni ez a rész, mert nem tudtam eldönteni, hogy hogyan zárjam le. Aztán végül, úgy zártam le, ahogyan az olvasható is, ha a végére értek a fejezet olvasásával.
Én személyem szerint, szerettem és szeretem ezt a részt. Szerelmes. Egymáshoz kapcsolódnak a főszereplők. Egyekké váltak, immáron minden titkolózás nélkül.
A következő résszel, ami egyben az utolsó is lesz ebből a történetből, nem tudom megmondani, hogy mikor érkezem. Sietek vele. De első sorban, azon leszek, hogy kellőképpen, és hogy úgy zárhassam le, hogy élvezetes legyen. ;)
Utána pedig, az új történet mellett, pedig jön majd Mia és Mark története. Az ő történetük pörgősebb, és temperamentumosabb lesz, annyit már elárulok nektek. ;)

De addig is, még élvezhetitek Dani és Alex történetét. :)

Dóry

Dani szemszög

14.

   Egy hónap telt el azóta, hogy Alex rám talált, és visszahozott LA-be. Vagyis jobban mondva, hazahozott. LA, nem csak az álmaim és vágyai városa volt életemben, de egyben az otthonom is. Szerettem a nővéremékkel lakni, és tudom, hogy ameddig élek, az ő otthonuk az enyém is lesz. De mióta LA-be költöztem, hosszú idő után végre igazán a saját otthonomra leltem, az mellett a férfi mellett, aki nélkül nem szeretnék élni. Ő mellette vagyok igazán itthon ezen a csodaszép tengerparton. Az Angyalok városában.

   Alex-ban mindazt megkaptam, amire mindig is vágyakoztam. Sőt még annál is többet. Szerelmet, szenvedélyt, odaadást, figyelmet, megértést és bizalmat. Amit teljességgel viszonoztam is.

-          Min gondolkoztál el ennyire mélyen, kicsim? – suttogja a kérdést a fülembe, amikor váratlanul mögém somfordál. A testem reagálván az övére megborzong, mire hátra dőlök csupasz mellkasának.

-          Csak az járt a fejemben, hogy végre otthon vagyok! Itt, veled! – felelem megfordulva az ölelésében és a karjaimmal átkulcsolom a nyakát.

-          Velem mindig itthon leszel. Ahogyan én is veled! – viszonozza a szavaimat, és hogy meg is pecsételje a sajátját is, a karjait a derekamra csúsztatva húz még közelebb magához úgy, hogy egy cseppnyi szabad hely távolság se maradjon testünk között, majd az ajkait az enyémekre tapassza.

   Csókjában annyi szerelem, rajongás árad, hogy amikor behunyom, a szememet elmerülök benne. Az érintésébe, az ajka puhaságába olvadok, elveszek a csodálatos, lebegő, súlytalan együttlétben. Mintha felhőkön siklanánk, szárnyalnánk. Olyan mély, hosszú, lelkes csókban forrunk össze, amelyből nincs visszaút. Amelyből, egyáltalán nem is akarunk visszajutni a földre.

   Hagyom, hogy felkapjon az ölébe, és visszavigyen a már egy hónapja közösen lakott szobánkba, amely valamikor még csak az enyém volt. Élveztem és élvezem is, hogy a ruhái az enyémek mellett van, hogy minden cucca ott van ahol az enyém. De a legjobban azt élveztem, hogy nem csak mellette hajtom álomra a fejemet esténként, de reggelente is mellette ébredek fel.

   A testemet csak az ő fekete pólója takarta, amelytől abban a pillanatban meg is szabadít, hogy az ágyamhoz érve álló helyzetben tesz le a padlóra.

   Mint, minden alkalommal most is beleborzongok a rajongástól és a vágytól tűzdelő sötét tekintetébe nézve. Csak kívánni tudom azt, hogy ez az érzés, soha ne múljon el!

-          Annyira gyönyörű vagy – suttogja vágytól fűtött hangon, mint minden alkalommal, amikor újra és újra feltérképezzük egymás testét.

   Nem szólok semmit, hiszen hiszek neki. Elhiszem, hogy ő gyönyörűnek lát, ami mindig megdobogtatja a szívemet. Csoda, hogy még élek! Hiszen mióta ő az életembe toppant, attól a pillanattól fogva, duplán többet ver, mint előtte.

-          És az enyém vagy! – leheli az ajkaimra, újra táncba hívva a nyelvemet, miközben átölelve az ágyra dönt.

-          Örökké! – felelem, amikor levegő miatt elszakad tőlem. – Akárcsak te is az enyém!

-          Örökké! – viszonozza a vallomásomat, és újra megcsókol.

   A karjaimat lecsúsztatva a vállán, ott simogatom ahol érem, ahogyan ő sem rest másképp tenni. A kezeit a melleimre csúsztatva kezdi el a halmokat masszírozni, majd amikor ajkaink elválnak egymástól, hol az egyik bimbómra harap rá, hol a másikra, amelyeket utána és közben érzékien masszíroz és szívogat is.

   Sóhajok sokasága hagyja el az ajkamat, az ő neve kíséretével. Tudom, hogy ez az egyik gyengéje. A neve a számból, az általa kiváltott sóhajaimmal együtt. Imádom, ahogyan a testemmel bánik, még ha sokszor az őrületbe is kerget, amikor így játszik a testemen.

   Elég csupán hozzám érnie, és már lángokba borulok. De boldogan viselem ezeket a lángokat, mert attól a férfitól érzek így, akit tiszta szívemből szeretek.

   Idővel az ujjai és az ajkai elhagyják a duzzadt és megkeményedett melleimet, hogy aztán lejjebb csúsztatva azt a testemen a nőiességemet kényeztessék. Amikor elsőként belenyal a puncimba, egy apró sikkantás hagyja el a torkomat.

-          Ez az kicsim, ne fogd vissza magad – leheli a puha húsba, amit hol nyal, hol pedig szívogat.

   Nyelve játékának rövidesen meg is lesz a következménye, mert épp amikor beletúrok, a hajába robban ki belőlem a sikolyom, testem remegésével együtt.

   Míg én próbálom visszanyerni önmagam, ő felkúszik hozzám, hogy az arcomra csúsztatva az egyik tenyerét, figyelhesse az arcomat.

-          Imádom, amikor a nevemet sikoltva élvezel el – mondja a szemembe büszkén, amikor kinyitom azt.

-          Szeretlek – felelem csupán, és köszönet képen megcsókolom.

   Csókunk közepette a lábaimat nagyobb terpeszbe feszíti a lábaival, majd a szabad kezével a férfiasságát belém vezeti. Egyszerre sóhajtunk bele a csókba, amikor egyesülünk.

   Elsőként, lassú körkörös mozdulatokkal kezd el mozogni, majd ki és be, meg nem szakítva a csókunkat.

   Tudom, hogy ilyenkor lágy szeretkezés következik, amit imádok. De mostan ennél többre vágyok, így hogy tudatosítsam benne is, a lábaimmal körbe fonom őt, és a karjaimat a vállára csúsztatva ölelem magamhoz közelebb.

-          Szeretném, ha keményebben és gyorsabban mozognál – suttogom az ajkaiba, amikor elválok tőle.

   Sötétlő szemeiből kivéve, ő is valami hasonlóra vágyhatott, mert amint elhagyták az ajkaimat a kérésem, a kezeimet leveszi a válláról, csakhogy a fejem fölött összekulcsolja a sajátjával.

-          Kérésed számomra parancs! – mondja, és eleget téve a kérésemnek, annyira csusszan ki belőlem, hogy aztán egy erőteljes lökéssel belém csattanjon.

   Lökését egy jól eső sikollyal fogadom, aminek hatására erős lökéssekkel csusszan be és ki. A szobát hangos sóhajaink és testünk egymásnak csapódásai zengik be. Ahogy ő ki és be csusszan bennem, én vele együtt mozgatom a csípőmet. Forró lángok borítják el a testünket, de boldogan süllyedünk el benne, ha együtt lehetünk. A vágy és a szerelem a másik iránt, csak fokozza ezt a bizonyos lángot. Melyben, a végtelenségig merülnénk.

   Elfelhősödő tekintetünk egymásba forr, amikor az utolsó lökés során, egyszerre élvezünk el, és sodor magával minket a beteljesülésünk örvénye olyan mélyre, hogy időbe telik mire visszatalálunk önmagunkhoz.

-          Ezt soha nem fogom tudni megunni! – szólal meg egy kis idő eltelte után Alex, közben legördülve rólam.

-          Ajánlom is! – kuncogom ráborulva a mellkasára, amin a sötétlő mellkas szőrét kezdem el birizgálni.

-          Ígérem! – emeli fel az államat úgy, hogy megcsókolhasson. – És mi a terved mára?

-          Mára? Hmmm… - bár az egész életemet szívesen tölteném itt vele ebben a szobában, az ágyban fekve. De hiányozna a kinti légkör is. Ahogyan most is. Soha nem voltam az a szobában kuksoló típus, főleg meg, ha odakint kellemesen meleg az idő is. – Nem is tudom. Sétálni, csavarogni. Kéz a kézben. A lényeg, hogy veled lehessek! – mondom a kék szemeibe nézve.

-          Rendben van. – simít végig az államon és a csókjaitól duzzadt ajkamon. – De ha az ágyban akarsz maradni, én boldogan kényeztetnélek továbbra is, itt is – mormolja huncut fénnyel a szemeiben.

-          Azt meg hiszem – nevetem, majd egy apró csókot nyomva az ajkaira, kiugrom mellőle az ágyból.

   Hallva, hogy utánam akarna kapni, nevetve rohanok a fürdőszoba felé, azonban nem jutok messzire, mert ő hamar utol ér, és a hátulról megragadva fog le.

-          Meg vagy! – vigyorogja a fülembe.

-          De, csak mert hagytam magam elkapni – füllentem mosolyogva és egymásba kulcsolom a kezünket a hasamon. – Zuhanyozzunk le először, utána mehetünk és közben be is kaphatunk valamit.

-          Be is kaphatunk valamit? – kérdi, ismételve az utolsó szavaimat kajánul, és miközben a fürdőbe haladunk ő a kezeinket a melleim felé csúsztatja.

-          Perverz! – nyögöm, amikor rászorítunk az imént említett testrészemre.

-          De élvezed! – jelenti ki és még erősebb szorításra késztet.

   A hirtelen nyomástól egy újabb jóleső sikoly hagyja el a számat, míg az övéből egy apró morgásszerűség.

-          De így soha nem fogunk lefürödni – nyögöm elfúlóan, mire elengedve a kezeimet terel be a virágos csempével borított fürdőszobába, egyenesen a zuhany kabinba, ahol kellően meleg vizet beállítva, fordít rajtam úgy, hogy a szivacsommal letudjon mosdatni.

   Amikor a szivaccsal a nemi szervemhez ér, a lábaival széjjel feszíti az enyémeket, hogy még jobban hozzám tudjon férni. Hamarosan a szivacs helyét átveszik, az ő fürkész és gyors ujjai, melyekkel széjjel tárva a redőimet elsőként egy ujjával hatol belém, majd pár simítás következtében már kettővel is. Eközben a másik szabadon hagyott kezével a melleimet dörzsöli, én meg hogy megtudjam tartani magam, a fejemet a szemközti csempének döntöm, és a csípőmet az ujjai mozgásával egy ütemben mozgatni kezdem, ezzel hergelve is őt.

-          Emeld meg a bal lábadat, kicsim! – leheli a kérését a fülembe.

   Teljesítve is azt, annyira emelem meg a lábam, hogy ő azt megtudja tartani, míg a farkát hátulról belém csúsztatja. Ettől a szokatlan helyzettől, mivel még így nem csináltuk, egy meglepett ámde kéjes sóhaj hagyja el a torkomat.

-          Annyira jó érzés benned lenni – morogja és beleharap a fülcimpámba.

   Lökései ezúttal sem lassúak, hanem gyorsak és erőteljesek. Érzem, hogy szétszakadok a lökéseinek súlyától és erejétől, de mégis élvezem ezt az érzést. Ezt a pillanatot.

   Míg a lökései nem szűnnek meg, az ajkaival hol a fülcimpámat, hol pedig a nyakamat harapdálja, belőlem egyre hangosabb sóhajokat és kiáltásokat kiváltva. Amikor érzem, hogy itt a vég az eddig a mellemet markolászó karjába karolva igyekszem talpon maradni és nem összecsuklani.

   Az utolsó behatolás során egyszerre robbanunk fel az orgazmustól és úgy zuhanok a karjaiba, mint egy rongybaba.

   Érezve a bőrömön forró leheletét még egy újabb remegés fut végig rajtam.

-          Ha ezt így folytatjuk, még ideje korán végünk lesz – pihegem pár perccel később, amikor kicsusszan belőlem és lemosdat minket alulról is.

-          Milyen szép pillanat is volna – nevet, és karjaiba kap.

  A karjaimat a nyaka körül fonom össze, s míg visszasétál a szobába nyomok egy csókot a szájára.

   A szobába érve letesz, majd pár másodpercnyi időre magamra hagy, de míg csak mindkettőnk számára előkerít egy – egy törölközőt. Amíg törülközünk, a tekintetünket le sem tudjuk venni a másikról. Élvezettel, és szerelemmel követjük végig a kezeink mozgását. Törülközés után, mind a ketten a saját szekrényrészünkhöz sétál, és választjuk ki magunknak a ruhát, amit magunkra is öltünk pillanatokon belül.

   Tudván, hogy milyen meleg odakint az idő, a választásom egy sárga – virágmintás ruhára esik, amely alá könnyedén feltudom venni a pánt nélküli fehér melltartót, és a hozzá illő csipkét tangát, amelynek a láttán, Alex szeme felvillan.

-          Azzal ugye tisztában vagy, hogy ezt láttam éppen, és a nap nagy részében, ha nem, minden pillanatában arra fogok gondolni, hogy mikor téphetem le rólad? – kérdezi felém közeledve, félbehagyva a világoskék rövid ujjú inge begombolását.

-          De még mennyire – húzom magamhoz közelebb, amikor belekapaszkodom az inge gallérjába.

   Válaszomat hallva, elmosolyodik és kisepri a szemembe hulló vizes hajtincsemet. Elveszve sötétkék szemeibe, boldogan engedem át magam közeledő ajkainak és forró csókjainak.

  Amikor elválnak egymástól ajkaink, én fejezem be az inge begombolását, de nem teljesen gombolom végig, csakhogy élvezhessem a nap további részében is a ki-ki villanó enyhén szőrrel fedett mellkasát. Ellépve tőle, átsétálok Mia szobájába, hogy kölcsön vegyem tőle a barna keresztpántos saruját.

   A szobájába lépve, kissé furának érződik a hiánya, de tudom, hogy csak miattunk van távol. Hogy egy pár napot kettesben lehessünk a bátyjával, zavartalanul. Hálás is vagyok érte neki, és nem mellesleg sokkal is jövök neki érte.

   Kilépve Mia szobájából, Alex is akkor lép ki a miénkből, és miután tudatom vele, hogy felveszem a kezemben lévő lábbelit és felkötöm a hajamat, indulhatunk is, ő lefelé veszi az irányt a földszintre.

   Gyorsan belebújva a saruba, a vizes hajamat kifésülöm, majd egy egyszerű lófarokba kötöm. A telefonomat és a napszemüvegemet a kezembe kapva, csatlakozom Alex-hez a földszinten, aki miután felajánlja, hogy elrakja a telefonomat a fehér Bermuda nadrágja zsebébe, a kezeinket egymásba kulcsolva, invitál ki az ajtón, amit miután kulcsra zár, el is indulunk a városba vezető útszakasz felé.

   A nap további részében, kéz a kézben sétálva végig a városban, életem legszebb pillanataként élem meg. Míg Alex előtt, irigykedve néztem azokat a párokat, akik kézen fogva, egymást ölelve, vagy éppen csókolva mutatták ki mások felé is a szerelmüket, addig mostanra, én sem tudok másként cselekedni, mint ugyanazt tenni, mint ahogyan ők tették. Boldogan, és büszkén mutatom és tárom a világ elé a szerelmemet az engem védelmezően átkaroló férfi iránt, aki úgy ölel magához – miközben egy fiatal lányt arra kérünk, hogy fotózzon le minket -, mint aki soha, de soha többé nem szándékozik, elengedi.

   Ahogyan az elmúlt napokban, úgy most is sok új dolgot tudok meg róla, ahogyan ő is rólam. Amikor a gyerekkoráról beszél, a szemeim előtt megjelenik egy aprócska, fekete hajú és kék szemű kis, huncut kölyök, aki még nem is sejtvén előre, hogy milyen életbe is sodródik, önfeledten élvezi a szülei rajongását. Így látva őt magam előtt, csak azt tudom remélni, hogy ha majd gyerekünk lesz, az ő tulajdonságait fogja örökölni.

-          Az életem sivár volt, és céltalan, míg te bele nem toppantál – jelenti ki, amikor késő délutánra járva már, a házunk erkélyén állva nézzük a lágyan hullámzó tengert. – Hiába próbáltam lebeszélni magam rólad, de mielőtt megkaphattalak volna, már akkor is éreztem, hogy sokkal fontosabb vagy számomra, mint ahogyan azt akartam volna.

-          Én mindig csak arra vártam, hogyha nem is teljesen olyan, mint a nővéremék szerelme, de valami hasonlóban nekem is legyen részem. Erre fel, pedig annál is többet kaptam, mint vágytam és reméltem – karolom át a nyakát. – Ami remélem, örökké is fog tartani.

-          Abban a pillanatban, amikor testestül is eggyé váltunk, örökké az enyém lettél. Emlékezz, amikor kijelentettem, hogy: Enyém vagy!

-          Ahogyan te is az enyém! Szeretlek, Alex! – vallok neki újra és újra szerelmet.

-          Tudom! – húzza mosolyra az ajkait. – Én is Szeretlek, kicsim! – szorít magához. – Szeretlek! Szeretlek! – ismétli el újra és újra, mígnem egy hosszú, de annál forróbb szerelmes csókban összeforrunk.